Narancsszínű álmok

Ismét narancsszínben pompázott Kijev központjában a világszerte elhíresült Függetlenség tere. Másfél hónapos kemény küzdelem, stílusában, eszközeiben mindent alulmúló kampány, három választási forduló és az ezeket követő bírósági huzavonák után gyűltek újra össze az új Ukrajna hívei, hogy megünnepeljék hivatalosan is kihirdetett győzelmüket. E csillogó szemű, mosolygó emberek alkotta tömeg nélkül ugyanis hiába lett volna az amerikaiak pénze és kifinomult technikái, a lengyelek odaadó lelkesedése, Viktor Juscsenko megfontoltsága, Julia Timosenko mindenkit tűzbe hozó lendülete, Ukrajna elnökét most alighanem másképpen hívnák.

Az ukránok többsége azonban megelégelte, hogy országa az úgynevezett rendszerváltás után egy évtizeddel is úgy nézzen ki, mint egy, a korrupcióban elmerült vidéki párttitkárság. Elegük lett a hiábavaló reménykedéséből, a kriminális oligarchikus kapitalizmusból, a szegénységből, és annyi megaláztatás után felemelték a fejüket. Ők már megtették a magukét, némi külső segítséggel, de elsöpörték a régi hatalmat, ott a Függetlenség terén, Lviv vagy Ungvár utcáin megteremtették a polgári társadalom alapjait, s nem utolsósorban az elmúlt másfél hónapban felírták országukat Európa politikai térképére. Most a győztes politikusokon a sor, hogy igazolják, a remények ezúttal nem hiábavalók, s Ukrajnában több történt, mint hatalomváltás.

Az e téren nagyobb tapasztalattal rendelkezők óvatosságra intenek és óvnak a túlzott várakozásoktól. Nem véletlenül, hiszen az új hatalom mozgástere is meglehetősen behatárolt. Ez egyrészt abból adódik, hogy az ország megújítására hivatott vezetők döntő többsége eleve a régi rendszer része volt, s vezető posztokat töltöttek be. Nekik most Juscsenkóval az élen bizonyítaniuk kell, hogy idáig valóban csak a körülmények kötötték gúzsba őket, most azonban élni tudnak a lehetőséggel.

Nem ad okot túl sok optimizmusra az sem, hogy kompromisszumok és köpönyegfordítások sora kíséri a váltást. Illúzió tehát azt hinni, hogy most egy csapásra megváltozik minden. Elég utalni például arra, hogy a legesélyesebb kormányfőjelöltek maguk is az elmúlt évtizedben így-úgy meggazdagodott oligarchák. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az ország erősen megosztott, és 44 százalék a „harmadik” fordulóban sem Juscsenkóra szavazott, s a következő nyolc hónapot a politikai rendszer átalakításának gondja is terheli, amelynek eredményeként szűkül az elnök jogköre. Nem változik Ukrajna geopolitikai helyzete sem. Nem véletlen tehát, hogy a történtek ellenére Moszkvába vezet az új elnök első útja. Ukrajna nem lesz ütközőzóna – szögezte le Juscsenko beiktatási beszédében. Üdvözölte keleti és nyugati szomszédait, és hangsúlyozta: mindent megtesz a stabilitás és az együttműködés érdekében. Sokan bíznak most a nyugati nyitásban, amelyre alapot adhat néhány Európából érkező jel, az uniós tagság azonban továbbra is nagyon távoli. Erre egyelőre sem Ukrajna, sem pedig az Európai Unió nincs felkészülve.

E meghatározottságokhoz mérve kell nézni a Kárpátalján élő mintegy másfél százezer magyar előtt álló lehetőségeket is. Hatalmas eredmény már az is, hogy az elmúlt évek szorongása, a félelem már most a múlté.

A térséget rettegésben tartó alvilági figurák mozgástere beszűkült, hiszen megbukott a mögöttük álló és velük összefonódott hatalom, így nagyobb esélye van a jog érvényesülésének. Ennek egyik jele, hogy alig pár nappal a hatalmi fordulat után, bírósági döntés révén visszaadták a magyar anyagi támogatásból felújított beregszászi főiskola épületének elbitorolt tulajdonjogát.

Reménykedésre ad alapot, hogy Orbán Viktorral és Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőjével találkozva Viktor Juscsenko több olyan biztató ígéretet tett a magyar közösség jövőjét illetően, amelyre ez idáig még nem volt példa Ukrajnában. Kissé lehűtheti ugyanakkor a várakozásokat, hogy az ukránság önmagára találásának időszakában azért már Kárpátalján is elcsattant egy-két pofon, s gyors köpönyegváltásoknak (lásd Gajdos István) lehettek tanúi az itt élők is. Nem segíti a magyar közösség dolgát az sem, hogy a budapesti diplomácia feltűnően passzívan állt az ukrajnai változásokhoz.

Mindebből jól látszik, hogy Ukrajna egyelőre csupán esélyt kapott arra, hogy változtasson szerencsétlen sorsán. A jövőben dől el, mennyire tud élni ezzel.