A Magyar Nemzet 2005. február 18., pénteki számának véleményoldalán Seszták Ágnes publicisztikáját közölték. Az írás kereskedelmi televíziókat és a benne szereplőket érintő részével nem kívánok foglalkozni. Ugyanakkor a nyitó bekezdésben megemlített „…Vujity Tvrtkók (igazi nevén Tóth vagy Szabó?)…” mondaton igencsak meghökkentem. Nem kívánom hosszasan ecsetelni, hogy igazi (személyi igazolványomba, útlevelembe stb.) bejegyzett nevem Vujity Tvrtko, hogy születésemkor (1972) Magyarországon csak a Ladó János által összeállított Magyar utónévkönyvből lehetett nevet választani egy születendő gyerek számára, hogy idős édesanyám személyazonossági igazolványában születése óta más név szerepel, mint ahogyan egész életében hívták. Kisebbségi sors a miénk is, immár háromszáz éve. Az Önök lapja – igen helyesen – többször felemelte szavát azért, hogy a határon túl is szabad legyen Ion helyet Jánosnak, Stevan helyett Istvánnak, Petar helyett Péternek anyakönyvezni a magyar gyermekeket. Ezzel a lehetőséggel, visszaadott alanyi jogommal, itt a szülőhazámban én csak a rendszerváltáskor élhettem, és azóta büszkén vallom magyarnak (is) magam, hiszen olyan országban élek, ahol ezt megtehettem. A nemzetiségi hovatartozás kifejezése, a névhasználat mindenkinek a legbelsőbb ügye, és ma már alkotmányos joga. Egyetlen figyelmetlen, rosszul megfogalmazott mondat fájó sebeket téphet fel, felesleges fájdalmat okozhat, ez pedig – azt hiszem – a Magyar Nemzet szerkesztőségének sem lehet célja.
Maradok tisztelettel: Vujity Tvrtko
*****
A cikk szerzőjét a szakmai bírálaton túlmutató vagy sértő szándék nem vezérelte, ezért a félreérthető, szerencsétlen megfogalmazás miatt szerkesztőségünk ezúton elnézést kér Vujity Tvrtkótól.
origo.hu
Perzselő a kánikula, megdőlt a melegrekord
