„Lélekemelő, hogy ennek a kornak a művész-emberei milyen odaadással, milyen önzetlenül támogatták egymást! Mintha mindannyian testvérek lettek volna, úgy lelkükön hordták egymás ügyét a magyar művészet megteremtéséért való keserves küszködéseik közepette.” Malonyay Dezső jegyezte le ezeket a sorokat a Singer és Wolfner Kiadónál 1898-ban megjelent Munkácsy Mihály élete és munkái című művében. Így juthatott a már ifjúságában sok hányattatást megért festőtehetség ösztöndíjakhoz, így lehetett külföldi festőakadémiák hallgatója, mígnem elért a világhírig.
Életútregénynek sem megvetendő, amit e kötetben olvashatunk, szinte regényes leírás, bár a regény hiteles alapanyaga magánlevelekből, visszaemlékezésekből származik, Malonyay Dezsőnek pedig nem volt szüksége arra, hogy színezze a történetet. Korai árvaság, jó szándékú rokonok támogatása, a keserű asztalosinasi évek mellett, után nehezen mutatkozik ki a tehetség, s a gyermekkori hiányokat csak nagyon nehéz pótolni. Ehhez kellenek a jó szándékú festőkollégák, akik bátorítják, tanítják és taníttatják, nehéz anyagi helyzetében munkát, megbízást és pénzt szereznek neki. S bizonyosan nem bánják, hogy Munkácsy többre jut, mint ők. Mert számukra nem a karrier, hanem a magyar festészet ügye a fontos. Vajon hogyan boldogulhatna Munkácsy a mai világban?
Malonyay Dezső díszes, szép albumát – amelynek reprintjét most a Kossuth Kiadó a Munkácsy-kiállítás alkalmából jelentette meg – két esztendővel a festő halála előtt vehették kezükbe az olvasók. A kortárs, a barát tisztelgése volt, aki meg akarta menteni az utókornak mindazt, amit Munkácsyról tudott, elmondani érdemesnek tartott. A festőzseni akkor már elborult elmével az endenichi siralomházban várta a megváltó halált.
origo.hu
Orbán Viktornak kellett helyre tennie Zelenszkijt
