A Debreceni Orvostudományi Egyetemen indultak Fésüs László kutatásai a nyolcvanas években. Azt a tudományos feltevést kívánta állatkísérletekkel bizonyítani, hogy a szervezetben van olyan sejtölő mechanizmus, amelynek a feladata nem más, mint az organizmus saját sejtjeinek megsemmisítése. Az első ránézésre meghökkentő feltevés abból adódott, hogy két évtizede már bizonyított volt, az élő szervezet időről időre újakra cseréli meglévő sejtállományát, ám nem volt információ arról, mi történik az ily módon fölöslegessé vált építőkövekkel. Azóta már tudott, hogy egy egészséges emberi szervezetben naponta mintegy hatszázmilliárd sejtet ölnek el az erre szakosodott gének, hogy helyet készítsenek az újonnan születőknek. Akkoriban azonban a téma unikumnak számított, világszerte legfeljebb tucatnyi publikáció jelent meg e tárgykörben, köztük a debreceni kutatócsoporté is. A Fésüs László nevével fémjelzett felfedezés lényege az volt, hogy kimutatta: létezik olyan enzim, amely az elhaló sejtekben megjelenik, ott fehérjéket köt keresztbe, elősegítve az elhalást úgy, hogy közben ne jöjjön létre gyulladás.
A fehérje-keresztkötő enzim vagy transglutamináz sejthalálban betöltött szerepének felfedezése és néhány tucat hasonló tudományos eredmény nyilvánosságra kerülése a kilencvenes évekre áttörést hozott a sejtek működését vizsgáló tudományokban. Néhány kutatóbázis „magánügyéből” az élettudományi kutatások egyik vezértémája lett világszerte. A jelenséget feltáró alapkutatásra épülő vizsgálódások ugyanis világossá tették: bizonyos betegségcsoportok kialakulása a sejtcserélődés mechanizmusának zavaraira vezethető vissza. Kiderült: ha a sejthalálért felelős gének örökletesen hibás információt hordoznak, vagy fertőzés következtében „hibásodnak meg”, a sejtek nem pusztulnak el megfelelő számban és ütemben. Vagy éppen ellenkezőleg: túl gyorsan és túl sok hal el belőlük. Mindkét eltérés életet veszélyeztető betegséghez vezet. Ha ugyanis a sejtelhalás nem képes lépést tartani az új sejtek keletkezésével, tumor, vagyis rákos daganat keletkezik, ha pedig túl sok sejt hal el egyszerre, a szervezet sorvadásnak indul. Ez utóbbi jelenséggel szembesülünk az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór esetében, de az infarktus után, a lassan kialakuló szívelégtelenségnél is. E súlyos betegségeken túl a gyulladások kialakulásában is szerepet játszik a sejtcserélődés zavara. Ez utóbbi kórcsoportnál nem az a baj, hogy a genetikai program túl sok vagy kevés sejt „kiselejtezésére” ad utasítást, hanem az, hogy az elpusztult sejtrészeket nem tudja elég gyorsan feldolgozni a szervezet. Fésüs professzor kutatócsoportja jelenleg azt vizsgálja: milyen molekulák felelősek ezért a jelenségért, milyen molekulák gátolják meg a szomszédos sejteket abban, hogy a szétesett sejtrészeket eltávolítsák, feldolgozzák. Debrecenben mindhárom kórtípus esetében folynak olyan kutatások, amelyek konkrét eljárások, hatóanyagok kifejlesztését célozzák. A daganatterápia területén ezek már kipróbálás alatt vannak.
A sejttevékenységet szabályozó gének működését ma már nem csak részleteiben vizsgálják az élettudományok. Egy évtizede kezdett teret hódítani egy másfajta szemlélet, amelynek kiteljesedéséhez a genomika fejlődése adott alapot. A genomikának nevezett tudomány lényege, hogy az egyed mintegy 35-40 ezer génből álló teljes génkészletét – vagyis a genomot – képes egyszerre vizsgálni, s ebből következtetéseket levonni arra nézve, hogy melyik betegség kialakulásában melyik géncsoport játszik döntő, melyik kisebb-nagyobb szerepet és hogyan. Az ember egészére figyelő ősi keleti orvoslás köt itt gyümölcsözőnek ígérkező házasságot az egy-egy szervre, illetve betegségre koncentráló hagyományos európai gyógyítással. A rendszerszemléletű diszciplína ígéretes, ám még meglehetősen gyermekcipőben jár. A közel negyvenezer génből nem egészen tízezerről tudjuk, hogy mi a feladata. Óriási lehetőség viszont a tudósok kezében, hogy az emberi agy számára egyszerre kezelhetetlen információhalmaz feldolgozására rendelkezésre állnak a gének működésének modellezésére alkalmas számítógépes programok is. Amint azt Fésüs László elmondta: a genomika eredményeinek számbavételéhez, orvoslásban történő felhasználásához a tudományterületek összefogására van szükség. Ezért hozták létre a Genomikai Kutatás az Emberi Egészségért Országos Konzorciumot, amelynek célja, hogy segítse a hasonló területen működő hazai kutatóhelyek, gyógyszergyárak és az egészségügyi ellátórendszer együttműködését. Enélkül ugyanis nehezen képzelhető el, hogy a tudományos eredmények rövid időn belül közvetlenül a gyógyítás-megelőzés szolgálatába állhatnak.
origo.hu
Tömegkarambol az M7-esen Székesfehérvárnál
