Tisztelt Szerkesztőség!

Brockhauser Edit (Budapest): Felháborít, hogy a kormányfő a mátrai látogatáson milyen könynyedén hárította el a kormányzati segítségnyújtást. Az államot azért finanszírozzák az adófizetők, hogy vigye ügyeiket, képviselje érdekeiket, s ha kell, megvédje őket áradástól, földrengéstől vagy ne adj’ isten, ellenségtől. Az állami költségvetésnek kötelessége, hogy elkülönítsen bizonyos összegeket az előre nem látható, váratlan eseményekre. Tehát egyszer már hozzájárultunk az adónkkal ahhoz, hogy legyen fedezet az ilyen esetekre. Ennek alapján elvárom, hogy az általam is befizetett járulékokból építsék újjá a szerencsétlen sorsú, kispénzű emberek házait. Még emlékszem, a baloldali sajtó menynyire hiénaként viselkedett, amikor az Orbán-kormány idején újjáépített beregi falvak emberei között mikrofonvégre tudtak csalni néhány panaszkodót, vagy azzal heccelték a közhangulatot, hogy milyen drága házakat épített az állam. Most semelyik újság nem állította pellengérre a szociálisan érzéketlen miniszterelnököt. Természetesen magát az adakozás tényét elfogadom és gyakorlom, ám felbőszít, ha a felelősséget lepöccintő miniszterelnök azt használja ki, hogy a kisemberekben még van együttérzés!


Dr. Fodor András genetikus (Budapest): Nem értem, az ellenzék miért csupán bocsánatkérést követelt Kóka János minisztertől, és miért nem az azonnali lemondását. Ha Gyurcsány Ferencben szemernyi tisztesség lett volna, ő maga kezdeményezte volna méltatlanná vált minisztere felmentését, s a kormány nevében kért volna elnézést minisztere botrányos kijelentéseiért. Amerikai ösztöndíjas kutatóként sem hiszem, hogy tűrnünk kéne a magyar tudományosság kormányszintű megalázását is. Akinek az a véleménye, hogy a „porosodó iratokat gyártó” MTA „versenyképtelen” testületeit le kell rombolni, azokat „a földdel kell egyenlővé tenni”, s aki szerint „Nobel-díjasaink aktuális teljesítőképességét jelentősen korlátozza, hogy zömük már nem él”, kiiratkozott a demokratikus szalonból, s mímelt, őszintétlen bocsánatkérése fabatkát sem ér. Kóka úr természetesen mindent ugyanúgy gondol, mint azelőtt; nevetséges lenne azt gondolni, hogy egy ilyen ember mostantól megtanul disztingválni. Amilyen a kormányfő, olyanok az emberei is: jellemtelen, posztjukra méltatlan, magamutogató újgazdag ripacsok gyülekezete a Gyurcsány-kormány, akiknek halvány fogalmuk sincsen a kormányzati felelősségről.


Dr. Dávid Gábor (Budapest): Megdöbbentem a minap, amikor meghallottam Kóka miniszter javaslatát: le kell rombolni, el kell dózerolni mindazokat a tudományos akadémiai intézeteket, amelyek közvetlen hasznot nem hoznak. Azaz minden úgynevezett alapkutatással, elméleti kutatással foglalkozó intézetet Karthágó sorsára kell juttatni. Amikor Faraday bemutatta találmányát, az elektromos áram mágneses hatását, a dinamó elvét az akkori angol miniszterelnöknek, Disraelinek, a kormányfő megkérdezte a tudóstól, hogy egyáltalán mi haszna az egész kísérletnek. Faraday kissé zavartan és szégyenkezve válaszolta: „Talán majd egyszer meg lehet adóztatni.” Lavoisier-t, korának egyik legnagyobb tudósát 1794-ben a konvent halálra ítélte, és guillotine alá küldte. Kegyelmet, illetve haladékot kért, hogy kémiai kísérleteit befejezhesse. Ám kérelmét elutasították azzal az indoklással, hogy „a forradalomnak nincs szüksége tudósokra”. Úgy látszik, Gyurcsánynak és kormányának sincs szüksége holmi elméleti tudósokra, új alapkutatásokra. Mi a haszna ezeknek? Különben is mi a haszna egy újszülöttnek? – mondhatja Kóka.