Hideg zuhanyként érte a német baloldalt az egy évvel előrehozott választások ötlete. A szociáldemokraták hívei számára 2005. május 22. legalább két okból lehetett „szomorú vasárnap”, ugyanis nemcsak tartományi választást vesztett el az SPD, hanem megpecsételte a baloldal sorsát is. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) nyolc százalékkal előzte meg az SPD-t, s ezzel a hagyományosan szociáldemokrata Észak-Rajna-Vesztfáliában is kemény ítélet fogalmazódott meg a kormányról. A szavazópolgárok véleménye beláthatatlannak tűnő folyamatot indított el. A düsseldorfi szökőár (ahogy a Corriere della Sera nevezte) sorjában követelte áldozatait: hol a lelkileg összetört SPD-hívek egyikét-másikát, hol a zöldeket, hol pedig magát Harald Schartaut, a szociáldemokrata párt észak-rajna-vesztfáliai, e hét szerdájáig hivatalban lévő elnökét.
A szociáldemokraták kilenc egymást követő tartományi veresége után Németország politikai térképéről jóformán eltűntek a piros foltok, helyettük a kereszténydemokraták és a keresztényszocialisták fekete színe jelent meg. A pillanatnyi álláspont szerint az előrehozott választásokon az SPD-től függetlenül indulnak a zöldek, miután a koalíció nagyobbik pártja és maga Schröder is kijelentette: távolságot tart a Joschka Fischer vezette párttól. A düsseldorfi cunami ezután újból végigsöpört a német belpolitikán, kiderült ugyanis, hogy Angela Merkel, a CDU kancellárjelölt asszonya korántsem olyan népszerűtlen, mint azt sokan hitték, sőt egy közvélemény-kutató cég szerint a népszerűsége vetekszik Schröderével. A két párt között óriási szakadék tátong: jelenleg a CDU-ra a választók 46, a szociáldemokratákra 29 százaléka szavazna. Mindezt már csak az tetézhette, hogy Oskar Lafontaine harminckilenc évnyi SPD-tagság és négyévnyi -elnökség után végleg otthagyta pártját.
Schröder már az eredményhirdetés előtt érezhette a helyzet komolyságát. Nem ok nélkül mondta vasárnap: „az észak-rajna-vesztfáliai szomorú eredmény munkánk folytatásának politikai alapját kérdőjelezheti meg”. Gondoljuk meg: e nyugati tartományban többen laknak, mint az egykori NDK egész területén.
Németországban 1999-ben még tizenegy szociáldemokrata és öt konzervatív vezetésű tartomány volt, 2005. május 22-re pedig az ellenkezőjére fordult a helyzet. A jobbközép vezetésű szövetségi tartományoknak jelenleg összesen 70,1 millió, míg az SPD által kormányozottaknak csak 12,4 millió lakosuk van. Ezek a tények azt támasztják alá, hogy megszűnt a mai kormány legitimációja.
Az adott körülmények között Schröder, hogy viszszanyerje a „kisebbségi” kormány bizalmát, meg kellett hogy tegye az első lépéseket az előrehozott választások felé. A legkésőbb július elsejei beadásra tervezett bizalmi szavazás kérésével az őszi választás lehetőségét veti fel a Bundestagnak. Mindezt azért teszi, hogy választ kapjon arra a kérdésre, támogatja-e a németek többsége a reformpolitikáját. Jogilag ennek a következő lépései vannak: miután a kancellár felteszi a Bundestagnak a bizalmi kérdést, az köteles rá válaszolni, s amennyiben a többség nem szavazza meg a bizalmat a kancellárnak, Horst Köhler szövetségi elnök – ismét a kancellár javaslatára – 21 napon belül feloszlathatja a parlamentet. Kivételt jelent az az eset, ha 21 napon belül új kancellárt választ a Bundestag. Amennyiben mégis feloszlatnák a parlamentet, hatvan napon belül választásokat kell tartani. Ha Schröder július 1-jén nyújtja be a bizalmi szavazási javaslatot, a német alapokmány szerint 81 napon belül kell megtartani a választást.
Az utóbbi évtizedek német politikatörténetében már volt példa előrehozott választásokra. Helmut Kohl (CDU) 1982-ben – miután konstruktív bizalmatlansági indítvány révén megbuktatta az SPD-s Helmut Schmidtet – pártja pozíciójának megerősítése érdekében harcolta ki az előrehozott választásokat. Ekkor Kohl szintén a fenti utat járta végig, bizalmi szavazást kért, s a képviselők többsége megvonta tőle bizalmát. Kohl CDU-ja többségben volt, így csakis a kereszténydemokrata képviselők beleegyezésével vihette végbe tervét. Miután leghűségesebb emberei a látszat kedvéért „megvonták” tőle a bizalmat, feloszlott a parlament, és az előrehozott választáson a kancellár megerősítette pártját. Az eljárás tisztességességét az alkotmányjogászok megkérdőjelezték. Ha Schröder valóban előrehozott választásokat szeretne (amelyek megnyerésére a közvélemény-kutatások jelenlegi adatai alapján szinte semmi esélye sincs), Kohlhoz hasonlóan arra kell buzdítania a Bundestag képviselőit, köztük a saját oldalához tartozókat, hogy a parlament feloszlatása érdekében vonják meg tőle a bizalmat. A jelenlegi helyzetben mellékesnek mondható a kormánypárt csekély többsége, hiszen a sajtónyilatkozatok szerint mindegyik párt az előrehozott választások mellett foglalt állást.
Schröder merész terve – a támogatási ígéretek mellett – ellenérzéseket váltott ki a saját pártján belül. Hans-Peter Kemper, az SPD észak-rajna-vesztfáliai tartományi csoportelnöke élesen bírálta, mondván, a kancellár nem beszélte meg a részleteket a frakcióval. Tovább borzolta a kedélyeket az a hír is, miszerint a német szavazóknak csupán nyolc százaléka hisz az SPD győzelmében. A szociáldemokraták joggal reszkethetnek, Stoiberék viszont – amint arra több újság is utalt – kezdhetnek Berlinbe költözni. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) már a CDU-kabinet összetételét latolgatja, a Passauer Neue Presse pedig Stoiber leendő szerepét firtatja. A lap szerint az árnyékkormány így festene: Angela Merkel kancellár asszony mellett a legfontosabb pozíciót, a gazdasági és pénzügyminiszteri tárcát Edmund Stoiber kapná, az oktatási és kutatási miniszteri poszton biztos befutó lenne Annette Schavan asszony. A Bundestag elnöke Wolfgang Schäuble lehet abban az esetben, ha az SPD elveszítené az előrehozott választásokat. A védelmi miniszter Michael Glos, a munkaügyi Peter Müller lenne, a külügy élére Wolfgang Gerhardt állhatna.
Új remények
Az SPD-vereség jelentőségét lapunk megkeresésére Hans-Joachim Veen történészprofesszor elemezte. Helmut Kohl kancellár egykori személyi tanácsadója és a Konrad Adenauer Alapítvány kutató-igazgatója budapesti látogatása alkalmával elmondta, a piros–zöld koalíció a választás előrehozásának tervével beismerte általános csődjét, de a május 22-i megsemmisítő vereség után nem maradt más megoldás a kabinet számára. Schröder nem akarta megvárni, hogy a 2006-os választásokig lassan elvérezzen a cselekvésképtelen kormány. Mindent egy lapra kellett feltennie. A döntéssel a kancellár magához ragadta a kezdeményezést, ami mindenképpen fontos egy párt kommunikációjában. Veen szerint Schröder azért is döntött az előrehozott választások mellett, hogy elejét vegye az SPD belső felmorzsolódásának, hiszen egy választásra nem lehet úgy felkészülni, hogy a pártot felőrölik a modernizálók és a tradicionalisták. Nem szabad alábecsülni Schröder kvalitásait, ő ugyanis zseniális kampányharcos – vélte Veen professzor.
Az észak-rajna-vesztfáliai szociáldemokrata vereség leginkább azt fejezte ki, hogy az embereknek igényük van a hatalomváltásra. Ez a hangulat feltehetően megmarad őszig, hiszen mindenki számára világos, hogy a kormány belefáradt a reformokba, és nem képes véghezvinni őket. A CDU és a szabad demokraták (FDP) győzelmével új politikai légkör teremtődne. A CDU a kellően optimista politikai légkör megteremtése mellett új tervekkel állna elő – mondta a trieri történész. A kormányváltás után minden bizonnyal előtérbe kerülne a gazdaság liberalizációja és modernizációja, az új vezetés leépítené bizonyos mértékben az állami bürokráciát, mert az gátolja a gazdaság fejlődését. A kereszténydemokraták jól érzékelik a gazdasági keretfeltételek és a munkanélküliség problémáját, ezért biztos, hogy a CDU nagy erőfeszítéseket fog tenni azért, hogy a befektetőknek vonzó legyen Németország és ne menjenek keletre. A CDU kormányra kerülésével ismét egy nagy hagyományokkal bíró európai párt jelenne meg a nagypolitika színpadán. A kereszténydemokraták esetleges győzelme nem tenné lehetővé Törökország EU-csatlakozását, s minden bizonnyal sokat javulna a megtépázott amerikai–német kapcsolat – fejezte be elemzését Hans-Joachim Veen.
origo.hu
Orbán Viktornak kellett helyre tennie Zelenszkijt
