Gazdagodás az unokáink kárára

Vasárnapi ebéd utáni csendes pihenésemet háborítja a Kossuth adó Mit üzen a rádió? című műsora. Nem a műsorkészítőket kritizálom, ők mindig, évek óta hűségesen igyekeznek bajba jutott embertársaikon segíteni. Az háborít fel, hogy hazánkban egyre nagyobb a nyomorúság, egyre több a szegénység gyötrelmei között vergődő ember, akik panaszaikkal és kérelmeikkel megtöltik a műsort. Magam is öreg, nyolcvanhárom éves, nyugdíjas ember vagyok, át tudom érezni a nálam sokkal rosszabb körülmények között tengődő emberek helyzetét. A rádióműsor igyekszik úgy segítséget nyújtani a rászorulóknak, hogy egymás után felsorolja a beérkezett – segítségért könyörgő – leveleket. A rádiót és a munkatársakat csak dicséret illetheti mindezért.
Mégis úgy érzem, a szegénység terjedését így nem lehet megállítani. Az ország a jelenlegi kormányzat vezetése mellett vészesen romló helyzetbe került. Hiába beszélnek a „szakemberek” javuló gazdasági mutatókról, az árak emelkednek, az infláció emelkedik, az eladósodás növekszik, és csak egy szemérmetlenül gazdagodó, szűk társadalmi réteg élvezi az ország javait. A 2002-ben igen csekély többséggel hatalomba került két politikai párt vezetői úgy tesznek, mintha a dolgok jól mennének, ők hatalmas fizetéseket, adott esetben végkielégítéseket vesznek fel, vállalkoznak, ingatlanspekulációkban dúsítják a levitézlett kommunista rendszerből saját zsebükbe átmentett vagyont. Villákat, kastélyokat építenek, milliomosok számára működő, távoli tengeri üdülőkben töltik tétlen napjaikat. A legutóbbi EP-választásnál már jól láthatóan megjelent a társadalom ítélete a szocialista–liberális kormányzat fölött. A régi kommunista módszer szerint most új embert próbálnak a kormány élére állítani, megújulást, változásokat ígérnek, de amiről a választások előtt annyi szó volt, hogy ugyanis „jóléti fordulatot” fognak csinálni, abból eddig sem és a következő években sem lesz semmi. A társadalom nagy részének elnyomorodása immár elviselhetetlen. Ezt mutatják a kétségbeesett panaszáradatok is.
Befejezésül még annyit, hogy óriási csalódást okozott számomra a szabad demokraták színeváltozása. A nyolcvanas évek puha diktatúrájában ezek a liberális hölgyek és urak szavakban és írásaikban a kommunista rendszer szilárd ellenségeinek szerepében tetszelegtek. Ugyanakkor ők voltak, akik láthatóan igazságosabb vagyoni elosztásról, a szegények támogatásáról (Szeta) annyit beszéltek. Mára kiderült, hogy minden szavuk és minden ígéretük hazugság volt. Személyes érdekeiket szem előtt tartva koalíciós kormányzásba vitték pártjukat a kommunisták utódpártjával. Jól ismerték Medgyessy Péter múltját, mégis elfogadták miniszterelnöknek. Nekem úgy tűnik, mára jól látták a kormány és a miniszterelnök csődjét, és a válságot ismét saját javukra igyekeznek felhasználni. Csak arra nem számítottak, hogy Medgyessy még az utolsó pillanatban kiborít egy rosszillatú edényt, amikor távozóban ország-világ előtt az SZDSZ általános korruptságáról beszél.
Ifjúkoromban a régi tőkés világban gyakorta került szóba Rockefellerék, Morganék vagy akár Aschnerék mesés vagyona. Mind köztiszteletben álló gazdag emberek, akik törvényes keretek között a tőzsdéken is dúsíthatják vagyonukat, de mindig tudtuk, hogy az első vagyonszerzők többnyire maffiák módszerével, erőszakkal, mások becsapásával alapították a családi vagyont. Magyarország most tart ott a szocialista-liberális kormányzás jóvoltából, hogy a szervezett bűnözés, összefonódva a politikai pártok korrupciójával, a Gyurcsányok és társaik megalapíthatták a jövő nemzedékek majdan köztiszteletben álló tőkés családjait.
Domonkos István, Budapest