Elkerülhetetlen, hogy egy 25 tagállamból összetevődő unió hatékony döntéshozatallal rendelkezzék, áttekinthetőbb, érthetőbb, demokratikusabb, polgár közelibb legyen, illetve, hogy szilárd értékközösség és egy jogilag kötelező emberi jogi minimum bázisán tevékenykedjen. 2001. december 15-én a belgiumi Laekenben ezeket az érveket hangoztatva határoztak úgy az akkor még „tizenötök” állam- és kormányfői, hogy megalakítják a közös alapdokumentum kidolgozásáért felelő Európai Konventet.
A testület két és fél hónappal ezután meg is kezdte munkáját, élén a nagy tekintélyű, egykori francia elnökkel, Valéry Giscard d’Estaing-nel. Az alkotmány tervezete 2003 júliusára készült el, melyet a konvent ősszel be is nyújtott a kormányközi konferenciának. A 105 tagú alkotmányozó testület négy részre osztotta az alapdokumentumot. Az első a közösség mindennapjait meghatározó rendelkezéseket, célkitűzéseket, az intézmények hatásköreit, döntéshozatali eljárásait részletezi. A szerződés második része az alapjogi charta, a harmadik pedig az EU politikai tevékenységének és szerződéseinek elemeit taglalja. A negyedik „fejezet” tartalmazza a záró rendelkezéseket, köztük az alkotmány átdolgozásának eljárásait és a módosítások lehetőségeit.
A huszonötök állam- és kormányfői, valamint külügyminiszterei hatalmas ceremónia keretében végül 2004. október 29-én, Rómában írták alá az akkor már véglegesített iratot. Az esemény megteremtette annak lehetőségét, hogy az országok egyenként is ratifikálják az alkotmányt, hol a parlamenti döntés, hol pedig népszavazás útján. A magyar Országgyűlés 2004. december 20-án tette meg ezt, Litvánia után másodikként.
Kockázatos népszavazás
Amikor Jacques Chirac kiírta az alkotmányról döntő népszavazást, még nem férhetett hozzá kétség, hogy a lakosság végül elfogadja a dokumentumot. A francia elnök azt remélte, a siker révén megerősítheti a jobboldal meggyengült pozícióit. A referendum előtti hetekben azonban már látszott, a konzervatívok túl sokat kockáztattak a népszavazással.
Érvek az alkotmány mellett:
– átláthatóbbá, dinamikusabbá és hatékonyabbá teszi az Európai Uniót, és kellő rugalmasságot biztosít a további, mind több országot érintő fejlődéshez;
– egységes szövegbe foglalja a közösség alapszerződéseit, és megkönnyíti az adminisztrációt;
– az alkotmány egyszerűsíti az Európai Unió jogi eszközeit, és segít az emberi jogok érvényesítésében;
– megteremti a hatékony döntéshozatali rendszert;
– megszilárdítja az európai értékközösséget;
– az általa szorosabbra fűződő kapcsolatok növelik a kontinensen élők biztonságát, és erősítik Európa geopolitikai szerepét.
Szocialista belháború
A szocialisták igen megosztottak az alkotmány kérdését illetően, ám a párton belüli hatalmi játszmák végül mégiscsak a nem tábort erősítették. A párt erős embere, az államfői székről álmodó Laurent Fabius (képünkön) magát az unió barátjának nevezi, ám – mint fogalmazott – a „liberálisok Európájára” nemet mond, hogy aztán igent mondhasson „egy szociális és erős Európára”.
Érvek az alkotmány ellen:
– veszélybe sodorhatja az országok szuverenitását;
– megnyithatja az utat a török csatlakozás előtt;
– túl szigorú gazdasági megkötéseket tartalmaz, amelyek lehetetlenné teszik a fejlődést segítő pénzügyi rugalmasságot és a költségvetési deficitet;
– működésképtelennek vélt munkaügyi és szociális alapelveket tartalmaz;
– nem rendelkezik fontos értékekről, s nem tükrözi hitelesen az emberek véleményét Európáról;
– nem oldja meg a munkanélküliek problémáit, sőt a növekvő bevándorlás és a további bővítés révén csak ront a helyzetükön.
