Vagy majd betapasztjuk

Tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a juhászbojtárra… Nem őrültem meg, nem fagyott le az agyam a mínusz tíz fokban, s nincs szándékomban végigmondani a János vitézt. Onnan folytatnám: „…hallja-e kend, anyjuk: fogja be a száját, vagy majd betapasztjuk!” Tudják: ezt Kukorica Jancsi mondta a gonosz mostohának, amikor némiképp elnyúlt a patakparti randevú Iluskával, s a nevelőanya ezt kissé nyers modorban tette szóvá. S hogy mi végre ez a mesedélután? Nos, Petőfi úgy kerül az asztalra, hogy immár bizonyossá vált: Gyurcsány Ferenc aktuális miniszterelnök nem bliccelte el az általános iskolai kötelező olvasmányokat. Másképp ugyan honnan is meríthette volna azt az ízes kifejezést, amit a (sárga sálaktól immár szerencsére megszabadult) szocialista nőtagozat előtt tett közkinccsé, de Orbán Viktornak, az ellenzék emblematikus figurájának címezte? Az idézet a maga egy tömbből faragott szépségében így hangzik: „Orbán fogja be a száját, ha a költségvetésről van szó!”
Ki ez a tuskó? – kérdezné kilencvennégy éves nagyanyám, mire én a hajlott kort megillető tisztelettel és türelemmel igazítanám helyre: nem, mama, ez itt nem holmi Pinocchio, hanem a Magyar Köztársaság második vagy harmadik számú közjogi méltósága. (Inkább harmadik: engedjük Szili Katalint udvariasan előre.) Közjogi méltóság pedig még a saját fan clubja előtt sem ragadtatja magát efféle kifejezésekre. Különben még jönnek az Orbán-beszédeket mindahányszor elemeire szedő alkotmányjogászok és politológusok, s feltűnik nekik ez a rusztikus gerenda: nahát, jól értjük, hogy Gyurcsány elvitatná a költségvetés kommentálásának jogát a legitim ellenzéktől? S mit szól a kényes ízlésű külföld, amely szó szerint veszi a szájbefogás metaforáját: nem a legközönségesebb cenzúrára való utalás ez?
„Nem vagyunk alkalmazottai a kormányfőnek” – tisztázta a helyzetet a megszólított, a Fidesz elnöke. Ebből némi szofisztikával persze még azt is ki lehetne hozni, hogy Orbán természetesnek tartja, ha egy főnök befogja az alkalmazottai száját – pedig merőben más utalás bújhat meg a reakció mögött. Nyílt titok ugyanis, hogy a kormányalakítás éjszakája azért nyúlt olyan hosszúra, azért csúszott a pitymallatba, mert számos miniszterjelöltet hasztalan győzködtek arról, hogy a bársonyszék elfoglalásának elengedhetetlen feltétele a feltétel nélküli hűségnyilatkozat aláírása. A kabinet e kontraszelekciós tényező folytán aztán végül olyan lett, amilyen – abban azonban legalább bizonyosak lehetünk, hogy a végül esküt tett kormánytagoknak sikerült befogni a száját. E végtelenül demokratikus módszer párja a nagyobbik kormánypártban, az MSZP-ben is megtalálható: ott Hiller István pártelnök (a Kölcsey-féle „Hass, alkoss, gyarapíts” lapos parafrázisaként) ezt úgy fogalmazta meg: „Támogass vagy hallgass!” Az MSZP, amely a miniszterelnök pedofil bukéjú meghatározása szerint tizenöt éves létére „vérbő asszony” benyomását kelti, érthetően önazonossági zavarokkal küzd. Nos, ha a szociáldemokráciát hasztalan reklamáló tagság továbbra is hallgat, hiába szavazza meg az ATV telefonos játéka a sikeres politikai átszíneződést vörösből rózsaszínbe: a szocialista pártot kisvártatva két oldalról kell majd támogatni.
Orbán Viktor szerint a „fogja be” típusú politikai érvelés egyszerű állampolgárra vonatkoztatva is megengedhetetlen, volt kormányfőre azonban már csak azért sem szerencsés, mert utoljára ilyet 1988-ban egy rendőr szájából hallott. Talán épp akkor, amikor Kis János testi épségét próbálta megvédeni a záporozó gumibotütésektől a Batthyány-örökmécsesnél. Orbán és Kis szerencsére nem fogta be a száját, mert akkor most nem volna demokrácia, többpártrendszerrel és ellenzékkel, továbbá költségvetési vitákkal. Ez esetben talán még ma is demokratikus centralizmus volna, ahol a „Támogass és hallgass!” volna a követendő jelszó, a szájak befogásáról pedig a munkásőrség és a III/III-as ügyosztály olajozott együttműködése gondoskodna. Lenne persze politikai rendcsinálásra bevethető rendőr meg gumibot is – a gumibot végét pedig képzeletben éppúgy Gyurcsány Ferenc foghatná, mint 1988-ban. Akkor KISZ-es felső vezetőként állt a képzeletbeli bot végén – most talán az MSZMP főtitkáraként állna ott.
Hát akkor mi a különbség? – kérdezhetnék. Rengeteg. Legfőképp az, hogy a faragatlan Pinocchiót jövő ilyentájt vissza lehet küldeni koktélozni a milliárdjai közé – ez egy 1988-as szisztéma esetén kivitelezhetetlen volna. Bízni lehet továbbá abban, hogy a szóból értő baloldali érzelmű polgárok előbb-utóbb kijózanodnak, s rádöbbennek arra, miféle kultúrájú szerencselovagot emeltek pajzsra a diabolizált közös ellenségképtől való félelmükben. E tákolt mitológia sátáni főalakja – Orbán Viktor – ötgyerekes családapa, a szájbefogó utódja a kormányfői székben négygyerekes. Mindkettő remek dolog, követendő például szolgálhatnak önpusztításra hajló nemzetünknek. Orbán viszont 1998-ban nyílt országgyűlési választásokon, két és fél millió támogató vokssal nyerte el miniszterelnöki legitimitását; Gyurcsány 2004-ben néhány száz szavazattal, egy zárt alkalmi pártkongresszuson. Orbán nyíltan és világosan beszélt a költségvetés vitatott kérdéseiről, Gyurcsány arrogánsan és rendreutasítóan – a számháborút pedig rábízta a szavahihetőségéről híres Szekeres Imrére, akit ugyancsak nem láttunk ott 1988-ban az örökmécsesnél. Akárhogy nézem is, a büszke Gyurcsánynak (aki egyelőre nem tudta elmozdítani a szakadék széléről az országot, hanem inkább aprókat még lökött is rajta a végzetes zuhanás irányába) nincs mire szerénynek lennie. Kioktatónak meg pláne nem.
Egyelőre nincs itt az ideje előre hozni az Orbán–Gyurcsány-tévévitát, ezért hagyjuk is az összehasonlítósdit. Inkább tekintsünk arra, miféle kártételekre lehet még képes bő egy éven át a hivatalban lévő miniszterelnök, akinek saját bevallása szerint is „van elég defektusa”. Nem az olyasféle gyurcsányiádákra gondolok, mint amikor a „pap akartam lenni másodállásban” típusú poénokat sütögeti el (noha voltaképp ez is beleillik a módszeres egyházellenes hadjáratba), hanem az olyan sületlenségeket, amikor a szaúd-arábiai futballválogatottat kedélyes építőtábori humorral nagy nyilvánosság előtt „arab terroristákként” emlegeti. Ha eddig nem voltunk rajta a terrorizmus világtérképén, az ilyesféle kormányfői humornak köszönhetően még rákerülhetünk.
Ekkora balfogások után már elég nevetséges olyasmire vesztegetni a szót, hogy Gyurcsány világképe szerint miközben a szocialisták a szociáldemokrácia felé haladnak, a Fidesz a hűlt helyükre igyekszik szocialistának. Defektusból is megárt a sok. Egy gyorsan kiégett, öregecskedő miniszterelnök próbál itt verbális tűzijátékot szórni: ellenfelét hol ásatag ortodoxnak, hol éretlen tacskónak lefestve, akinek meg kell simogatni a buksiját, s ha pitizik, barackot is lehet nyomni a fejére. Gyurcsány beszéde őrült beszéd, és nincs benne rendszer. A napszúrásos tünetek láttán legyünk mégis megértők – a téli nap sugára is tud ám kellemetlen lenni, ha nem éget is. A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.