Magyar elsők és utolsók

Ül az ember gyanútlanul a közszolgálati képernyő előtt (épp nem a Szuperbuli megy, ami ritkaság), s az egyik ámulatból a másikba esik. Azt gondolta, ilyen alantjáró másfél közszolgálati évtized után már nem érhetik meglepetések – de téved: mindig van lejjebb, a gödör alja tetszőlegesen mélyíthető. Most épp A szólás szabadságát harangozzák be. (Úgy volt, hogy a besúgáson kapott Molnár Gál Péter karthauzit játszik, mert kinek mi köze hozzá, hogy jéghegynyi méretű, főként az egypártlapban kikristályosodó kritikusi életművének csak a vízszint fölötti részét ismertük eddig. Ám most, hogy Esztergályos Cecília művésznő férjura az álszent adatvédelmi aggályokra fittyet hányva könyvet eszkábált a stilárisan fenemód magas nívójú jelentésekből, a besúgólyuk királya „megszólalt” a készséges Friderikusznak.) Alighogy vége a kedvcsinálónak, kezdődik a Magyar elsők című (kivételesen értelmes) Rózsa György-sorozat soros darabja: ezúttal az első magyar orfeumról. Ki nem találják, ki a fő nyilatkozó! Bizony, Molnár Gál Péter. Mindent tud a tárgyról – okos, mint a nap. (Igaz, III. Richárd is az volt.) Bukása és szakmai megdicsőülése minden átmenet nélkül, szinte egy időben zúdul a nézőre. Az ómódi polgár persze berzenkedik: nincs a Szabadság téren valamiféle programigazgató, aki figyelne arra, hogy szolid műsorváltozással ezen az estén egy másik „magyar elsőt” szórasson az éterbe? Vagy ez túlzott érzékenykedés, irreális elvárás egy több tíz milliárd adóforintot fölemésztő intézmény esetében? Az automata műsoradagolót hetekkel korábban beprogramozták, majd nyugodt lelkiismerettel hazamentek; a megalázott, besúgott színésztársadalom meg viselje csak el ekkora lóadagban is a brutális magyar valóságot?
A színésztársadalom közszolgálati betörése amúgy kétségkívül jó ütemben halad. Megyesi Gusztáv létező publicista tette szóvá a minap a periodikusan létező Hócipőben: mégiscsak zsenánt, hogy a NévShowr által ünnepelt Garas Dezsőt mindössze egy tízezer forintos gagyi DVD-lejátszóval, Törőcsik Marit meg egy odaútra szóló fapados londoni repülőjeggyel lepte meg a nemzeti főadó. A zseniális Garast azóta Prima Primissimával honorálták Magyarország nagyurai ugyanezen a csatornán; a nem kevésbé zseniális Törőcsik Londonba való eltávolítása azonban egybevág a Demszky-féle budapesti városvezetés hupikék törpikés értékítéletével: Garas díszpolgára lehetett a fővárosnak, a Körhinta halhatatlan hősnőjét viszont az év kulturális botrányaként kihúzták a listáról.
Mindebből nekünk most csak az a beszédes információ, hogy a Magyar Televízió legrongyrázóbb műsorából is árad a szegényszag. Ráadásul még meg is ideologizálják missziójukat, hogy ezzel a nehezen minősíthető esztrádegyveleggel színművészeinket népszerűsítik: ha már valahol valakik a tévéjátékokra fordítandó pénzt kilopják a rendszerből, korunk Dérynéi és Ódry Árpádjai legalább névshowrilag legyenek jelen a nemzet képernyőjén. (Nyelvújító buzgalmukkal meg egyúttal csókoltatják Lőrincze Lajost és a nyelvtörvényt hozó Országgyűlést is.) Ha már reklamírozták, megtekintettem a Friderikusz-jelenést. Molnár Gál Péter ezúttal is Edit Piafként domborított: nem bánt meg semmit sem – sőt az egészből mintha az jött volna ki, hogy aki meglehetős eredménnyel tud szavakat mondatokká formálni, az már bátran írhat jelentéseket is. Az esztétikumnak ez a kiütéses diadala az etikum fölött azért nem tette fölöslegessé, hogy Friderikusz közszolgálatilag hintse a képernyőről a felmentő morális indokot: Molnár Gált megzsarolták a beszervezéskor, olyasmi miatt, amiért Kádárék tíz évet osztogattak. Miután kiderült, hogy besúgónk könyve a Coming out címet viseli majd, s ez az amerikai szlengben azt jelöli, amikor valaki a nyilvánosság előtt büszkén megvallja másságát, most tavaszig rághatjuk a körmünket, hogy vajon mivel zsarolták meg szegény színikritikus áldozatot Hillerék jogelődjei. A túlérzékeny Latinovits (besúgója szerint besúgója jó barátja) meg csak szégyellje magát haló poraiban is, hogy megalapozatlanul érezte úgy: holmi célzott kritikák őt a sírba hajszolják. (Fridi azért itt is behúzott egyet a színészóriásoknak: az ügynökök napfényre került oktatófilmjeiből azt a jelenetet emelve ki, amikor szegény megzsarolt besúgót épp Avar István, a Nemzet Színésze szervezi be sikeresen.)
Volt aztán még A szólás szabadságában egy idióta blokk egy szegény, szerencsétlen nyugdíjas szegedi bankrablóról, de ezúttal nem bukkant fel az SZTK-szemüveges Hajós András, hogy a helyszínen rekonstruálja az országos érdeklődésre számot tartó eseményt. Erről a fájó hiányról azonban óhatatlanul eszembe jutott az előző gyászos vasárnap, amikor a képernyő Stan és Panja érvényesen és eredményesen közszolgálatilag széthülyéskedték a kettős állampolgárságról szóló népszavazást. Nos, ezzel kapcsolatosan szívesen hallottam volna legalább egy szót („pardon”), elvégre e botrány a hazai nyilvánosságot – a Magyar Narancstól a Magyar Fórumig – példátlan egységbe forrasztotta. Czeglédi László, a tévékuratórium elnöke bocsánatot is kért az országtól – ám ezzel túllépte hatáskörét: a kurátorok nem szólhatnak bele tartalmilag a műsorokba. Megdöbbenésemre a részvénytársaságért egy személyben felelős Rudi Zoltán olyan értelemben nyilatkozta el magát, hogy ő meg nem szól bele a műsorokba. Lyuk van a rendszerben: az egyik nem szólhat bele, de beleszól; a másik felel érte, de nem szól bele! Kiadta azonban az esetet vizsgálódni a televíziós választási iroda vezetőjének, aki nem más, mint Nika György hírigazgató. Nika tehát önmaga ellen folytat vizsgálatot – a drákói ítélet borítékolható. Nem is csoda, hogy ekkora szereptorlódás esetén tíz nap szükséges annak a megállapítására, hogy az alkotmányos alapintézményből csúfot űző Friderikusszal szerződést kell bontani, Nikának meg le kell mondani. Már persze akkor, ha Rudi, Nika meg Friderikusz mentálisan nem ragadtak le annál az állapotnál, hogy még mindig a kereskedelmi TV2 kebelében fejtik ki áldásos tevékenységüket a felejthetetlen emlékű Pintér Dezső atyai tekintetétől kísérve…
Ám illúziói nincsenek a polgárnak. Nem hiába cseveg tüntetően Friderikusz nyilvánosan a marcona babiloni harcosnak maszkírozott Gyurcsánnyal – a mindenhonnan kikopott showman ordító alkalmatlansága dacára is kirobbanthatatlan a köztévéből. Az MTV (más néven az Abszurd egy) vezetése valószínűleg ezúttal is meg fog hunyászkodni, elsikálja a stiklit. Rá is kényszerül, hiszen a kormányfőnek meg üzlettársainak a jóindulatából úgy kell székházat építtetnie, hogy az engedélyek is aggályosak, meg a reorganizációs terv is fölöttébb zavaros. (Nem kizárt, hogy az építtetők akár a Demokrácia csatornát is lazán privatizálhatják majd.) A jogszerűség azonban olyan gumifogalom, amit kényünk-kedvünk szerint értelmezhetünk – erősíti meg őket meggyőződésükben a fennálló gyakorlat. Itt van mindjárt a tévé köztörvényes ügyvédje: Juszt Lászlót őzikék és vemhes nyulak lemészárlásáért és eltolvajlásáért jogerősen elmeszelte a bíróság, de nem lát okot a köztévéből való távozásra (az elnök meg nem szól neki). Azt mondja, nem a vadállományt ritkította törvénytelenül, hanem a facsemetéket óvta meg. Különben is, két tanú jelenlétében tüzelt. Ha ezt Molnár Gál Péter tudta volna, biztosan aláíratja két tanúval a jelentéseit…