Afrika partjaitól nyugatnak tartva, mintegy ötszáz kilométerre fekszenek a Zöld-foki Köztársaság két tömbben csoportosuló szigetei, amelyekre 1455-ben bukkantak rá a portugálok. Később portugál gyarmatként az utolsó állomást jelentették az Amerikába induló rabszolgaszállító hajóknak. Az itt élő kreol lakosok a Nyugat-Afrikából idehurcolt rabszolgák, illetve a portugálok, majd az angolok, franciák, hollandok leszármazottai közül jelenleg közel négyszázezren élnek a szigeteken, melyek a legdélibb tagjai annak a szigetrendszernek, amelyhez északabbra a Portugália részét képező Azori-szigetek és a Madeirák, valamint a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek is tartoznak.
A szigetvilág történelmét meglehetősen pontosan tükrözi a zenéje. Az ötszáz éves portugál gyarmati uralom nyoma kitörölhetetlen: még ha tetten érhetők is nyugat-afrikai ritmusok, a vezető stílus, a morna kimondottan európai ízű. Rokonsága a brazil modinha, az argentin tangó és még inkább a portugál fado sorában kereshető, a kulcsa pedig az a kifinomult, lágy melankólia, amely a sodade nevet viseli. E nosztalgikus, keserédes hangulatban egykor épp olyan szerepet játszott a tengerészek honvágya, mint utóbb a szétszakadt családok vagy szerelmesek fájdalma. E nemzeti zenének, a mornának Cesaria Evora a nagykövete.
Az 1941-ben született Cesaria Evora karrierje a helyi kikötők bárjaiból indult, amelyekben a whiskyje fejében énekelt. A helyi rádió néhány felvételt is készített vele, de csak a nyolcvanas évek végén szánta rá magát az első turnéra – így került kapcsolatba José da Silvával, aki Párizsba „csábította”. Silva kiadója azóta kilenc Evora-albumot jelentetett meg, amelyek Evorát a világzene egyik legünnepeltebb előadójává tették. 2002 nyarán, első hazai fellépte alkalmával a budapesti közönség is láthatta: valóban mezítláb üldögélt a zongora melletti bárszéken, s keze ügyében hasonló súllyal kapott helyet a hamutartó és a whiskyspohár, mint a mikrofon. Viszont a közhiedelemmel ellentétben az, hogy mezítláb énekel a színpadon, egyáltalán nem allűr a részéről, ezzel inkább a hazájában élő elnyomott, hátrányos helyzetű nőkre és gyermekekre kívánja felhívni a figyelmet. Sőt Cesaria Evora zenéjét hallva kiderül, a nyolcvanas évek végén felfedezett énekesre – aki addig a Zöld-foki-szigetekhez tartozó Sao Vicente egyik városkájában, Mindelóban élt – azóta sem hatott a show-biznisz csillogó világa, így a hallgatót is olyan érzés tölti el, mintha ott lenne a tengerparti bárban.
A művésznő majdnem minden dalában hangot ad a Zöld-foki-szigetek iránt érzett olthatatlan szeretetének, nosztalgiájának. Cabo Verde, terre estimada – szól az egyik legismertebb dalának refrénje – a szeretett föld éneke. Zenéje szűk zenei eszközkészlettel ugyan, de hatalmas érzelmi paletta felvázolására képes. Cesaria témái évtizedek óta változatlanok: „Bár szülőföldem kopár és terméketlen, én pont ezért szeretem” – szól az üzenet. A sivár, kietlen tájat nemhogy nem szégyelli, hanem bátran a hallgató szeme elé tárja CD-borítóin a művésznő. A holdbéli táj említése és látványa kissé melodramatikussá varázsolja tiszta és őszinte érzelmeit hazája iránt – rajongók tömegeinek szívét lágyítva meg ezzel a gesztussal. Talán ez a dalaiban is felszínre törő, érdek nélküli és lobogó szeretet az, ami miatt, főleg a latin országokban – Franciaországban, Kubában és Brazíliában –, feltétlen népszerűségnek örvendenek lemezei és koncertjei. Dalaiban a legnagyobb vidámságba, a vérpezsdítő fiesztahangulatba is belevegyülnek a honvágy keserűségének hangjai. Cesaria idilljét nem lehet megunni. A művésznő egyébként a hét végén tartott budapesti koncertek során is leült a színpadon egy előre kikészített székre pihenni, elszívott egy cigarettát, s kancsójából öntött magának egy pohár vörösbort.
Cesaria Evora 47 évesen jelentette meg bemutatkozó albumát, és azóta sikert sikerre halmoz. Új, kilencedik lemezének címe: Voz D’amor, azaz A szerelem hangja. Ezen az albumon szenvedéllyel s ismét a szeretet hangján énekel szülőföldjéről, szerelemről, emberekről. Az új albumon 13 gyönyörű dallal ajándékozta meg közönségét, s belőlük többet is elénekelt a budapesti fellépésein, esetleges kuriózuméhségünket pedig a Besame Muchóval csillapította.
Irány az eu? Mario Soares volt portugál köztársasági elnök a napokban mozgalmat indított a Zöld-foki-szigetek EU-tagságáért. José Maria Neves zöld-foki-szigeteki kormányfő egy tavalyi lisszaboni útja során már úgy fogalmazott, hogy országa fontolgatja az euró bevezetését, s az egységes európai valuta szigorú monetáris követelményrendszerét már most is teljesíti. Az Azori- és a Kanári szigetek, miután nem önállósultak, ma is az EU részei. A Zöld-foki-szigetek azonban 1975-ben függetlenné váltak, elszakadtak Portugáliától, s azóta önálló köztársaságot alkotnak. Az országban 1990 óta többpártrendszer van, s elemzők szerint a Zöld-foki Köztársaság Afrika egyik legstabilabb demokráciájának számít.
Részben tehát éppen ezekre hivatkozik az EU-tagság megszerzéséért indított mozgalom. A stabil demokrácia és a környező szigetcsoportok uniós tagságán túl azonban olyan érvek is a Zöld-foki-szigetek EU-felvétele mellett szólnak, minthogy a köztársaság kitűnő hidat képezhetne az unió és Afrika között, s legalább annyira európai, mint Törökország. Sőt, a törökök felvétele sokkal több probléma elé állítaná az EU-t, mint a katolikus szigetvilág integrálása.
origo.hu
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
