Goethe szobája

Örültünk, hogy a Magazin jóvoltából nyilvánosságra került a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-szobájának nem éppen szívderítő története. Örömünk azonban nem volt teljes, mert a cikkben a szép bevezetés után nem az 1950-ben bezárt Vörösmarty-szoba helyreállításának tervéről esik szó. Marosi Ernő, az MTA alelnöke nyilatkozatából megtudhattuk, a korabeli szakértelem – amelyet elsősorban politikai szempontok vezéreltek – nem tartotta fontosnak a dokumentálást. Az MTA művészeti gyűjteményében látható néhány Vörösmarty-emlék, ennél többre ma az Akadémia nem vállalkozhat. Épülete megtelt, emlékszobányi hely senkinek, még a Szózat szerzőjének sem jut benne.
Első olvasás után joggal juthatunk arra a következtetésre, hogy ilyen körülmények között valójában lehetetlennek látszik újra berendezni az akadémiai emlékszobát. Ezt a véleményt erősíti az is, hogy a Magyar Nemzet augusztus 28-i mellékletében Monok István főigazgató az Országos Széchényi Könyvtár helyzetéről szóló interjúban arról nyilatkozott: a költő hagyatékát a nemzeti könyvtár őrzi, A vén cigány kézirata pedig egy aukción tizennégymillió forintért kelt el, s egy mezőgazdasági vállalkozóhoz került, nem a könyvtárhoz, mert ez nem tudott ekkora összeget előteremteni. A fentiek ellenére a család véleménye változatlanul az, hogy az Akadémián és egyes szervezeteinél lévő Vörösmarty-emlékekből igenis ki lehet állítani egy Vörösmarty-szobát, csak az emlékeket össze kell gyűjteni.
Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójától megtudtuk, hogy az OSZK is őriz Vörösmarty-kéziratokat, írásos emlékeket, ezek azonban más személyek hagyatékából származnak, nem a családtól. De hogyan kerülhetett Vörösmarty híres verse aukcióra? Véleményünk szerint ezt még tisztázni kell. Nincs teljes képünk a Vörösmarty-emlékek jelenlegi helyzetéről, állapotáról, de irodalmi leírások és személyes tájékozódás alapján a következőkről számolhatunk be röviden. Az 1928. évi Irodalomtörténetben Brisits Frigyes részletesen felsorolja a család által az Akadémiának átadott tárgyi és írásos emlékeket, amelyeket a Vörösmarty-szobában helyeztek el. Amikor 1950-ben megszüntették a Vörösmarty-szobát, az egységes gyűjteményt szétosztották az Akadémia, illetve egyes intézményei között, később a Petőfi Irodalmi Múzeumnak adtak át tárgyi emlékeket a kápolnásnyéki Vörösmarty-múzeum kiállításához. A Vörösmarty Mihálytól származó írásos emlékek a második világháborúban megmaradtak, csak a bútorok egy része pusztult el, erről számol be az 1977. évi Vörösmarty kritikai kiadás.
Nem tudjuk elfogadni azt a kijelentést, hogy a tárgyak útja követhetetlen. Az MTA könyvtárában a Vörösmarty-hagyaték írásos emlékei nyilvántartás alapján jelzetszámokkal rendelkeznek, míg a tárgyi emlékeket külön jegyzéken tartják nyilván. A Petőfi Irodalmi Múzeum pedig 1953-ban vette át a kápolnásnyéki kiállításhoz kijelölt tárgyi emlékeket, amelyek jelzetszámai is ismertek. Több relikviát adtak át, mint amennyiről a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa említést tett.
Azt a megállapítást is furcsának találjuk, hogy az Akadémián nincs hely egy Vörösmarty-szoba kialakításához. Nem vonjuk kétségbe Goethe nagyságát, ám számunkra Vörösmarty fontosabb. Jelenleg a Vörösmarty-kéziratokból szerény kiállítás látható az Akadémia művészeti gyűjteményében, ugyanakkor ugyanott külön Goethe-szoba található. Tehát Goethe számára van hely a Magyar Tudományos Akadémián, Vörösmarty számára nincs?! Az 1920-as években az Akadémia minden osztálya egységesen nagy lelkesedéssel támogatta a Vörösmarty-szoba létesítését. Tapasztalataink szerint az Akadémián ma is többen egyetértenek a Vörösmarty-szoba helyreállításával, ám elnöki döntésre várnak. Volt, akinek a szeme előtt a Szózat és fordításainak kiállítása lebegett, vagy lelkesen egyetértett azzal, hogy az emlékszoba a Vörösmarty-kultuszt ápolók rendszeres találkozóhelye, az irodalomtanítás szempontjából is értékes hely legyen. Álláspontunk továbbra is az, hogy elődeink akaratát tiszteletben tartva a Vörösmarty-szoba helyreállítása feltétlenül kívánatos, a válogatott anyagot a nagyközönség számára láthatóvá kell tenni. Családunk azzal a feltétellel adta át a nemzet nagy költője után maradt tárgyi emlékeket a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy külön szobában helyezzék el őket. Az MTA átvette a felbecsülhetetlen értékű hagyatékot, elfogadva a család által szabott feltételeket. Méltó megemlékezés volna, ha jövőre, a hatalmas életművet ránk hagyó nagy költő halálának 150. évfordulóján újra megnyitnák a Vörösmarty-szobát.
Vörösmarty Dénes
ny. okl. mérnök