Befalazott politikusok és pásztorok

Aki pápajelöltként megy be a konklávéra, az bíborosként jön ki – tartja a vatikáni közmondás. A média ennek ellenére számos kardinálist befutónak jelölt meg, köztük olyanokat is, akiknek kevés esélyük van a trónus elfoglalására. A pápaválasztást ugyanis a nagyvilág elsősorban politikai döntésnek tartja, ám annak spirituális oldalát nem veszi figyelembe. Ennek megfelelően nem valószínű – ámbár nem is kizárt –, hogy a mostani konklávén olyan személyt választanak, akinek a nevét a sajtó felvetette.

Joseph Ratzinger, Giovanni Batista Re, Francis Arinze, Angelo Sodano, Dionigi Tettamanzi vagy Claudio Hummes neve nap mint nap felmerül, mint lehetséges pápajelölt. Mindannyian esélyesek lehetnek a legfőbb tisztség elnyerésére, ám ugyanúgy hátrányokkal is küzdenek. A bíborosok ugyanis nem egy-egy pozitív tulajdonság alapján választják ki maguk közül a következő egyházfőt, hanem a teljes személyiség alapján döntenek. Ennek pedig számos összetevője van.
Ezek egyike a származás. A bíborosok közül húszan Olaszországból érkeznek a Vatikánba pápát választani. Számos ibériai és latin-amerikai ország bíborosa is bent van a testületben, s nem lehet az észak-amerikai és észak-európai kardinálisok csoportját sem figyelmen kívül hagyni. Ott vannak rajtuk kívül a többiek, akik nem tartoznak egyik nagy csoportba sem, ám olyan komoly képviselőik is vannak, mint Francis Arinze nigériai bíboros. Őt sokan tartják az egyik legkomolyabb pápaságra esélyes bíborosnak, igaz, Arinze esélytelennek érzi magát. Afrikai származása és fekete bőre ugyan különlegesség lenne az egyházfők sorában, ám ezt a bíborosok valószínűleg nem tartják olyan nyomós oknak, amiért ő foglalhatná el Szent Péter trónját. A jövendő pápának ugyanis két komoly tulajdonsággal kell bírnia: legyen jó lelkipásztor és egyben kiváló diplomata is. Az egyházi állam fejeként az egész katolikus egyházat bízzák rá, erre pedig rátermett, sőt bizonyított személy kell. Az ideális pápajelölt ötvözi magában a VI. Pálnál tapasztalható diplomáciai érzéket és a II. János Pálnál megismert lelkipásztori képességeket. Mivel azonban a római katolikus egyházról van szó, a kettő fontos tulajdonság közül talán a pasztoráció előtérbe kerül, ha pápaválasztásra kerül sor. Ebből a szempontból nagyon erősnek számít a kardinálisok közül Ivan Dias bombayi vagy Angelo Scola velencei püspök. India nem adott még pápát a világnak, Velence többet is.
Az említett esélyeseknek mégis komoly szerepük van a következő szentatya kiválasztásában. Ők ugyanis „nagyválasztók”, azok, akiknek a tekintélye túlságosan nagy ahhoz, hogy el lehetne feledni jelenlétüket, mindenki kíváncsi a véleményükre a „befalazott” bíborosok közül, így képesek kialakítani egy-egy „pártot” a konklávén belül. Főként azért, mert ezek a bíborosok vagy a római kúria bizonyos vezető pozícióiban dolgoztak eddig, vagy valamelyik fontos (pl. Milánó, Velence, München, Bécs) püspökséget vezették. Giovanni Batista Re bíboros, a püspökök testületének vezetője ilyen szempontból nagyon előnyös helyzetben van.
Emellett érdemes megemlíteni, hogy a Szentszéken belül működnek olyan mozgalmak, amelyekhez egy-egy bíboros közel áll, s ez előnyt vagy hátrányt is jelenthet. Legismertebb ezek közül az Opus Dei, amely elsősorban az egyházjoggal foglalkozik. Közéjük tartozik a limai érsek, Thorne Juan Luís Cipriani vagy a Vatikán szóvivője, Joaquín Navarro Valls. Az ismert csoport mellett jelen van a Szent Egyed Közösség, vagy a Communione Liberatione, ez utóbbinak tagja Angelo Scola, aki II. János Pál pápa halálhírét bejelentette a Szent Péter téren. Bár a bíborosok többsége nem tagja ezeknek a szervezeteknek, ám ismert egyikük-másikuk szimpátiája ezen csoportok iránt. A konklávé tagjai ez alapján is következtethetnek a pápajelöltek programjára, amely alapján meghozzák a döntésüket.