A magyar mezőgazdaság helyzetét jellemzi az, amit az egyik felszólaló mondott egy gazdatalálkozón: „Hiába kerestünk megtermett gabonánk tárolására lehetőségeket ősszel, azt a választ kaptuk a minisztérium vezetésétől, hogy 2005 januárjától lehet pályázni raktárak építésére. Milyen beszéd ez, kérem? Emberszámba vesznek minket egyáltalán az Európai Unióban képzelgő irányítók, akik évek óta úgy intézik minden kérelmünket: Majd…!” De mielőtt belemélyednénk a beszélgetésbe, engedje meg, hogy a legégetőbb témáról essék szó. Önök országos tiltakozásra készülnek a kormány, illetve a mezőgazdasági vezetés gazdákat sújtó hátrányos intézkedései miatt. Mit kívánnak elérni, és mikor kerülhet sor a gazdák megmozdulására?
– Február másodikán országos nagygyűlést tartunk, amelyre más érdekképviseleteket is meghívunk, és várjuk a miniszter urat is. Utolsó lehetőségünk, hogy demonstrációval tiltakozzunk állandó hátrányos megkülönböztetésünk miatt. A gazdák nagy része még mindig nem kapta meg az uniós területalapú támogatásokat, illetve mindösszesen tizenhárom százalék részesült belőle. Elfogyott a támogatásokra elkülönített pénz. Mindig a kisemberek várakozzanak? Elfogyott a türelem.
– A gazdakörök jelentősége nem mellékes?
– Minden túlzás nélkül mondhatom a gazdakörök szövetsége a legnépesebb, a legfontosabb mezőgazdasági érdekképviselet az országban. Messze vagyunk attól az időtől, amikor szinte minden községünkben volt gazdakör, de jelenlegi negyvenezres taglétszámunk 660 szervezetbe tömörül, és működik kétszáz gazdaszövetkezet is. Sok olyan szervezet található, ahol egy valamikori járási székhely falvai együtt jelentenek egy gazdakört. Szövetségünk elnökségének minden megyebeli elnök tagja, tehát együtt az országot is képviseljük. Ami a földterületbeli jelenlétet illeti, tízhektáros gazdától 300 hektárnyi tulajdonig oszlik meg a tagságunk. Nem tagadom, gond számunkra az érdekegyeztetés kicsik és nagyok körében, de a kétszáz gazdaszövetkezet léte azt is bizonyítja, hogy lassan megszűnőben van a szövetkezeti formától való idegenkedés. Persze, ez nem megy egyik napról a másikra. Ezek mellett kimondottan kötelességünk a családi gazdaságok, illetve a minden szervezettől távol maradt gazdák érdekeinek támogatása, tehát csaknem a teljes magyar mezőgazdálkodás ügyének a felkarolása. Részt veszünk a kormány új törvénytervezeteinek megvitatásában, az uniós programok népszerűsítésében, ott vagyunk mindenütt, ahol a gazdák bajait orvosolni kell. A csatlakozás nyomán meg kell ismertetni az új lehetőségeket azokkal, akiknek a mezőgazdálkodás jelenti a fennmaradást. A kormány döntéseit nem tudjuk megváltoztatni, de minden befolyásunkat igyekszünk latba vetni a gazdaérdekekért.
– Éppen ezeken a területeken kerültek szembe a gazdák a mezőgazdasági irányítással, mert a falugazdász-hálózat lehetőségei egyre kisebb területre szorulnak. Nem kis bonyodalmat okozott például a földalapú támogatások kifizetése, amitől elég hangos lett az ország.
– Mi idejében szóltunk, a bekövetkező panaszokat is megelőzve. A repülőgépes határfelvételek nem lettek használhatók, mert a részletek öszszemosódtak, a lehetetlenül parányi számok sok kuszaságot okoztak, az uniós ellenőrzés huszonöt százaléknyi hibát fedezett föl. Arra, hogy miért nincsen elegendő példány, az illetékesek úgy válaszoltak: ez is épp elég sokba került. Így még a gazdakörök sem jutottak hozzá községük megfelelő térképlapjaihoz. A hibák miatt is késedelmes kifizetések felháborították az embereket. A már jól működő falugazdász-hálózat eredményes munkáját megbénították a felesleges átszervezések, a bizonytalanná váló helyzetük. A jelenleg is cérnaszálon függő létezésük éppen a legkritikusabb időben változott újra kérdésessé. Ha visszatekintünk, a megalakulásuk idején rájuk fogták, hogy az MDF ügynökei. Ellenkezőjét bizonyította a gyakorlat, nélkülük a gazda nem boldogul. Éveket veszíthetünk, ha ez a mindennapi segítség megszűnik, márpedig a versenyképesség egyik alapja az állandó, korrekt irányítás. Ez már nem a gazda ügye többé, hanem az országé! Ki kellett mondani azt is, hogy nem a gazda dolga a központi földnyilvántartások rendezése. Sokszor eszébe jutott a mi tagjainknak, mintha valakik nem akarnák, hogy hozzájussunk a támogatásokhoz. Mi egymásért is felelősek vagyunk. Az unióban minden nemzet egységesen védi a maga igazát. Azt a szemrehányást is megkaptuk, miért engedjük, hogy a kormány ellehetetlenítse a családi gazdaságokat? Minden törekvésünk, hogy a termelésben az egyes szektorok ne álljanak szembe egymással. De olyanokat ne kérjenek számon rajtunk amikért nem lehetünk felelősek.
– Ahogyan hallgatom az érveit, úgy találom, mégis bujkál valami ki nem mondott igazság, ami a gazdaköröket szembeállítja a mezőgazdaság irányítóival. Hol található az ellentétek gyökere?
– Ritkán szoktunk erről beszélni, de néha megkerülhetetlen. Mi magyarok, s benne az agrárium, az uniós csatlakozás vesztesei vagyunk. Koppenhága az elszalasztott lehetőségek alkalma volt, az összes csatlakozó országot beleértve a leghátrányosabb helyzetbe kerültünk. Nagyon nehéz az ott elmulasztottakat helyrehozni. Sajnos a tárgyaló felek magyar részről mezőgazdasági nagyüzemekben gondolkodtak. Ilyen az unióban ismeretlen. Még a mi nagyüzemeink sem volnának képesek a francia vagy a német tömegtermeléssel versenyre kelni. Az uniós mezőgazdasági országok berendezkedtek a gabona, tej, hús nagybani előállítására, és a piac nyitott, bárhol megjelenhetnek a termékeikkel. Magyarország a régi, jó hírű gabonáival, különleges hústermékeivel, a természetes hungaricumokkal, mellettük zöldséggel, egyes gyümölcsfélékkel szólhat bele az ellátásba, és azok létjogosultsága biztos. A piac törvényei nem ismernek testvért-barátot. Minden indulat nélkül mondhatom, a magyar paprikabotránynak voltak kárörvendői. Ezt csak úgy kerülhetjük el a jövőben, ha minden tőlünk kivitelre szánt vagy behozatalra érkező árut gondosan átvizsgálunk. A magam szemével győződtem meg Németországban a túlzásnak tűnő ellenőrzésről, amire mi nem vagyunk készek. Túl sokba kerül – hallom az ellenérveket. Pedig elodázhatatlanul szükséges! Újabb keserves tanulópénzekre nincs módunk.
– A rendszerváltoztatás szétforgácsolta a működő mezőgazdaságot, a keletkezett anarchiában a kínnal-bajjal megszületett értékek helyében maradt a falusi tömegek létbizonytalansága. A gigantomániában gondolkodó, jövőlátás nélküli akarnokok a „mindegy, hogy lesz, csak nekem jó legyen” szellemében a lehetőségek nagy részét eljátszották, és „kezdhetjük megint elölről” állapotban nézünk az új év elé. Gazdatalálkozók utáni tapasztalatok mérlegelése után kérdezem: lát elegendő erőt, elszántságot a gazdákban, hogy meg tudnak kapaszkodni?
– Tizenöt évvel ezelőtt kezdtem. A semmiből indultunk. Nem kívánom elsorolni, mi minden történt velünk. A földbe tiport, ellenségesnek nyilvánított és üldözött gazdaköri mozgalmat valóban haló poraiból kellett fölépíteni. Ilyen földművelésügyi kormányzat nem volt még országunkban, mint a mostani. Mintha szándékosan mindent a magyar gazdák ellenében tennének. Tele panasszal az ország Bihartól Somogyig, Nógrádtól Bács-Kiskunig. Részükről a válasz: visszautasítás és ígérgetés. A valóság pedig, hogy nemzedékek köszöntek el, megbántottan, újra elszegényedetten országunk szomorúságára. Most új gazdanemzedéket kell indítani, új szemlélettel kell felkészíteni a megmaradásra. Ha nem hinnék a kibontakozásban, félreállnék. De nem tehetem, nem tehetjük.
origo.hu
Megtiltotta a budapesti Pride rendezvény megtartását a rendőrség
