Ibolyán túli sugarak

Először is szögezzük le: a Lakitelek munkacsoport öt tagját nem Herényi Károly zárta ki az MDF országgyűlési frakciójából, hanem Dávid Ibolya. Herényi Károlyt e szándékos törvénysértésig széles körben tisztelet övezte, de józan észszel eddig sem feltételezhettük, hogy minden egyes politikai természetű lépését ne egyeztetné aprólékosan a legnépszerűbbel. Akadt elemző, aki egyenesen az elnök asszony lovagjának nevezte Herényit – csakhogy a lovagiasság elképzelhetetlen a szabályok aggályos tisztelete nélkül. Herényi e rosszul értelmezett lojalitással pártja és elnöke iránt kiírta magát a komoly politikusok közül, így őróla ne is essék több szó: ha beszél, olyan, mintha senki nem beszélne.
A házszabály félreérthetetlenül fogalmaz: kizárni egy frakciótagot a frakció tud. A frakcióvezető a magyar nyelv szabályai szerint nem azonos a frakcióval, csupán első a tagok között. Képzeljük el, hogy egy ködös őszi napon Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője hirtelen nagy lelkifurdalással ébred, rádöbben, hogy a hazai szociáldemokrácia esélyeit nagyban rontja, hogy a pártállami nómenklatúra még mindig túlreprezentált a képviselőcsoportban, ezért ír egy szikár levelet Szili Katalinnak, hogy minden MSZMP-vezetőként kompromittálódott honatyát és honanyát kizárt a frakcióból, saját magát is beleértve! Megtehetné? Az illetékes bizottságban trónoló Csiha Juditék szerint igen. Hatályos állásfoglalás van ugyanis arról, hogy a házelnök a frakcióvezető bejelentését csupán tudomásul veheti, tartalmilag nem vizsgálhatja. A megzakkant kizáróbajnokot nem szirénázó mentő vinné el, hanem mehetne elvtársaival automatikusan a függetlenek közé.
A parlamentnek persze az előnytelen közvélekedés dacára sem ment el az esze. Miként a szocialista többségű bizottságnak se. A kormánypárti jogértelmezők nem most jöttek le a falvédőről, hogy ne tudnák felmérni: nekik az az előnyös, ha minél nagyobb zavar van az ellenzéki padsorokban. Az MDF-es műbalhé úgy jött nekik így, pucscsal tarkított kormányválság idején, mint egy falat kenyér. Az, hogy Dávid Ibolya összejátszik az MSZP-vel, mint a lakitelekesek is állítják, az nyilvánvaló: az öt „renitens” képviselő kizárását a frakcióból az MDF a kormánypártokkal együtt szavazta meg. Az elnök asszony megnyerheti előre hozott csatáját a pártjában, de mostantól nem hivatkozhat többé Antall József szellemiségére.
Ha már mindenképpen pártot akart szakítani, lett volna egy tisztességesebb forgatókönyv is: kizárni az összes lakitelekest, s Lakiteleket még a térképről is letörölni. Ezt a minden sunyiságot nélkülöző megoldást azonban érthetően nehezen választja egy olyan politikus, aki hosszú évekkel a nevezetes sátorállítás után lépett be az MDF-be, akárcsak például Boross Péter. Ellenvethető persze, hogy alapító atyának (anyának) lenni nem jog. De érdem. Megilleti a tisztelet. Talán ezzel függ össze az is, miért nem zárta ki a névtelen frakcióvezető Lezsák Sándort. Miért éppen ötöt? Miért csak ötöt? Féltek, hogy formálisan kisebbségben maradnak az Országgyűlésben? S miért kellett az ötökben Balsai Istvánnak is szerepelnie? Hogy látva lássa a szavazó: Orbán igazságügy-minisztere jogilag lenyomja Antall igazságügy-miniszterét? Elképzelhető-e ilyesmi Vastagh Pállal és Bárándy Péterrel?
Még az sem kizárt, hogy a baloldal kedvére való hajcihő nyomán a médiasztár elnök asszony népszerűsége tovább nő. A gyurcsányisták például még inkább imádják majd, mint eddig. A bíróság majd elmeszeli a lovagot, a szavazó meg eltűnődhet az ibolyán túli sugarak ártalmairól. De akkorra ennek már nem lesz semmi jelentősége.