Folytassa, Hiller!

Hiller István meghozta első olyan miniszteri döntését, amellyel teljes mértékben egyetértünk. A politikus – aki polihisztori alkatából fakadóan egyszerre történész, tanár, szocialista pártelnök és kulturális miniszter, ráadásul az sem okozott gondot neki, hogy az Oktatási Minisztérium államtitkári posztjáról üljön át a miniszteri bársonyszékbe – tegnap bejelentette: február 14-én lemond a tárca vezetéséről, és „kizárólag pártelnökként folytatja munkáját”. (Mi meg szurkolhatunk, hogy a megható Valentin-napi ajándéktól Hiller szíve pártja nehogy tovább vörösödjék.) „Annak a lehetősége áll előttünk, hogy 2006-ban győzzünk. Látom az esélyt, a közös munka és a közös siker esélyét, ezért bejelentem, hogy a parlament tavaszi ülésszakának kezdetétől minden erőmmel és energiámmal ezt a közös sikert kívánom szolgálni” – fogalmazott döntését közhírré téve a miniszter, aki a fenti mondat szerint újabban már nemcsak bejelent, hanem azt is bejelenti, ha bejelent valamit. S ha már ott volt az a rengeteg újságíró meg kamera, Hiller rögvest ama vélekedésének is hangot adott, miszerint ő és párttársai „tiszták és őszinték: szociáldemokraták”, majd közölte: ütőképes pártot akar. (Csak zárójelben: a szocialista párt ütőképességéről és potens voltáról azért a szombathelyi Fibisznél is tudnának mesélni…)
Tehát Hiller megint beszélt. Uff. E tekintetben a lemondásról szóló döntés nem hozott változást, elvégre Hiller miniszterként is ezt csinálta. Még ha a miniszteri feladatkör többi területén nem is tanúsított túltengő buzgalmat, el kell ismernünk: ha valahol meglátott egy kamerát vagy mikrofont, rögvest belemondott valami bombasztikusat. Például Cannes-ban – ha már ott volt – bejelentette, hogy Székesfehérváron épül meg a világ legnagyobb filmes műhelye, aztán amikor megkérdezték tőle, mivel támogatja a tervet, azt felelte: „erkölcsileg”. (Szocialista erkölcsileg. Biztos így értette.) Ha pedig azt tudakolták tőle, milyen kulturális hozadéka volt katari és jemeni útjainak, azt a roppant szellemes és cseppet sem arcátlan választ adta, hogy „komoly kulturális hozadéka”. A mi mindennapi bombasztikus bejelentésünket add meg nékünk ma – mintha ez lett volna a hilleri politika egyetlen vezérelve.
Közben évről évre kevesebb pénz jut a kultúrára, de ismét kiírják a százmilliós Édes Anyanyelvünk pályázatot (ráadásul vers és próza kategóriák nélkül), megvonják az áfa-visszaigénylés lehetőségét a művészeti élet szereplőitől (úgy, hogy az ezen változtatni próbáló fideszes indítványt maga Hiller is leszavazta, miközben bizonyára élethalálharcot vívott a lelkében pártelnöki és kulturális miniszteri énje), de a miniszter diadalmasan bejelenti, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogramot ezentúl Nemzeti Kulturális Alapnak nevezik (még ha senkinek sincs fogalma arról, mit takar a gyakorlatban a névváltozás), és még sorolhatnánk a permanens Hiller-show különféle epizódjait. Úgyhogy idén ezért is nézzünk nagy várakozásokkal a Valentin-nap elé: attól kezdve talán az országnak is lesz kulturális minisztere, nem csak a szocialista pártnak elnöke…
Hiller mellesleg tegnap azt is elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazás „túl sok sebet ejtett”, majd hozzátette: „soha többé nem tűrjük, hogy bárki ezt tegye az országgal, a magyarsággal”. Elnök úr, mi sem. Úgyhogy amikor jövőre a választási kudarc okán a pártelnöki poszt is odalesz, nehogy valamelyik székelyföldi korcsmában próbálja meg elmulasztani bánatát! Kár lenne azért az ígéretes történészi pályáért.