Megesett-e már a történelem során, hogy valaki a tétlenségével vív ki tiszteletet magának? A 85 éves korában, hosszú betegeskedés után tegnap elhunyt Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) egykori kínai főtitkár pályafutásában kétségkívül az a pillanat volt a legfontosabb, amikor az 1989-es pekingi diáklázadáskor nem értett egyet annak erőszakos letörésével. Ezért bűnhődnie kellett: megfosztották tisztségeitől, és egészen tegnapi haláláig házi őrizetben tartották. Aligha véletlen, hogy lánya tegnap így kommentálta a szomorú hírt: „Apám végre kiszabadult.”
Csao halála jócskán túlmutat a napi megfontolásokon, hiszen éppen azokat a kérdéseket veti fel, amelyekkel a kommunista pártvezetés immáron tizenöt esztendeje képtelen szembenézni. Mondani is felesleges, hogy a Tiananmen téri események újraértékeléséről van szó. Pekingben most alighanem az okozza a legnagyobb fejtörést, milyen mélységben foglalkozzanak hivatalosan a tragikus eseménnyel. Bár a polgárjogi aktivisták és egykori diákvezetők díszes állami temetést követelnek Csaónak, nem kétséges, hogy a végső szertartás visszaszorul majd a magánélet díszletei közé. Erre utal, hogy a kormány mindössze egy szűkszavú közleményt tett közzé „Csao elvtárs” haláláról, s hogy a civil ruhás rendőrök nem engedték megközelíteni az elhunyt „Tiltott Város” közelében található lakhelyét.
1989 óta persze sok minden megváltozott Kínában, s bár a kommunista párt hatalmi monopóliuma mindmáig töretlen, a gazdasági és politikai pluralizmus irányába tett lépések is elvitathatatlanok. A kínai mindennapokat így aligha, a kínai vezetők lelkiismeretét azonban annál inkább megérintheti a reformer politikus távozása. Elsősorban egykori bizalmasa, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) jelenlegi miniszterelnök gondolkodhat el a szerencse forgandóságáról, hiszen míg Csao lényegében az életével fizetett elveiért, a vele együtt a diákokkal tárgyaló Ven politikai pályája nem tört ketté, sőt ma már a csúcsvezetők közé tartozik. Az esetleges emberi rokonszenv ellenére sem valószínű, hogy a pártvezetők bárminemű következtetésekre jutnának a haláleset tényéből. Ha így tennének, felül kellene vizsgálniuk az 1989-es vérengzés idején tanúsított magatartásukat, amely még ma is elképzelhetetlen.
Peking tehát hallgat, a nagyvilág azonban egyöntetű elismeréssel adózik Csao emlékének, szinte minden híradásban hangsúlyozzák reformer elkötelezettségét. Koidzumi Dzsunicsiró japán miniszterelnök egyenesen felszólította Kínát, hogy tegyen további erőfeszítéseket a demokratizálódás útján. Hogy Csao Ce-jang valóban elkötelezett demokrata volt-e, erősen vitatható állítás, azt azonban kijelenthetjük, hogy ő is segített elviselhetőbbé tenni a kínai kommunizmust.
origo.hu
Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”
