Forradalom

K u l t ú r s o k k

Emlékszem, jó tíz évvel ezelőtt volt sláger az a Life & Death (Élet és halál) névre keresztelt számítógépes játék, amelyben a képernyőn különféle műtéteket végezhettünk szenvedő (virtuális) páciensünkön, aki vagy túlélte az őrült vagdalkozást, vagy nem. Személy szerint a vakbélműtétnél tovább sosem jutottam, rengeteg beteg maradt vérbe fagyva a műtőasztalon, de legalább a műhibaperekkel már nem kellett foglalkoznom: a legcsúnyább szakmai kudarcok után is tiszta lappal, elölről lehetett kezdeni az egész orvosi karriert.
Ez meggyőzött a játék készítőjének igazáról, aki arra figyelmeztette a vásárlókat: ha a játékban esetleg szereznek bizonyos érdemeket, az nem jelenti azt, hogy kellő ismeretekkel rendelkeznek családtagjaik megoperálásához is. Azaz: „Ne próbálja ki otthon!”, üzente a jól ismert felirat.
Hamarosan – a hírek szerint szeptemberben – piacra kerül azonban egy olyan számítógépes játék, amely az előbbivel épp ellentétes filozófiát képvisel. A washingtoni Erőszakmentes Konfliktusok Nemzetközi Központja (International Center on Nonviolent Conflict – ICNC) bizarr névre hallgató civil szervezet, amely jelentős szerepet és elévülhetetlen érdemeket szerzett az olyan csendes forradalmak segítésében, mint amelyik megbuktatta Milosevicset Szerbiában, majd látványos változásokat hozott Ukrajnában meg Grúziában, most új számítógépes játékot szponzorál.
A játék neve: Még hatalmasabb erő. A címet a készítők az ICNC egyik vezetője, Jack Duvall dokumentumfilmjéből kölcsönözték, aki vagy tíz évvel ezelőtt rukkolt elő a PBS-en (afféle közszolgálati tévé Amerikában) az erőszakmentes konfliktusok XX. századi történetét feldolgozó alkotásával. (A film olyan eseteket dolgozott fel, amelyekben vérontás nélkül sikerült megdönteni zsarnoki rendszereket az ellenük való hatékony szervezkedéssel.)
Hasonló lesz a játékos feladata is az új játékban: stratégiai játékról van szó, amelyben egy erőszakmentes ellenállási mozgalom vezetőjeként kell megdöntenünk a rajtunk és polgártársainkon uralkodó totalitárius rezsimet.
A program igyekszik a lehető legélethűbben szimulálni a döntési lehetőségeket, választható stratégiákat és azt a környezetet, amelyben az elképzelt cselekmény játszódik. A szoftverfejlesztők szaktanácsadója az az Ivan Marovic, aki diákvezetőként aktív szerepet játszott Szlobodan Milosevics megbuktatásában is, majd Grúziában és Ukrajnában besegített az ottani mozgalmak munkájába.
Mindebben még nem lenne semmi rendkívüli, ha az ICNC nem jelentette volna ki: játékukat tananyagnak szánják azoknak, akik ezt az egészet – a műtős játékkal szemben – ezúttal otthon is szeretnék kipróbálni. Azaz elsősorban olyan aktivisták számára készül a szoftver, akiknek tele a hócipőjük a rendszerrel, és épp azon törik a fejüket, mi lenne, ha történne egy kis változás. Felfordulás.
Forradalom.
Kezdetben az ősember – aki világnézetétől függően ősközösségben, aranykorban vagy kommunában élt – rajzolt a barlang falára. Hogy megörökítse, ami kinn volt meg ami benn – persze egyes iskolák szerint ez ugyanaz.
Az absztrakció technikái tökéletesedtek az évezredek során, de annyi bizonyos, hogy ez a tevékenység a belső vagy külső valóságból építkezett és táplálkozott, és a befogadó katartikus élményeit leszámítva a dolog csak áttételes módon működött fordítva.
Sokan bizonyára vitatkoznának azon, hogy mennyire tekinthető művészi alkotásnak egy számítógépes játék, ám ami a valóság szimulálását és megörökítését illeti, a homo ludens kezének nyoma nyilvánvalóan egyaránt felfedezhető a mamutrajzokban és a digitális kor szórakoztatóipari termékeiben.
A számítógépes játékok már a komputeréra hajnalán megjelentek, és mire Steve Jobs (Apple) és Bill Gates (Microsoft) belevetették magukat a hajszába, hogy a számítógépeket a mezei felhasználó számára is kezelhetővé tegyék, már seregnyi programozó várta, hogy a PC megjelenésével a számítógépes játékok piaca is megszülessen.
A tévétenisz meg Pacman óta persze eltelt egy kis idő. Az azonban mindenesetre elmondható, hogy a hőskorban nyúzott karatés játékoktól éppúgy nem sajátította el senki a harcművészetet, mint hogy modern, háromdimenziós utódaik sem alkalmasak erre, és csakúgy hiába gyakorlatozik valaki lopakodó harci géppel otthonában, gyaníthatóan a sportrepülőgéppel is meggyűlne a baja a legelszántabb játékosnak is, ha még soha nem irányított ilyet.
Persze a szem romlása, az elhízás és az antiszociális viselkedéskultúra elsajátítása mellett a játékosokat minden bizonnyal pozitív hatások is érik: fejlődnek reflexeik, hatékonyabban oldhatnak meg logikai feladványokat, és bizonyos játékok esetén például történelmi ismereteik is gyarapodhatnak.
Hogy e mellékhatásokat lehet-e olyannyira fokozni, hogy valaki bizonyos játékidő elteltével képes legyen forradalmat csinálni, nos, ez még a jövő titka.
Mindenesetre most minden együtt van ehhez. Az ICNC játéka olyan mesterséges intelligenciával rendelkezik, amely képes szimulálni a különféle zsarnokok és diktátorok reakcióit a lázadók lépéseire. Az önkényurakat persze meg lehet vesztegetni, és egyéb eszközökkel is jobb belátásra lehet téríteni vagy emigrációba kényszeríteni, a cél az: mindez úgy történjen, hogy lehetőleg ne borítsa el az utcákat a vér.
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az ICNC-t – bár pénzügyileg független szervezet – erős szálak kötik az Országos Demokrácia Alapítványhoz (National Endowment for Democracy – NED), amelyet még Reagan elnök idején hoztak létre kétpárti támogatással, hogy világszerte elősegítsék az amerikai érdekeknek megfelelő rendszerváltásokat e szervezet puha eszközeivel, leszögezhetjük, hogy jobb fejlesztő aligha akadt volna egy ilyen projekt megvalósításához.
A tervek szerint az ICNC hozzáférhetővé tenné játékát az érdekelt külföldi csoportok számára, hogy azok zavartalanul gyakorolhassák a hatékony szervezkedés fortélyait otthoni PC-jükön.
Csak halkan jegyezzük meg, hogy a brit Prospect hírmagazin szerint az ICNC-től egyéb ügyekben segítséget kérő demokrata aktivisták legújabb hulláma abból az országból lép kapcsolatba a szervezettel, amely a Fehér Ház „halállistáján” a következő állam. Ez az ország Irán.
No, most képzeljük el, mi lett volna, ha az iraki invázió előtt már rendelkezésre áll ez a szoftver! Mennyi életet, fáradságot, pénzt lehetett volna megspórolni, ha a bagdadi cyberkávézókban letölthették volna a játékot a Szaddám-ellenes aktivisták, és a képernyők előtt megvilágosodhattak volna azok, akik már évtizedek óta hiába próbálták fegyverrel is elűzni az iraki diktátort!
Persze most is csak reménykedhetünk abban, hogy ez a művelet – Irán nukleáris programja, nagy hatótávolságú rakétái árnyékában – jobban fog sikerülni, mint az általam egykor a képernyőn végzett vakbélműtétek.