Gyászos érintés

A kihalás veszélye fenyegethet őshonos törzseket az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigeteken, ahol hatalmas pusztítást végzett a szökőár – jelentették a hírügynökségek. A helyszínt évek óta kutató tudóscsoport tagja, a Klagenfurti Egyetem Szociálökológiai Intézetének munkatársa, Clemens Grünbühel arról tájékoztatta lapunkat, hogy becslések szerint a harmincezres lélekszámú nikobáriaknak legalább egyharmaduk odaveszett.

Ferch Magda
2005. 01. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Embertani szempontból földünk legrejtélyesebb népeinek tartják e több száz kisebb-nagyobb szigetből álló földterületek lakóit. Évszázadokig teljes elszigeteltségben éltek, és ma is csak szórványos ismereteink vannak róluk, annak ellenére, hogy a rájuk vonatkozó történeti, antropológiai, néprajzi és nyelvészeti szakirodalom elég terjedelmes. Az antropológia tudományának megteremtője, a brit Alfred Redcliff-Brown 1906 és 1908 között tanulmányozta őket, megfigyeléseinek eredményeit Magyarországon is hozzáférhető könyvben tette közzé. Pierre Evald 1966-ban publikálta az interneten is megtalálható összefoglalót. A kilencvenes években indiai, amerikai, ausztrál és norvég tudósok DNS- és kromoszómavizsgálatokat végeztek. A Redcliff-Brown által a szigetlakók körében még a múlt század elején gyűjtött hajmintákat hasonlították össze újabbakkal, és a következő megállapításokra jutottak: a negrid típusú andamániak közelebb állnak az ázsiai népességhez, mint az afrikaihoz (noha külsejükben az afrikai pigmeusokra hasonlítanak), feltételezhetően még a paleolit korban kerültek Dél-Ázsiába. A mongolid típusú nikobáriak viszont a mai Ázsia számos vidékén élő népcsoportokkal mutatnak genetikai rokonságot, ők is több ezer éve élnek a területen.
A Klagenfurti Egyetem Szociálökológiai Intézetének munkatársai évek óta kutatják az Indiai-óceánon található Nikobár-szigetek őslakosainak életét, szokásait – tudtuk meg Clemens Grünbüheltől. Feltételezik, hogy a szökőár következtében az ott élő emberek egyharma meghalt – eltűnt –, falvaik, javaik megsemmisültek. Az életben maradottak jelentős része a Car Nicobar és Kamorta szigetén létesített két nagy menekülttáborban várja, hogy viszszatérhessen lakhelyére, ha az még létezik. Több eddig lakott sziget lakhatatlanná vált, a Trinket nevű például, ahol négyszáz ember élt, három kisebb földterületre szakadt. A víz elmosott a szigeteken több kókuszpálma-ültetvényt is, és ezzel a nikobáriak fő megélhetési forrását tette tönkre. Legalább tíz év kell ahhoz, hogy az újraültetett fák elegendő termést adjanak. A földrendés és a cunami utáni mentést nehezíti, hogy az indiai kormány által szervezett mentőakciók gyakran nem jutnak el az érintett népességhez. A nikobáriak speciális státusa, amelyet azért kaptak az indiai kormánytól, hogy védje őket, most a mentést akadályozza. A katonaság nem enged be nemzetközi szervezeteket a területre. Clemens Grünbühel úgy tudja, hogy máig nem kezdődött meg a romok eltakarítása. A Klagenfurti Egyetem kutatócsoportja Marina Fischer-Kowalski professzor asszony vezetésével ezért külön alapot hozott létre a nikobáriak megsegítésére. A pénzt a helyi nem kormányzati szervezetek szövetsége és a törzsi tanács fogja megkapni. Hogy a többi sziget lakóit mennyiben érintette a szökőár, arról még nincsenek pontos ismereteink.
A múlt század elején Redcliff-Brown volt az első, aki határozott különbséget tett a nagy-andamáni (az Andamán-szigeteken élő összes népesség) és a kis-andamáni csoport között. Szerinte a „nagy-andamániak” közé tartozik a Kis-Andamán szigetén élő onge és a többi andamáni törzs, rájuk hatott a legerősebben a „civilizáció gyászos érintése”. A „kis- andamániak” közé sorolta az elszigeteltebb, tehát archaikusabb jarava (az Andamán-szigetek középső és déli részén) és sentineli (a Sentinel-sziget északi részen élő) törzset. Az andamániak halász-vadász-gyűjtögető életmódot folytatnak, a nikobáriak félnomádok, földművelők és pásztorok.
Az Andamán-szigeteket a XVIII. században angolok szállták meg, Chatham szigetén ők alapították meg Port Blairt, ahol büntetőtábort hoztak létre. Ma ez a szigetek helyi közigazgatási központja. A második világháború idején japánok szállták meg és bombázták a szigeteket, és több száz őslakost ejtettek foglyul. A Nikobár-szigetek (köztük a legismertebbek: Car Nikobár, Katchall, Nagy-Nikobár, Campbell Bay) előbb dán, majd 1869-től brit fennhatóság alá tartoztak. A két szigetcsoport 1947-től tartozik Indiához. Az ott élőknek azonban nincs helyük az indiai kasztrendszerben.
Sokáig csak a tengereken cirkáló kalózok beszámolóiból kapott hírt ezekről a népcsoportokról a világ. Pierre Evald megállapítása szerint ma a sentineliek a legelszigeteltebbek és legkevésbé ismertek a világon, számukat ötven–százra becsülik. Azt azonban tudják róluk, hogy egészségtől duzzadó, szép testű emberek voltak, egymás közötti társadalmi kapcsolataikat a gyöngédség jellemezte. Máig rendkívül ellenségesek viszont minden kívülről érkező hatással szemben. Hivatásos néprajzos-antropológus (T. N. Pandit) 1967-ben járt közöttük először, ő írta le hagyományos településeiket és anyagi kultúrájukat (ismerik a tüzet, a dzsungel mélyén kunyhókban laknak, oda is temetkeznek). A „szemet szemért, fogat fogért” elv szerint élő jaravákkal együtt ők álltak ellen a leginkább a külső hatásoknak.
Az andamániak csak a szigeteknél hajótörést szenvedett roncsokból jutottak fémhez, előállítását nem ismerik, ahogy a tűzgyújtás is rejtély maradt számukra (csak újjáéleszteni és őrizni tudják). Az onge és a nagy-andamáni törzs is több ezer évig élt elzártan a világtól, de a brit gyarmatosítás óta rájuk erősebben hatott a civilizáció. Az ongékat tartják a legtisztább negrid típusú embercsoportnak. A nagy-andamániak a XIX. század elején még mintegy nyolcezren voltak, számuk drasztikusan csökkent 1859 óta, amikor a britek valóságos mészárlást rendeztek köztük. Ma egy népességnek tartják őket, holott valamikor tíz önálló törzset képeztek. Valamennyiük természeti forrásait fenyegeti a gátlástalan fakitermelés, amely egyre általánosabb az esőerdőkben. Csak a jaravák földjén, akik mintegy kétszázan vannak, egyharmaddal több fát termelnek ki, mint a megengedett – évente egymillió köbméter helyett l,3 millió köbmétert. A „felesleget” persze illegálisan adják-veszik a területre betolakodók.
Az UNESCO 1999-ben külön programot indított az Andamán-tengeren, a Surin-szigeteken és Thaiföldön élő őshonos népek megmentésére. A munka nemzetközi összefogással elkezdődött, és remélhetően folytatódik – a cunami pusztítása után persze sokkal nehezebb körülmények között. A programon dolgozók nem voltak a térségben, amikor a szökőár végigsöpört a területen, de helyi beszámolók alapján arról tájékoztattak az interneten, hogy ők is azonnal megkezdték a kutatást az eltűntek után, és gyűjtést indítottak a katasztrófa áldozatainak megsegítésére. Arról is tájékoztattak, hogy a Surin-szigeteken élő mokenek hagyományos településeit elsodorta a víz, de az embereket sikerült Samakkheetham templomába menekíteni. A mokenek közül azóta mintegy száznegyvenen már visszatértek a szigetre, hogy megkezdjék az újjáépítést. Ezt a hírt erősítette meg a műemlékvédelem nemzetközi szervezete, az Icomos Srí Lanka-i és thaiföldi szervezete is január 12-i jelentésében.
Az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársai, Vargyas Gábor és Borsos Balázs arra hívták fel a figyelmünket, hogy ebben a térségben, amelyet a szakemberek „locus classicusként” tartanak számon, nem ismeretlenek a pusztító erejű ciklonok. Az itt őshonos népek csak úgy maradhattak fenn, ha megtanultak együtt élni a természeti katasztrófákkal. Többségük zsákmányoló életmódja azzal is jár, hogy tudnak olvasni a körülöttük élő állatok viselkedéséből, a különböző természeti jelenségekből. Kultúrájuk elsősorban szellemi kultúra, szájhagyomány útján terjed. Nagyon kevés tárgyat használnak, ha néhány ember életben marad közülük, nagyon rövid időn belül képes újra létrehozni kevéske anyagi javait. A XX. században irtózatos pusztításokat éltek túl. Hogy ezután mi lesz a sorsuk, az most sem csak a természet dolga.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.