
Horváth László azt mondta, nemzetközi bűnözői szervezetek által működtetett iparszerű tevékenységgel állnak szemben, „minden eddiginél nagyobb a társadalmi kitettsége, minden eddiginél szélesebb, mélyebb roncsolást végez ez a szervezett bűnözői iparág”.
Hozzátette:
a kábítószer súlyos társadalmi kihívás az egyén környezetében is, „mindent szétroncsol, az életet, a biztonságot, az esélyt veszi el”.
A kormánybiztos szerint a kábítószer elleni harcban a legfontosabb a tudatosság, fel kell ismerni, mekkora a veszteség, és meg kell szervezni, meg kell erősíteni a társadalom védekező képességét. Komoly veszélynek nevezte, hogy kétszázmilliós nézettsége, hallgatottsága van a közösségi médiában a kábítószeres tartalmaknak.
„Ez nem szabadság kérdése, nem alapjog, a kábítószer népszerűsítésében egységes társadalmi elutasításra van szükség”
– mutatott rá Horváth László.
Kulcsfontosságú az összefogás a kábítószer elleni harcban
Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke azt mondta, az ország lakosságának hetven százalékával kell összefogni a kábítószer elleni küzdelemben. Azzal a konzervatív beállítottságú hetven százalékkal, akikkel összefogva lehet érvényesíteni „elemi érdekünket, hogy »megállítsuk ezt a mételyt«”.
A kormánypárti politikus arra is kitért, hogy „az európai társadalmak, benne Magyarország, haladnak az értékek elvesztése útján”. Felhívta a figyelmet az identitás megőrzésre, ami megakadályozza a „végső ürességet”.
Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke köszöntőjében példaként azt mondta: „azért jelent meg Isten fia, hogy az ördög munkáját lerontsa”. Utóbbi azt is jelenti, hogy az építményt darabonként kell szétszedni, csakúgy, mint a kábítószer elleni küzdelemben.
A debreceni konferencia résztvevői a megnyitó után plenáris tudományos ülések, szekcióülések és kerekasztal-beszélgetések keretében tekintették át egyebek mellett az oktatási, az egyházi és a civil szervezeteknek, illetve a rendvédelmi szerveknek a kábítószer-prevenció, valamint a kábítószer-felszámolás terén várható feladatait.
Borítókép: Keményen fellépnek a kábítószer-kereskedelem ellen (Illusztráció/Shutterstock)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!