Végkifejlet előtt a Kreml és a Jukosz csatája

Lassan lejár a 3,4 milliárd dolláros adósság törlesztésére a Jukosznak adott ötnapos határidő, miközben már egy újabb, hasonló nagyságrendű adóhátralék kivetése is folyamatban van. A legtöbb olajat kitermelő, az elmúlt mintegy fél év során értékéből húszmilliárd dollárt veszítő orosz cég elkerülhetetlenül halad afelé, hogy az állam átvegye felette az irányítást. Ehhez a tartozás csak eszköz, a cél pedig az, hogy a világ fokozódó olajéhsége közepette a hazai energetikai szektor felett a 90-es évek vadkapitalista káoszában elvesztett befolyás visszaszerzésével erősítse Oroszország pozícióit a nemzetközi porondon.

Nagyszabású házkutatást tartott a csőd szélén álló Jukosz moszkvai központjában az ügyészség. A kommandósok által körülzárt székházban tucatnyi nyomozócsoport kutatott olyan, a cég leányvállalatai útján elkövetett adócsalások nyomai után, amelyek kapcsolódnak a két alapító-főrészvényes külön zajló bűnperéhez. Mihail Hodorkovszkij volt Jukosz-vezért és Platon Lebegyevet, a vállalatot ellenőrző Menatep holding volt fejét privatizációs és adócsalásra szakosodott bűnszövetkezet irányításával vádolják egy moszkvai bíróságon június 16-án kezdődött perben. Az ő ügyüket elkülönítették a bűnügy egészétől, amelyben a nyomozás még folyik. Eközben a Jukosznál közölték, hogy a cég tevékenysége fokozatosan leállhat, miután a végrehajtók a múlt hét közepén zárolták összes számláját, öt napot adva neki a 2000-re vonatkozólag jogerősen megítélt 3,4 milliárd dolláros adóhátraléka megfizetésére (noha csak 1-1,5 milliárd dollárnyi készpénzzel rendelkezik). Ráadásul a döntőbíróság fenntartotta a cégre kirótt vagyoneladási tilalmat, az adóhatóság pedig további, hasonló nagyságú hátralékot készül számon kérni rajta 2001-re vonatkozólag is. Mindez csődbe taszíthatja a céget, eszközeinek kiárusításához vezethet, vagy főrészvényeseit (köztük Hodorkovszkijt és Lebegyevet) részvényeik eladására kényszerítheti. A Jukosznak a jelek szerint mindenképpen tulajdonost kell váltania. Mint azt például az Izvesztyija elemzője megjegyzi, ha valaki még reménykedett abban, hogy a Jukosz jelenlegi formájában, tulajdonosi struktúrájában megmaradhat, akkor ezzel az álommal most végképp le kell számolnia. A cég várható jövőjét körvonalazva megállapította, annak állami kézbe, vagy az állam által kijelölt cégek tulajdonába kell kerülnie. Többek szerint erős állami befolyás alatt körvonalazódik ugyanis egy nagy energetikai triád, amelynek egyik bástyája az elektromos áramellátó, a RAO JeESZ, amelynek ellenőrző pakettje az állam kezében van, a másik a Gazprom, amelyben a tőkeemelésről folyó tárgyalások következtében juthat hasonló helyzetbe, míg a harmadik egy jövőbeli olajkartell, nevezzük Nyeftyepromnak, amely a Jukosz és a Rosznyefty révén az orosz olajtermelés több mint húsz százalékát adná. Az energiaszektor feletti ellenőrzés megerősítését a Kreml láthatóan annak a célnak rendelné alá, hogy visszaszerezzen valamit az ország megkopott nemzetközi tekintélyéből. S miután az olaj mint biztonságpolitikai tényező a korábbiaknál is jobban felértékelődött, a nemzetközi porondon is egyre ambiciózusabb Moszkva sem engedheti meg magának, hogy fekete aranya felett az állam ne gyakoroljon a mostaninál komolyabb ellenőrzést. Igazából e stratégiát keresztezték Hodorkovszkij tervei, aki egyebek mellett egyenesen a konkurens Egyesült Államok befolyását erősítette volna az orosz olajtermelés 18 százalékát adó Jukoszban.
Ekkor lépett közbe a Kreml, s éppen a napokban egy éve, Lebegyev letartóztatásával megkezdődött az olajcég úgymond helyretétele, mert már túl messzire ment. Mára ez a játszma szinte háborúvá fajult, mert a cég felett a többségi tulajdonosi jogokat gyakorló Menatep keményen ellenáll még akkor is, mikor két vezéralakja már egy, illetve jó fél éve a moszkvai Matrózcsönd nevű börtön lakója. Néha úgy tűnik, hogy még a csőd közeli helyzetre is rájátszanak. Teszi ezt Hodorkovszkij és köre annak ellenére, hogy a Jukosznál már régóta igyekeznek rábeszélni őket arra, hajoljanak meg a Kreml akarata előtt, nyakasságukkal ugyanis tönkreteszik a céget. Ez persze a legkevésbé sem érdekli a Kremlt, még ha a csata elhúzódása ráadásul azzal is jár, hogy az állam is egy kelleténél jobban megroggyant Jukoszt kap majd, ami komoly adókiesést is jelent. Úgy néz ki azonban, hogy ez sem számít a kitűzött stratégiai cél elérése érdekében.
Nemrégiben egyébként már több jelből ítélhetően is közel volt a két fél a megegyezéshez. A Jukosz igazgatótanácsának élére egy a Kremlben jó kapcsolatokkal bíró ember, a jegybank volt elnöke, Viktor Gerascsenko került, s a menedzsment is hajlott arra, hogy a Menatep részvényeinek átadásával törlesszen a cég az államnak. Szemjon Kukes vezérigazgatónak azonban – utólag úgy tűnik – erre a hatalomnak is minden bizonnyal tetsző forgatókönyvre nem volt felhatalmazása, így mennie kellett. Hodorkovszkijék ugyanis nem engednek, s új, a Menatepet nem érintő verzióval álltak elő: a cég Szibnyeftyben lévő 35 százalékos részesedését ajánlották biztosítékul a hátralékért cserébe. Válaszul az ügyészség zárolta a cég számláit, és újabb hátralék megfizetésének kiszabását helyezte kilátásba. Ez a jelenlegi helyzetben egyértelműen a cég fizetésképtelenségét jelenti. A Kreml szempontjából logikusnak tűnő lépés még mindig nem mond ellent Putyin elnök minapi bejelentésének, miszerint az államnak nem áll érdekében csődbe juttatni a céget. Nem is teszi, s Jukosz, ha megsoványodva is, de lesz, csak tulajdonosi szerkezetében átalakulva. S a kellő pillanatban éppen az állam siet majd a vállalat megmentésére.
Mint azt orosz elemzők szinte egyöntetűen megállapítják, a Jukosz ellenőrzésére kidolgozott forgatókönyv amilyen ravaszul ötletes elgondolásában, olyan durva a végrehajtásban. Mindenkinek világos volt, hogy a részvényekre csak úgy nem teheti rá az állam a kezét, így körmönfont módon a céget eladósították az állammal szemben. A terv szerint ennek mértékét akkorára kell növelni, hogy az csőd esetén ellenőrző pakettet garantáljon a vállalatban. Ebben az esetben ugyanis javaival, részvényeivel lényegében maga a cégeladás biztosíthatja az adósságok behajtását. Az állam pedig vagy megtartja ezeket, vagy az általa kijelölt vevőknek adja el. Az állammal szemben adósságok felhalmozására pedig, ismerve az elmúlt évtized üzleti morálját, természetes módon adódott az adóhátralék megállapítása. A tartozást azonban még legalizálni kellett, amelyet politikai nyomás alatt elvégez a bíróság. Persze, éppúgy lehet itt a hatályos eljárásjog durva megsértéséről beszélni, mint arról, hogy normális országokban a gazdaság szereplői jogi és erkölcsi értelemben is magától értetődően a jövedelemmel arányosan vállalnak részt a közterhekből. Igazuk van tehát a jog betűjét felhozó ügyvédeknek, s a joghézagokat utólag betömködő ügyészeknek egyaránt. Aggályos ugyanakkor az eljárásban, hogy ily módon mindenkit számon lehet kérni, az adóoptimalizálási technikák miatt feje fölött ott függ Damoklész kardja, de nem mindenkire, hanem feltehetően a Kreml akaratának megfelelően sújt majd le.