Szorul a hurok Szíria körül

Mikor a hét végén öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy tel-avivi diszkó előtt, az ujjak szinte egyszerre mutattak Damaszkusz irányába. Egyszerű a képlet: most épp Szíria számít az egyik legkomolyabb „lator államnak”, s mivel Izrael ismeri az Egyesült Államok ilyen irányú politikáját, tudja, nagy baja nem lehet abból, ha északkeleti szomszédját vádolja. Szíria amúgy is célkeresztbe került az utóbbi hetek során. Libanon egykori emblematikus miniszterelnöke, Rafik al-Haríri halálakor szinte a teljes bejrúti közvélemény Szíriát vádolta a gyilkosság megrendelésével. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az ENSZ BT korábban határozatot hozott a szíriai katonák azonnali kivonásáról a kis közel-keleti államból, amelyet azóta sem hajtott végre Damaszkusz. Ezt a vasat kezdte el ütni a nemzetközi közösség számos tagja, kezdve az érintett szomszédoktól egészen a távoli Egyesült Államokig. Azaz újra elővették a taifi szerződést, amely 1990-ben lezárta a libanoni polgárháborút, és most közösen élve boncolják Szíriát.
Amerikának és Izraelnek az eddig felsoroltak mellett személyes elintéznivalója is van Damaszkusszal. Az Iszlám Dzsihád ellenállói közül ugyanis többen Szíriában élnek, mint ahogy a Hamász is egy rövid ideig Damaszkuszból volt kénytelen intézni ügyeit, miután Izrael rendkívüli hatékonysággal végezte ki vezetőit. A verdikt szerint Szíria terroristáknak ad menedéket, s ezt mondta róla Amerika is, amely úgy vélte, a bukott iraki diktatúra vezetői ebbe az országba menekültek. Damaszkusz pedig – mivel akarata ellenére az utóbbi időben túl sokat szerepelt az újságok címoldalán – talán ki akarta engesztelni a rá haragvókat, és átadott információkat az amerikaiaknak az iraki fegyveresekről. Erre rátett még egy lapáttal, amikor elfogta Szaddám Huszein féltestvérét is.
Basár el-Aszad szíriai elnök – látva, hogy e kérdésben az Európai Unió is felsorakozott Washington mellé – nagyon együttműködőnek mutatkozik a Libanonból való kivonulás ügyében, mondhatni, szavakban már el is hagyta a kis országot a szíriai katonaság. Nem lehet nem észrevenni azt sem, hogy a Háfez el-Aszad elnök idején megismert szíriai–izraeli kapcsolatok örvendetes irányba fejlődtek. Persze nem kell arra gondolni, hogy azonnal felveszik a diplomáciai kapcsolatot az országok, ám az ifjú szíriai államfő határozottan kiállt a kétoldalú tárgyalások felújítása mellett, és kiváló a viszony Szíria és Törökország, Izrael egyik legszorosabb szövetségese között. Mindez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a libanoni kormány megbukott. Kérdés persze, hogy a határozottan kedvező szíriai hozzáállás eloszlatja-e az izraeli és amerikai kételyeket a damaszkuszi terveket illetően, vagy csak idő kérdése, és Szíria is Irak sorsára jut.