Április közepén a majna-frankfurti repülőtérről elegánsan öltözött csoport indul majd Londonba. Tagjai külsőleg semmiben nem különböznek a német pénzpiac központjának számító város megszokott képéhez tartozó bankosok gyülekezetétől. Utazásuk célja viszont merőben különbözik foglalkozásuk rendszeres feladataitól. Az angol fővárosban nem pénzintézeteik érdekeinek igyekszenek majd érvényt szerezni. Az üzleti tárgyalások megszokott hangulata helyett nem szavakkal, számokkal fogják konfrontálni partnereiket, hanem balhorgokkal és jobbegyenesekkel.
A verbális párbajok helyére a szorítóban megvívott küzdelem lép. „Menedzserboksz” a jelszó. A szigetországban megszokott jelenség, a németek számára újdonság. A karrierlétrán vezető pozícióba igyekvő üzletemberek ökölvívó-ambíciójának filozófiája: e kemény sportág értékeinek pragmatikus átültetése a menedzseri feladatkörbe. „A szorítóban fellépő konfliktusok hatására kiváltott viselkedésből értékes következtetések vonhatók le a munka során tanúsított magatartásra” – hangoztatja Kai Hoffmann, a „menedzserboksz-mozgalom” németországi úttörője. A negyvenhat éves, magát személyzeti tanácsadónak és egyben ökölvívóedzőnek minősítő férfi huszonöt éve rendszeresen űzi ezt a sportot, és meggyőződéssel vallja, hogy a gazdasági életben befolyásos szerepet játszó vállalatok irányítói számára nincs előnyösebb továbbképzés, mint az öklözés. „A vezérigazgató feljutott a csúcsra, innen tovább emelkedni már nem lehet, lebukni azonban igen. Hogyan úszhatja ezt meg? Az irányítás elve – és ezt tudja minden hivatásos ökölvívó – nem egyéb, mint hatást gyakorolni másokra. A kiszámíthatatlan fordulatokra való gyors reakció mind a bokszban, mind a menedzselésben alapvető követelmény” – magyarázza Kai Hoffmann annak a mozgalomnak a szellemi fundamentumát, amely New Yorkból indult útnak, onnan került át Angliába, és most Németországban is egyre több követőre talál. A majna-frankfurti bankosok London éjszakai életében kaptak ízelítőt a menedzserboksz titkaiból. Megtekintették a bizniszvilág lelkes amatőrjeivel foglalkozó Fight Club egyik rendezvényét. A Marriott Hotel báltermének csillárja alatt felállított szorítóban (a vacsorával összekötött szórakozásért fejenként kétszázötven eurót fizető, háromszáz vendég jelenlétében) nyolc pár mérte össze erejét. Orvosok, ügyvédek, üzletemberek, banktisztviselők. A háromszor két perces menetek lenyűgözték a nézőket. A Deutsche Bank- kötvények forgalmazására specializált csoportja az asztal tetejére kapaszkodva szurkolt, és azzal a meggyőződéssel tért haza, hogy a továbbképzésből ők sem maradhatnak ki. Pillanatnyilag még a kisebbséget képviselik. Amíg a londoni Fight Club négy esztendő alatt több ezer tagra tett szert, addig Németországban a menedzserboksz még gyerekcipőkben jár. „A német vezérigazgatóságok tagjai óvatosak, tartózkodóak, attól félnek, hogy megsértik a jó modor előírásait, becsmérlő kritikát váltanak ki, ha az íróasztalt felcserélik a ringgel, a töltőtollat a bokszkesztyűvel” – hangoztatja Hoffmann, de azonnal utal arra, hogy a gentleman címmel illetett Henry Maske, valamint a doktori diplomás Klicsko testvérek sokat tettek azért, hogy csökkenjen az ökölvívással szembeni előítélet. A menedzsertársadalom egyre több tagja igyekszik pragmatikus hasznot húzni a bokszolás értékeiből, és törekszik a szorítóban szerzett tapasztalatokkal gazdagítani vagy továbbfejleszteni tulajdonságait: a pontosságot, a bátorságot, a felelősségvállalást, a céltudatosságot, a fegyelmet és az önismeretet.
Kai Hoffmann diszkréten elhallgatja ugyan a nála jelentkező és vele szorítóba lévő kliensek nevét, valamint az oktatásért tőlük elkért összeg nagyságát, de bevallja, hogy az érdeklődők száma fokozatosan emelkedik. Tapasztalatait könyvben foglalta össze: a „Boksz és menedzselés” februárban kerül az üzletekbe. A Londonba készülő ökölvívó bankosok vendégszereplését pedig a rendezők jól hangzó szlogennel népszerűsítik: „Anglia– Németország – az interkulturális megértés estje!”

Újabb árrésstop jön, mutatjuk, mely termékek leszek jóval olcsóbbak