Leghatékonyabb eszköze a szociális integrációnak a foglalkoztatás – vélik a szerzők. Éppen ezért jelentős hátrányt jelent, hogy sem az EU foglalkoztatási stratégiája nem szentel akkora jelentőséget az etnikai alapú megkülönböztetés felszámolásának – mint teszi ezt például a nemek közti egyenlőtlenség vonatkozásában –, sem pedig a legtöbb tagállam nemzeti cselekvési terve nem tartalmaz olyan célkitűzéseket, melyek a romákat mint speciális, a hátrányos helyzetet megszüntetendő intézkedések célcsoportjaként tüntetné fel. Pedig nem csak Magyarországon sújtja a munkanélküliség a romákat különös súllyal; Spanyolországban például becslések szerint a munkaképes romák közel fele nem rendelkezik tartós munkaviszonnyal.
A lakásügyet az unió szemlélete a helyi önkormányzati hatáskörbe utalja, és ezért nem is támogat ilyen irányú programokat az Európai Fejlesztési Bankon keresztül. Bár a PHARE-támogatások egy részét a csatlakozó országokban névleg lakhatási programokra költötték el, a romák nagy része – régi és új tagállamokban egyaránt – meszsze az átlagtól elmaradó komfortú, rossz infrastruktúrájú, „gettósodó” körülmények és tisztázatlan tulajdonviszonyok között él, nem- egyszer területileg is elkülönítve a többségi társadalom lakhelyétől. Ezt a tarthatatlan állapotot az újonnan csatlakozó államok közül eddig Magyarország és Csehország ismerte el hivatalosan is. Az egészségügyben legszembetűnőbb a felhasználható statisztikai kimutatások hiánya. Azonban a szociális és gazdasági életkörülményekből kikövetkeztethető, hogy a romák egészségügyi szempontból sokkal védtelenebbek például a járványokkal (AIDS, tuberkulózis, hepatitisz), illetve a függőségek kialakulásával (drog, alkohol) szemben. Spanyolországban egy 1997-es felmérés azt mutatta ki, hogy a roma gyerekek 40 százaléka egyáltalán nem, további 50 százaléka pedig csak hiányosan részesült az előírt oltásokban. A legtöbb tagországban a romák várható élettartama becslések szerint messze elmarad az átlagtól.
Ismert tény, hogy számos, idén csatlakozott államban bevett gyakorlat volt – illetve még most is az – a roma gyerekek kizárása az általános oktatási rendszerből. Az ERRC egy tavalyi felmérése szerint Szlovákiában a kisegítő iskolában tanulók fele roma származású, több ilyen intézménybe kizárólag roma gyerekek járnak. A magyar kormány is elismerte, hogy az országban mintegy 700 iskolában külön osztályokban tanítják a romákat.
Sok esetben a romák alapvető állampolgári jogaikat sem gyakorolhatják, ha ezek születést, házasságkötést, vagy – mint konkrétan Szlovákia esetében – állandó lakhelyet igazoló személyi dokumentumokhoz vannak kötve. Ezáltal még a legalapvetőbb ellátáshoz, szociális támogatásokhoz sem jutnak hozzá. Ugyanígy gondot okoz, hogy a foglalkoztatás terén elszenvedett hátrány megsokszorozódva hat, hiszen hivatalosan alig jutnak hitelhez, így az uzsorakamatok súlya tovább ront gazdasági pozíciójukon.
A felmérés készítői közösségi szintű intézkedésként egy roma vonatkozású ügyeket felkaroló, központi koordinációs intézmény létrehozását javasolják. Nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az uniós direktívák nemzeti joganyagba történő átültetését egy komoly monitoring folyamat kísérje, mely alkalmat adna arra is, hogy a mulasztást elkövető tagállamok ellen jogilag is fel lehessen lépni. Véleményük szerint az unióra hárulna a feladat, hogy általános elveket fogalmazzon meg, melyek alapján az egyes államok a nemzeti fejlesztési terveikbe beilleszthetik a romák helyzetével kapcsolatos intézkedéseket a szociális integráció, az oktatás és a foglalkoztatás terén. A politikai döntéshozatalban és monitorozásban fennálló alulreprezentáltság megszüntetését segítheti a mainstreaming elv érvényesítése és anyagi támogatás biztosítása speciális programok számára. A tanulmány figyelmeztet, hogy az EU területén élő romák helyzete nem vizsgálható a szomszédos államok roma kisebbségeinek figyelembevétele nélkül.
A nemzeti kormányoktól a tanulmány készítői elvárnák, hogy mindegyik ismerje el a területén élő roma népességet különálló etnikai kisebbségként, és készítsen róluk felméréseket, melyekből kiolvashatók a specifikus integrációs problémák. Fontos célként jelölik meg, hogy a tagállamok antidiszkriminációs törvényei teljes mértékben tartalmazzák az etnikai alapú hátrányos megkülönböztetést tiltó és munkajogi direktívák előírásait. A romák szociális integrálását szolgáló konkrét és koherens programokat a nemzeti fejlesztési tervek részévé kellene tenni.
Jelentős szerep jut a civil szervezeteknek. Döntő kérdés, hogy az érintettek milyen hatékonyan tudják képviselni saját érdekeiket és fellépni az előítéletek ellen. Ezért a szerzők szerint nagy szükség lenne arra, hogy létrejöjjenek – többek között a környezetvédelemben sikeres stratégiát követve – úgynevezett „single-issue” lobbicsoportok, és ezek Európa-szerte egyesítsék erőiket. Ezeknek a kifejezetten roma érdekeket képviselő szervezeteknek lenne a feladatuk, hogy érveljenek a célirányos politikai intézkedések érdekében és kiharcolják az etnikai vonatkozású állami programok monitorozását és értékelését. Másrészt a romáknak arra is kell törekedniük, hogy képviselőik ott legyenek a többségi társadalom civil szervezeteiben, illetve lobbicsoportjaiban is.
A bizottság a jelentés közreadásával a legfelsőbb szinten elismeri a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés sokfajta megnyilvánulását, és ezeknek kezelését kiemelt fontosságúnak nyilvánítja. Az elemzés hivatkozási alap lehet civil szervezetek és roma politikusok számára, melynek alapján nyomást tudnak gyakorolni a nemzeti kormányokra. Ezenfelül egyfajta egyértelmű útmutató is, hogy melyek Európa-szerte a legégetőbb problémák, és ezek milyen politikai eszközökkel orvosolhatók. De semmiképp sem lehet alap arra, hogy felelőtlen politikusok azzal hitegessék a hazai közvéleményt, hogy ezután Brüsszel kezében a romák problémáinak megoldása.
A cigányok ideje
Kifejezetten „romapénzek” uniós szinten tehát nem lesznek, de vannak, lesznek források, melyeket a tagállamok fel tudnak használni a romák helyzetének javítására és a diszkrimináció elleni küzdelemre – mondja Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője. – És van pénz, lehetőség, számtalan olyan programra – legyen az a foglalkoztatás, oktatás, lakhatás vagy egészségügy terén –, ami nem kimondottan a romákra van szabva, hanem általában az elszigetelt csoportok, leszakadó régiók megsegítésére. A képviselő szerint ez azért is fontos, mert ez a megközelítés egyértelműen feloldja azt az illúziót, hogy a romapolitika céljai ellentétesek lennének a többségi társadalom céljaival, vagy akárcsak eloroznák a forrásokat más politikai területek és célcsoportok elől. Általános tendencia, hogy, bár vannak lemaradások, a diszkrimináció tilalma egyre használhatóbb formákban kerül bele a közösségi és tagállami joganyagba. Továbbá, ha lassan is, de az újonnan csatlakozott országok közvéleménye is egyre fogékonyabbá válik az esélyegyenlőség kérdései iránt. A jövőben a hangsúlyos feladat a szép elvek és előírások gyakorlati érvényesítése lesz – állapítja meg Járóka Lívia. Az államnak külön programokkal kell biztosítania, hogy a strukturálisan hátrányos helyzetű roma állampolgárok, szervezetek vagy vállalkozások ugyanolyan eséllyel tudjanak EU-forrásokat megpályázni, mint a többség. Másképp a leszakadás lavinája előre van programozva. A nyolcvanas években csatlakozott államok példája jól mutatja, hogy az EU-tagság önmagában nem old meg semmit. A többségi társadalom sem tekinti majd varázsütésre szívügyének a roma kisebbségek problémáit. A képviselő álláspontja: a jó megoldások csak úgy születhetnek meg, ha a romák képviselői minden szinten részesei a folyamatnak, vagyis szerepet kapnak a kisebbség helyzetének elemzésében, a politikai feladatok kidolgozásában, a programok végrehajtásában és ennek ellenőrzésében. Tehát csak a szívós munka, a fáradhatatlan érdekérvényesítés, az ütőképes civil szervezetek hozhatnak eredményt. A „cigányok ideje” még csak most kezdődik.
