A Semjén-ügy és az SZDSZ

Miközben a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Dél-Koreában simfelte az erős forintot, és begyűjtött egy doktori címet (miért is?), az SZDSZ-nek sikerült megtalálnia a magyar társadalmat feszítő problémák legnagyobbikát. A homoszexuálisok vélt problémáit. Vagyis azt, hogy derék szabad demokratáink szerint rajtuk kívül e szűk hazában senki nem viseli gondját a homoszexuálisok táborának. Sőt. S ez, szerintük legalábbis, baj. Annak, hogy Gyurcsány miniszterelnök ideiglenesen más országban állomásozott az SZDSZ gyűlése idején, azért volt jelentősége az ügy szempontjából, mert a kisebbik kormánypártnak már csak ezek a Gyurcsány-mentes szabadnapok teremtenek lehetőséget a megszólalásra. Ha Gyurcsány itthon van, akkor szövegelésével betölti a balliberális nyilvánosság egészét. Tudják ezt persze az SZDSZ-esek is, a Népszabadság és az ÉS hasábjain már jól egymásnak is mentek ifjú és még ifjabb szabad demokraták, hogy mit tegyenek a gyurcsányi médiahenger ellen, vagyis helyesebben mellette. E válság kezelésére született meg a nagy ötlet, azenorszagom.hu, az új, tesztbe öntött liberális alapvetés, ami az 1990 utáni Magyarország legjelentősebb egyház- és családellenes támadásává nőtte ki magát. Az ötlet bejött, a provokáció sikerült.
Az SZDSZ többféle válsággal is küzd. A rendszerváltozás idején kiformálódott pártvezetés nagy része mára meglehetősen megkopott, új és szimpatikus arcok nemigen tűntek föl a szabad demokraták vezetésében. De nemcsak a pártnak arcot adó személyek, hanem a mondandó is erősen megfakult, hisz a klasszikus liberalizmus eszméi intézményesültek a Magyar Köztársaság jogrendszerében és alkotmányos berendezkedésében, a társadalmi élet államtalanítása is nyugvópontra jutott, a gazdasági élet liberalizációját, az adócsökkentést pedig egyrészt a központi költségvetés hiánya, másrészt az Európai Unió direktívái, harmadrészt pedig a piaci megoldásokkal szembeni állampolgári tartózkodás gátolja. Gyurcsány színrelépésével a szocialisták kommunikációja ráadásul átvette a legtöbb liberális értelmiségi ideát, s a miniszterelnököt segítő tanácsadó értelmiség is épp azokból a csoportosulásokból szerveződik, amelyek majd tizenöt évig az SZDSZ holdudvarát alkották. Gyurcsány cselességét mutatja: úgy üti és ütteti Demszkyt, hogy közben magához csábítja a szabad demokrata értelmiséget, kit megbízással, kit meg március 15-i kitüntetéssel.
A mozgásterében, politikai manőverezési szabadságában erősen korlátozott SZDSZ-nek a parlamentbe kerüléshez szükséges ötszázalékos küszöb elérése jövőre gondot okozhat. Ezért is kellett valami újat kitalálni, valami olyan új kommunikációs csomaggal jelentkezni, amely lehetővé teszi a választóknak, hogy az MSZP budapesti platformjává zsugorodó SZDSZ-t a nagy testvértől megkülönböztessék. A liberalizmusteszt meg az ennek megjelenését követő szervezett egyház- és családellenes kampánytámadások az új SZDSZ-es offenzíva legfontosabb elemeivé lettek, s már alig várták a Gizella utca lakói, hogy valaki a jobboldali politikusok közül figyelemre méltassa mondandójukat. Talán Kövér Lászlóra spekuláltak, de amikor Semjén Zsolt egy KDNP-s rendezvényen bírálni merészelte az SZDSZ új liberalizmusát, beindult a szabad demokraták ismert elemekből álló akciózása. Cáfolat, sajtótájékoztató, aláírásgyűjtés, Terry Black, Nap-TV, mondjon le, fölháborodás stb., stb. Semjén Zsolt kemény megfogalmazása úgy kellett a válsággal sújtott SZDSZ-nek, mint egy falat kenyér az éhezőnek.
A kérdés, amelyet meg kell válaszolnunk, úgy hangzik, hogy joga van-e Semjén Zsoltnak bírálni az SZDSZ új liberalizmusát. Joga van-e Semjén Zsoltnak vagy bárkinek azt mondani, hogy nem ért egyet a homoszexuálisok jogosítványainak szaporításával, az azonos neműek házasságának törvényi igenlésével? Joga van-e Semjén Zsoltnak vagy bárkinek bírálni az SZDSZ történelmi egyházak ellen indított kampányát? Természetesen joga van. Tekintve, hogy képviseleti demokráciában élünk, ahol a klasszikus liberalizmus eszméinek (is) köszönhető politikai jogok a köztársaság minden polgárát megilletik, ezért egyáltalán nincs semmi kivetnivaló abban, ha bárki, ismétlem bárki, szabadon kifejti véleményét. Semjén Zsolt ráadásul meglehetősen jelentős szavazói kör véleményének adott hangot, amivel nem tett mást, mint népképviselőként cselekedett. S végre az SZDSZ politikusainak apadó és korosodó holdudvara is tudomásul vehetné, hogy olyan politikai rendszerben élünk, ahol nagyon, de nagyon kevés kérdésben van közösségi konszenzus. Ahol a véleménykülönbségek nemcsak hogy természetesek, hanem intézményesítettek, s a vitának is intézményes keretei vannak, ahol az ellentétes véleményen levők szabályozott keretekben küzdenek akaratuk politikai érvényesítéséért.
A magyar társadalom – hasonlóan más ügyekhez – közömbös a homoszexualitás kérdésében. Ez a közömbösség egyben azt is jelenti, hogy különösebben senki nem foglalkozik ismerőseinek szexuális vonzalmaival, szokásaival. Így a vitában részt vevő két fél küzdelmét nagyrészt visszhangtalan közegben folytatja. A kérdés ma az, hogy kell-e többletjogokat biztosítani a homoszexuális emberpároknak, államilag szentesíteni kell-e a házasságkötést és a családalapítást, ami adott esetben azt is jelenti, hogy a homoszexuálisok örökbefogadást követően gyermeket nevelhessenek. S noha a gyermeknevelés kérdése kevés figyelmet kap, a homoszexuálisok többletjogaiért folyó küzdelemnek ez a legfontosabb tétje: támogatja-e a politikai közösség, hogy gyermekeket homoszexuális párkapcsolatban élő emberek neveljenek föl.
A homoszexuálisok emberi és politikai jogai (törvény előtti egyenlőség, szólásszabadság, politikai szervezkedés, választójog stb.) ma is biztosítottak Magyarországon. A homoszexuális párok együvé tartozásának szerződését, amit egyébként ma is megköthetnek, államilag, vagyis a politikai közösség egésze által azonban nem szabad családként szentesíteni, mert a házasságkötéssel létrejövő családhoz kötődő közösségi kedvezmények és lehetőségek (adókedvezmények, gyermekvállalási támogatás, házépítési támogatás stb.) nem tekinthetők alapjogoknak. Csak bizonyos feltételek megléte esetén biztosíthatók. Ezek a kedvezmények azért vannak, hogy a férfiakat és a nőket arra buzdítsák, vállaljanak egymás iránt felelősséget, és neveljenek gyermeket, ezzel garantálják a politikai közösség hosszú távú fönnmaradását. Ha ezeket a kedvezményeket mindenki által hozzáférhetővé teszik, megszűnik ösztönző szerepük.
A család egy férfi és egy nő egész életre szóló szeretetszerződésén alapuló intézmény, amely szeretet sarja a gyermek. Az a gyermek, akinek személyisége kiformálódásához szüksége van apára és anyára, mintára és szeretetre. Akinek fölnövekedésében és felnőtté válásában határozott mintákat kell szüleitől kapnia, akinek rendelkeznie kell a helyes és helytelen közti különbségtétel kompetenciáival, akit erkölcsi lénnyé kell nevelni. S noha nem vonjuk kétségbe, hogy homoszexuális polgártársaink képesek helyes erkölcsi döntések meghozatalára, azt viszont nem tartjuk helyesnek, hogy a fölnövekvő generációk számára szexuális gyakorlatuk és homoszexuális mindennapi kultúrájuk követendő minta legyen.
A homoszexualitást azért kell tabukkal övezni, hogy ne ez váljon a szexuális összetartozás normájává. Mert ebből gyermek nem fakad. Akiknek nem adatik meg a boldog házasélet és a gyermek, azok sajnálatra méltók, ám többletjogokra nem tarthatnak igényt. A gyermekszülés és -nevelés ugyanis nem alkotmányos alapjog. A természet törvényeit az ember, a politikai közösség nem változtathatja meg, s nem tetszeleghet a Mindenható szerepében.