A történelmi és politikai értékelés metszéspontja: a drezdai mészárlás

Drezda a béke és a kibékülés jegyében készült arra, hogy méltó módon emlékezzen meg történetének tragikus eseményéről, az angol–amerikai légierő hatvan évvel ezelőtti, megsemmisítő támadásáról, amely három hónappal a Wehrmacht kapitulációja előtt romokba döntötte a felbecsülhetetlen kulturális értékekben gazdag várost.
A hivatalos adatok szerint mintegy ötvenezer áldozat tiszteletére Ingolf Rossberg főpolgármester és Georg Milbradt, a tartomány kereszténydemokrata miniszterelnöke – a Németországban szolgálatot teljesítő brit, amerikai meg francia nagykövet jelenlétében – koszorút helyezett el a Heide temetőben. Az ünnepi felvonuláson részt vett Wolfgang Thierse, a parlament elnöke és Manfred Stolpe, a keleti országrész újjáépítéséért felelős miniszter. A szomorú jubileumot mind történelmileg, mind politikailag ellentétes vélemények kísérték. Így Gerhard Schröder óvott attól, hogy a nemzetiszocialista diktatúra és a háború áldozatait szembeállítsák egymással, azok malmára hajtva a vizet, akik a történelmi tények átmagyarázásán fáradoznak.
A drámai éjszakát február 13. és 14. között a Vörös Hadsereg elől menekülőktől felduzzadt lakosság óvatos optimizmusa előzte meg. Az emberek abban bíztak, hogy a népnyelv szerint az Elba Firenzéjeként emlegetett, patinás kultúrközpontot a szövetségesek megkímélik, már csak azért is, hogy a világháború befejeztével Drezda legyen az ország fővárosa. A megsemmisítő szőnyegbombázást kritizáló tudósok rendszeresen támaszkodtak arra a sokat hangoztatott véleményre, hogy a támadásnak nem volt stratégiai jelentősége, és kizárólag a polgári lakosságot sújtotta. E tézis ellen foglalt állást Rossberg főpolgármester. A liberális politikus szerint Drezda 1945 elején a hazai hadiipar utolsó még működő, valóban jelentős központjának számított. Így nem szabad tovább terjeszteni azt a legendát, hogy a két hullámban lezajlott támadás ártatlan várost ért. Hasonló véleményt fogalmazott meg a kancellár is, amikor kijelentette, megengedhetetlen az indíték és a hatás fogalmainak az összecserélése. Gerhard Schröder azokra a szélsőjobboldali tézisekre válaszolt, amelyek Drezda bombázását rendszeresen a szövetségesek háborús bűneként tüntetik fel. Szászország tartományi parlamentjében legutóbb a szélsőjobboldali NPD képviselői éppen azzal robbantottak ki politikai botrányt, hogy „bombaholokausztról” beszéltek. Holott Drezda pusztulása sokkal inkább szimbolikus tragédia abban az erőszakörvényben, amelyet a Hitler kirobbantotta háború hozott a világra. A felerősödött nemzetiszocialista NPD úgynevezett gyászfelvonulást jelentett be, és nagy létszámú biztonsági alakulatok bevetését tette szükségessé. A barna tüntetéssel párhuzamosan békés demonstrációra került sor, ezen a demokratikus pártok több vezető egyénisége vett részt, mintegy választ adva a kancellár azon nyilatkozatára, hogy a néppártokat is felelősség terheli az újnácik feltöréséért, miután visszahúzódtak bizonyos politikai területekről. Tegnap délután négyezer neonáci vonult az utcákra.
A megemlékezések nyolcvanezer résztvevőt vonzottak. A híres opera, a Semperoper előtt óriási gyertyát gyújtottak mint a kibékülés szimbólumát. Hasonló céllal nyílt meg a Frauenkirche kapuja is: a háború során lerombolt templomot jelentős, Angliából meg az USA-ból kapott anyagi támogatással építették fel. A látogatók fehér rózsát hoztak a szélsőjobboldal elleni tiltakozás jeléül. A város vezetősége szakbizottság összehívását tervezi annak megállapítására, hogy valóban hány ember vesztette életét 1945 februárjában. Drezda akkor ugyanis tele volt menekültekkel, akik nem jelentették be magukat a rendőrségen. Az eddigi adatokkal szemben olyan vélemények láttak napvilágot, amelyek a halottak számát akár háromszázezerre is becsülik.