Nagy könyvek, kis műsor

Technikai gondokkal, átgondolatlansággal és amatőrös kapkodással terhelt hosszas vajúdás után szombaton késő este A Nagy Könyv játékban megszületett a magyar nyelven kiadott regények százas listája. (A műsor honlapja napokig nem tudta fogadni a szavazatokat, a két közszolgálati tévé élő adása is inkább afféle másod-harmad vonalas burleszkre emlékeztetett.) Békés Pál, aki a játék ötletgazdájaként szerepel, már a pénteken összesített 150-es élboly kapcsán lelkendezett arról, hogy míg a hatvanmilliós Nagy-Britanniában az első fordulóban mindössze 170 ezer szavazatot adtak le, addig nálunk 350 ezer körüli az első fordulós eredmény. Ha persze ahhoz viszonyítunk, hogy tizenöt-húsz éve hány embert mozgatott volna meg egy könyvészeti játék magyar lakta vidékeken, vagy hogy hányan szavaznak nap mint nap a kereskedelmi csatornák valóságshow-in, hírműsorain, tehetségkutató versenyein, akkor inkább csak annak örülhetünk, hogy Békés Pál örül. Illetve azért örülhetünk annak is, hogy a további csaknem 45 ezer szavazat hozzáadásával létrejött listán javarészt magyar szerzők és a magaskultúrához sorolható művek szerepelnek. Az első három helyen az Egri csillagok, A Pál utcai fiúk és A gyűrűk ura végzett. Négy kötettel szerepel a versenyben maradt magyar regények szerzői közül Szabó Magda, hárommal Fekete István, Mikszáth Kálmán, meglepetésre: Wass Albert és Gárdonyi Géza. Két mű képviseli Jókait, Móriczot, Rejtőt, Márait és Szerb Antalt. A külföldi mezőnyt a Harry Potterek uralják, Hemingwaytől három regény versenyez, Tolsztojtól, Dumas-tól, Thomas Manntól, Eric Knighttól, Merle-től és Márqueztől kettő-kettő. Mindezt azonban szombaton este a műsor kuszasága miatt aligha láthatta át a kedves néző-szavazó. A műsor végén sem láthatott egy tisztességes százas és két ötvenes listát, elkapálták annyival, hogy majd olvassa el hétfőn a Népszabadságban. (Vajon mit szólnak ehhez a licencadó, BBC-normás angolok?) De nem látta át maga Baló György műsorvezető sem a végeredményt, aki az elmúlt évek szavazós-összesítős produkciói és II. János Pál halála kapcsán bátran megkaphatná a technika ördöge kitüntető címet. (Ő ugyanis szinte mindenhol ott van, hol a királyi tévén élő adásban nem szuperálnak a műszerek.) A gépi gondok mellett ugyanis fokozta a káoszt, hogy a produkcióban a regények szerzőjük nélkül szerepeltek. Ez a fajta tálalási mód ráadásul elszemélyteleníti, termékké silányítja az adott művet, és nem segít a tájékozódásban azoknak, akik most kaphatnának rá az írott betűre. A könyvcímpólós középiskolások szerepeltetése utalhatna a Fahrenheit 451 című film könyvembereire, ha nem hullámpapírtábla helyett – megint csak elszemélytelenítve – használnák őket, s ha nem derülne ki, hogy akad köztük, aki nem is olvasta a regényt, amellyel a kezében a képernyő előtt ülők számára követhetetlenül ki-be járatják egy műmárvány kapun.

A tíz kategóriába sorolt könyvek védnökei – ez a kissé szedett-vedett, ám lelkes, sokat improvizáló csapat, köztük a kultuszminiszterrel, Varnus Xavérral, Horvát János riporterrel és részben nem túl ismert nevekkel-arcokkal – megérdemelték volna, hogy nevüket, foglalkozásukat feliratozzák, illetve bemutassák őket. Jó lenne kideríteni, miért szerepel le rendre – még kipróbált vén tévés rókákkal is – a Magyar Televízió, legyen szó intervíziós dalversenyről, könyvjátékról, aktuális világeseményről, amikor lehetősége kínálkozik arra, hogy presztízsét, nézőszámát emelje. Azt sem ártana felmérni, hogy a televíziós A Nagy Könyvre szánt adófizetői 400 millióból nem lehetne-e nézhető, színvonalas, gyermekbetegségektől mentes produkciót kiállítani. Közszolgálati és ráadásul nem feltétlenül a legvastagabb pénztárcájukat megszólító műsor kapcsán az emelt díjas telefonos szavazás sem túl ízléses, sőt mondhatni: öngól.