MI A MAGYAR?

A körülbelül 18 éves Iglódi Illés magas termetű ifjú és dicséretes erkölcsű is, mivel nemes szülők gyermeke volt, de kálvinista vallású, Rozvágy nevű helyen született, a méltóságos Nyáry István gróf úr birtokán; ez tökéletes katolikus ember, a konventuális szerzetesrend pártfogója és jótevője ezen a vidéken; ennek a puszta példájára és rábeszélésére, de a Szentlélek erejétől áthatva is a fiatal Iglódi tizenhat éves korában elhagyta a kálvinista eretnekséget […] és hogy jobban szolgálhassa Istent, két évvel áttérése után elhatározta, hogy szerzetes lesz.
Majd pedig hat hónappal a szerzetbe lépése után, talán azért, nehogy a gonosz megváltoztassa felfogását, Isten úgy akarta, hogy magához szólítsa, és vértanú címével tüntesse ki. Miután az elmúlt 1639. év november hatodikán egy vasárnapon a lengyel Klus Krizosztom magiszter atya, az ottani kolostor gvárdiánja lóháton elküldte egy Lónyay nevű úrasszonyhoz, a rend jótevőjéhez, három óra körül átment a nevezett gróf úr Kisgéres nevű, gonosz kálvinistáktól lakott faluján, egy német mérföldnyire Rádtól, a helységben élő két elvetemült gazember, egy Fesset István és egy Cose Mihály nevű utánament, és amikor egy kis erdőbe ért a falun kívül, kirántották a kardjukat, leszállították a lováról, egy fához kötötték, és azt mondták neki: te áruló barát, mi tudjuk, hogy te egy kálvinista fia vagy, ismerünk; ha nem veted le ezt az öltözéket, és nem térsz vissza a mi hitünkre, meghalsz itt a kezünktől. De vesd le a csuhádat, gyere velünk, és meghagyjuk az életedet. István barát így felelt: kérlek titeket, hagyjatok békén, mert soha nem változtatom meg vallásomat; ekkor az egyikük elsőnek felemelte a szablyáját, és rávágott a fejére, majd a másikhoz fordulva így szólt: tedd meg te is a magadét ez ellen a kutya ellen, aki a hitünk ellensége; erre a másik letépve a szerzetes rózsafüzérét, amit az övén viselt, megvetően szétszórta az erdőben, és ugyancsak a fejére sújtott kereszt alakban.
Eközben a vértanú szájából nem hallatszott más szó, mint „Jézus, Mária, segítsetek”, majd kérte őket, engedjék meg, hogy imádkozzon, és mivel látták, hogy ettől a két vágástól nem halt meg, az ördögi orgyilkosok még jobban feldühödtek, és egyikük, Mihály fogta a kését és elvágta nyaki ereit; így a szerzetes, egyre dicsérve az Urat, visszaadta a lelkét a teremtőjének. […] Mivel Isten nem engedi, hogy az efféle gaztettek titokban és büntetlenül maradjanak, íme azok a kálvinisták, büszkélkedve hőstettükkel, fogták a lovat, amelyen a halott ült, és elindultak nem messze onnan egy Gercsej nevű, ugyancsak kálvinisták lakta falu felé. Ezek a kálvinisták a katolikus Barkóczy László báró úr jobbágyai voltak, aki különös tisztelője volt rendünknek. Odaérve Isten igazságos akaratából találkoztak annak az úrnak az egyik szolgájával, és megkérdezték, nem akarja-e megvenni a lovat, amire az ifjú azt felelte: ez a ló a rádi kolostor atyáié, megismerem a nyeregről, amit pár nappal ezelőtt adott nekik a gazdám. Mivel rájött, hogy a lovat ellopták, nem mondott többet, hanem folytatta útját, és ura kastélyába érve elmondta neki az esetet; ő pedig isteni sugallatra kiküldte néhány katonáját, hogy keressék meg a két gazembert, és hozzák eléje. Ez meg is történt, mert ahogy ezek beértek a faluba, és bementek egy házba, ahol bort mértek ki, ott találták a lovat a vidáman iddogáló két emberrel.
Elfogták és urukhoz vitték őket. […]
Barkóczy úr folytatta az eljárást a két orgyilkos kálvinista ellen. Az idáig elmondottak mind a gonosztevők elleni perből és az említett urak beszámolójából derültek ki, és Barkóczy báró úr saját szájából, aki Zemplénben, ahol ülést tartott az ügyben november 20-án, megfellebbezhetetlenül arra ítélte Istvánt és Mihályt, hogy élve karóba húzzák őket, ahogy ez e hó 24-én meg is történt, és mindketten mint makacs kálvinisták haltak meg.
(Giovanni Battista Astori Da Ferrara olasz ferences levele a kongregációnak, 1640. január 20. In: Misszionáriusok levelei Magyarországról és Erdélyről. Osiris Kiadó, 2004)