Magyar menekültügy: fogda és menedékjog

Magyarországra az 1980-as évek végén tízezrével érkeztek magyarok Erdélyből. Később, a délszláv háború idején Horvátországból, Kelet-Szlavóniából és a Vajdaságból jöttek hazánkba – főként magyar – menekültek. A csúcsévnek számító 1992-ben ötvenezren folyamodtak menekültstátusért; ebben az évben a magyarországi mutatók felülmúlták a legtöbb bevándorlót számon tartó holland statisztikát. A háború vagy katasztrófa sújtotta térségekből többnyire illegálisan, embercsempészek segítségével érkeznek a hazájukat elhagyók. Egyed Zoltán, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának idegenrendészeti igazgatója elmondja, hogy a határsértőkkel a hatályos jogszabályok szerint kell eljárni: harminc napig fogdában őrzik őket, s amennyiben nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani személyazonosságukat, valamint azt, hogy a hátrahagyott országban valóban veszélyben forgott az életük, visszatoloncolják őket. Az ugyancsak állami feladatként (és uniós jogszabály által kirótt kötelességként) elismert menekültügyi eljárás ezzel ellentétes irányú: attól kezdve, hogy a menekülők menedékjogot kérnek, jogszerűnek kell tekinteni az ittlétüket, és befogadóállomáson elhelyezni őket.
A menekültstátus kritériumait az 1949-es genfi konvenció határozza meg: amennyiben hitelt érdemlő a menedékkérő elmondása arról, hogy hazájában életveszélynek, üldözésnek, megaláztatásnak, faji vagy egyéb diszkriminációnak van kitéve, meg kell adni neki a menekültstátust. Az ilyen besorolást nyertek elhagyhatják a befogadóállomást, munkát vállalhatnak vagy akár vállalkozást alapíthatnak; jogaik megegyeznek az állampolgárokéival, azzal a kivétellel, hogy nem szavazhatnak és nem tölthetnek be közhivatali funkciót.
Menekülteket segítő civil szervezetek hangoztatják: aki a puszta életét menti, ritkán tudja megfelelő papírok felmutatásával bizonyítani állításait. Előfordul, hogy a debreceni befogadóállomásra igyekvőket, akik menedékjogot szeretnének kérni, a kapuban fogják el a határőrök, és szállítják a kiutasítást előkészítő fogdába. Egyed Zoltán szerint az idegenrendészek nem akadályozzák, hogy a határsértő menedékjogot kérjen. Ugyanakkor a menekültek többsége gazdasági okokból jön Magyarországra; egyszerűen jobban szeretne élni, mint otthon.
Ugyanakkor a magyar bevándorláspolitika rossz hírét mutatja, hogy az utóbbi öt évben nagymértékben csökkent a menedékkérők száma: tavaly ezerhatszáz ember kért nálunk menekültstátust, tavalyelőtt kétezer-négyszáz, azelőtt négyezer, 2001-ben pedig hatezer fölé kúszott ez a szám. (Szlovákiában viszont tavaly tízezren kértek menekültstátust.) Nálunk évente száz és kétszáz közötti menekült kérelmét hagyják jóvá, függetlenül attól, mennyi a kérelmező. Egyed Zoltán azt állítja, emögött nincs tudatos megfontolás, Magyarországon nem kirekesztő a bevándorláspolitika.
Az utóbbi időben a bíróságok nagy arányban semmisítették meg az elsőfokú menekültügyi hatóságok határozatait, megállapítva, hogy a folyamodvány alapján a kérelmező helyzete megfelelt a genfi konvenció kritériumainak, mégis elutasították a kérelmét.