Taifi trükkök

Libanon mai alkotmányát valójában a kényszer alkotta meg. 1989-ben a szaúd-arábiai Taif városában gyűltek össze a polgárháborúban érintett felek, hogy véget vessenek a 14 éve dúló vérontásnak. Végül sikerült is tető alá hozni a megállapodást, amellyel lezárták ugyan a harcokat, ám nem tudtak szuverenitást és biztonságot adni Libanonnak. A megállapodás értelmében Szíriának a békekötést követő két éven belül ki kell vonnia csapatait Libanonból, miközben Izraelnek azonnal fel kell szabadítania az általa 1982-ben elfoglalt Dél-Libanont. Erre szólította fel Tel-Avivot az ENSZ is, s ennek 2000-ben eleget is tett Izrael. Gondot okoz azonban a Sebáa-farmok ügye, amely Libanon szerint továbbra is megszállt övezet (ezt Izrael is elismeri), így a 425-ös számú ENSZ BT-határozatot nem tekintik teljesítettnek. A Hezbollah síita fegyveres csoport is az említett földek visszaszerzéséért küzd.
Szíria azonban máig nem hajtotta végre a taifi egyezmény rá vonatkozó utasításait. Erre csak tavaly ősszel szólította fel Damaszkuszt a Biztonsági Tanács, s az 1559-es határozatban már egyértelműen az azonnali kivonulást követelte meg, szemben a kissé homályosan megfogalmazott taifi megállapodással. A szaúdiak segítségével létrehozott egyezményben ugyanis egyértelműen Szíria és Libanon örök barátságára koncentráltak, s az izraeli megszállást akarták megszüntetni. A megállapodásban lefektették, hogy az ország államfőjét a keresztények, a miniszterelnököt a szunnita mozlimok, a parlament elnökét pedig a síiták adják.
Az 1989-es megállapodás kritikusai azonban arra figyelmeztettek, hogy ez a döntés egyben Szíria libanoni megszállásának engedélyezése is. Az egyezség azonban életbe lépett, és néhány hónappal később a vérontás is befejeződött.