Sorvadó svéd jólét

Hol vannak már azok a szép idők, amikor télen Kanárin, nyáron pedig Görögországban tölthette mindenki évi két rendes szabadságát, és még megtakarított pénze is maradt?! – kérdezhetjük csodálkozva, amikor a svéd társadalomkutató intézet legújabb éves jelentésének adatait nézegetjük. Az évről évre romló tendencia immár riasztó méreteket ölt, módfelett nyugtalanítva ezzel a biztonsághoz és jóléthez szokott társadalmat.
Az adatok szerint nyolcszázezer svédnek, azaz a lakosság tíz százalékának egyetlen fillér megtakarított pénze sincs, ezzel szemben a svédeknek közel a fele (3,6 millió ember) hitelekkel és részletekkel terhelt. A fiatalok és az öregek még rosszabb helyzetben vannak. Több mint kétszázezer fiatalnak van olyan vissza nem fizetett tartozása, ami főleg a mobiltelefonokkal kapcsolatos, és emiatt további hitelt sem kaphat, ezért otthonteremtő terveit nem képes megvalósítani. Közel százezer azoknak a munkanélküli fiataloknak a száma is, akik a tanulmányi ösztöndíjaik részleteit sem tudják fizetni, és adósságuk a hatósági behajtóhivatalhoz került, ami annyit jelenti, hogy ha be is fizetik a hátralékaikat, ezt követőleg még három évig nemhogy hitelt nem kaphatnak sehol, de még egy videokazettát sem bérelhetnek a tékából. Az öregek sincsenek rózsás helyzetben. A nyugdíjasok 15 százalékának immár olyan keveset ér a nyugdíja, hogy a szociális hatóságoknak kell havi kiegészítést fizetniük, mert képtelenek lennének magukat ellátni. A még egészséges idős emberek zöme ezért mindent megtesz, hogy ne kelljen nyugállományba vonulnia 65 éves korában, vagy ha mégis, akkor azonnal munkát keres.
Az országot azonban a munkanélküliséggel leginkább sújtott Malmö önkormányzatának jelentése rázta meg a legjobban, amely nyíltan kimondta a szégyenletes tényt, hogy a 240 ezres nagyvárosban élő gyermekek több mint harminc százaléka éhezik! Ez a riasztó jelenség nyáron még erőteljesebben jelentkezik, mivel a gyermekek a szünidő alatt nem részesülnek ingyenes iskolai étkeztetésben.
De mi van azzal, aki dolgozik? Bizony a „bérolló” máshogy szabja már a ruhát, mint Erlander, Palme és Carlsson idejében. Az alacsonyan kvalifikált munkaerőnek már csak elvileg van becsülete, hiszen a takarítók, a betanított gyári munkások, de az állami szektorban dolgozó kisegítő személyzet képviselői sem visznek általában többet haza, mint 7500-8000 korona, ami bizony a hideg vízre is éppen csak hogy elég.
A megélhetési költségek folyamatosan emelkednek. Egy háromszobás lakótelepi lakás bére havi 4500-5000 korona, amihez legalább 1500 korona rezsit számíthatunk. Egy kiló kenyér ára 15-20 korona (azaz 420-560 forint), egy buszjegy 15 korona (420 forint), egy egyszerű férfihajvágás 120-150 koronába (3360-4200 forintba) kerül, nem is beszélve a „léthez szükségtelen” könyvek, színház- és mozijegyek horribilis árairól…
Pár éve megjelentek Svédország nagyvárosaiban a hajléktalanok is. A világ legmagasabb adóit fizetők társadalmát persze irritálja ez az „új jelenség”, és joggal teszik fel a kérdést immár sokan, hogy a szocialista kormánynak nem kellene-e kevesebb segélyt küldeni a harmadik világ országaiba, és nagyobb szolidaritást mutatnia saját szegényei iránt? Ez az általános vélemény meglehetősen jogosnak tűnik, de félő, hogy nőni fog azoknak az átlagpolgároknak a száma is, akik ma már szinte gyűlölettel nyilatkoznak az elesett rétegekről, mondván, a nyakunkon élősködnek, miközben mi is egyre szegényebbek vagyunk.
A svéd jóléti állam, toldozva-foltozva ugyan, de még áll és működik. A globalizáció és az unió megszállottjai azonban mindent megtesznek, hogy Svédország is egyre jobban hasonlítson azokra az önmagukat egyébként liberálisnak és demokratikusnak tituláló államokra, ahol a szegénység csak „kínos, de lényegtelen” jelenség…