Tömeggyilkosok és szabadságharcosok

Hallottam, ahogyan az emberek sikoltoznak, nyöszörögnek. Az egyik legszörnyűbb pillanat az volt, amikor megláttam egy fejet, amint a falra tapadt. Még napokkal később is gerinc- és bordadarabokat találtunk egy közeli ház tetején – így vallott egy visszaemlékező 1972. július 12-ről, az elhíresült „véres péntekről”. Akkor az Ír Köztársasági Hadsereg lépte át a maga Rubinconját, harminckét évvel később a csecsen ellenállók ismétlik meg a történelmet.

Azon a nyári napon az északír köztársaságiak egy óra leforgása alatt 21 bombát robbantottak fel Belfastban, kilenc ember életét vesztette, százak sebesültek meg. Addigi harcmodorával szakítva az IRA nem katonai célpontot választott, hanem taxiállomáson, szállodában, buszpályaudvaron és bevásárlóközpontban végzett áldozataival. Előre kiszámítottan és hidegvérrel, esélyt sem adva a békés polgároknak, köztük nőknek és gyerekeknek.
Beszlan és Belfast között a párhuzam magától értetődő. 1972 nyarán az IRA belső életét a tanácstalanság és a fokozódó radikalizmus jellemezte, éppen úgy, ahogyan manapság Samil Baszajevék is kizárólag a fegyverek szavában hisznek. Hamar kiderült, hogy a „véres péntekhez” hasonló parttalan erőszakot a katolikus társadalom is elutasítja, márpedig az IRA éppen saját közösségének védelmében indított hadjáratot a többségi unionisták és a brit állami jelenlét ellen. A köztársasági fegyveresek mindössze annyit értek el a merényletsorozattal, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül elidegenítették maguktól a normálisan gondolkodó embereket, meghasonulást idéztek elő saját soraikban, és erkölcsileg lejáratták a mozgalmat. Sokatmondó tény, hogy 2002-ben, a „véres péntek” harmincadik évfordulóján az IRA legfelsőbb szerve, a hadseregtanács elnézést kért a hozzátartozóktól, és belátta egykori rossz döntését.
Minden ellenállási mozgalom addig őrzi meg ártatlanságát, amíg képes fenntartani a képet, hogy hadjáratát nem civilek, hanem a fegyveres ellenség ellen folytatja. Ha úgy tetszik, politikai értelemben is érdeke, hogy a közvélemény ne tömeggyilkosként, hanem szabadságharcosokként tekintsen rájuk. Hosszú évek munkáját rombolhatja le egy szempillantás alatt a felülkerekedő bosszúvágy, arról nem is beszélve, hogy a nagyszabású merényletek mindig bomlasztóak – újabb és újabb szakadár mozgalmakat indítanak útjukra, elvész a mozgalmi egység, mérsékeltekre és radikálisokra bomlik a tábor.
Negyed századnak kellett eltelnie, hogy az IRA tárgyalóasztalhoz üljön, és miután minden érintett felülemelkedett a közös múlton, 1998-ban megszületett az Észak-Írország sorsát rendező „nagypénteki megegyezés”. Csecsenföldön egyelőre egy militáns kisebbség diktálja a játékszabályokat, de nem kétséges, hogy előbb-utóbb változik a helyzet. Nem létezik ugyanis olyan igazság, amelyet gyermekek kivégzésével kellene szentesíteni.