Petrus de Columnával kezdődött a szédítő családi történelem. A Colonna, a Monte Porzio és a Zagarolo várak tulajdonosa megszerezte az ősi római tusculumi grófok birtokait, s onnantól fogva Colonna néven lehet őket megtalálni. Családi történeteik szerint ők a tusculumi grófok leszármazottai, akik akkoriban az Apostoli Szentszék területének hűbérurai voltak. Néhány évtized múlva már a római Colonna-ház volt az egyik legerősebb római família, amelyet Stefano Colonna és hat fia vezetett. A római família esküdt ellensége volt a hozzá hasonlóan befolyásos Orsiniknak és a Caetaniknak. 1288-ban a pápai trónra lépő IV. Miklós pápa az ő emberük volt, ám az utána következő V. Szent Celesztin már az Orsini család bábjának bizonyult, minthogy ők ajánlották a remeteként élő Murrone Pétert a pápai trónra. Az imádságos életű, egyszerű gondolkodású férfi tökéletesen alkalmatlan volt a feladatra, így letehette a tiarát, és boldogan visszatért a hegyek közé imádkozni. Utódjának legfőbb tanácsadóját, Benedetto Caetanit választották meg, aki a Colonnák engesztelhetetlen ellensége volt. A VIII. Bonifác néven uralkodó egyházfő rokonaival vette körül magát, még jobban elidegenítve magától – és az egyháztól – az ősi ellenség Colonnákat. A két Colonna bíborost 1297-ben ki is közösítette, akik így IV. (Szép) Fülöpnél kerestek menedéket. Az egyre nagyobb hatalomra törő VIII. Bonifác a francia uralkodó megtörését tartotta egyik legfőbb céljának, így arra készült, hogy kiátkozza a legkeresztényibb állam uralkodóját, amikor Fülöp kancellárja, Guillaume de Nogaret Sciarra Colonnával együtt betört a pápai palotába, és ott a római nemes vaskesztyűs kézzel úgy arcba vágta a szent életűnek nem igazán nevezhető egyházfőt, hogy annak eltörött az orra – legalábbis a legenda így tartja. Később az elfogott pápát a római nép kiszabadította, aki azonnal kiátkozta támadóit. A néhány hónap múlva meghalt egyházfőt végül visszamenőlegesen perbe fogták, és V. Kelemen pápa visszafogadta az anyaszentegyházba a támadókat.
Bár a Colonnák – a történtek fényében nem meglepő módon – a pápaellenes ghibellin pártot támogatták a guelfekkel szemben, mégis sikerült egy pápát adni az egyháznak. V. Márton néven ugyanis Oddone Colonna viselhette a tiarát 1417 és 1431 között. Az erélyes pápa azzal vétette észre magát, hogy az ő személyével ért véget a nyugati egyház negyven évig tartó szakadása. Halála után azonban az egyház élére ismét nem a család tagja került, sőt IV. Jenő pápa elődje összes rokonát elűzte az udvarból, magára zúdítva a hatalmas Colonnák haragját. A mélyen vallásos család tagjai ezután sem hagytak fel hagyományosnak mondható harcukról az egyház vezetése ellen. IV. Jenő után IV. Sixtus pápa is ellenük támadt, és kiűzte őket Rómából, mivel ellenezték a pápa rokonainak adott kiváltságokat (értelemszerűen nem keresztényi alázatból). Meglepő ugyanakkor, hogy mikor VI. Sándor, a hírhedt Rodrigo de Borgia trónra lépett, hadainak vezetője egy bizonyos Pompeo Colonna volt, akit a család az egyházban való képviselettel bízott meg. Bár Pompeo inkább a csatatéren szerette volna látni a bíborvörös vért ellenségei legyőzésekor, meghajolt a családi tanács, Fabrizio és Prospero Colonna döntése előtt, és X. Leó pápától elfogadta a kardinálisi kinevezést. Végül Nápolyba tér meg alkirályként.
Néhány évvel később Fabrizio Colonna a Szent Szövetség tábornokaként vívott hadat XII. Lajos francia király ellen. Fabrizio leánya az a Vittoria Colonna költőnő, aki inkább művészetével hirdette családja dicsőségét. A Michelangelo által is megkörnyékezett Vittoria azonban inkább az az egy fecske, amely nem csinál nyarat. Fabrizio unokaöccse, Marcantonio ugyanis spanyol zsoldba szegődött, és harcolt IV. Pál pápa ellen, ezért az egyházfő 1556-ban kiátkozta. Ahogy az a Colonnáknál szokott lenni, utódja, IV. Piusz pápa visszavette Marcantoniót. Jellemző, hogy 1571-ben a nevéhez méltó viselkedésű főúr már a pápai seregeket vezeti harcba Lepantónál a törökök ellen.
A világ azonban gyorsan változott, és a Colonnák sem folytathatták harcos életmódjukat. Így történhetett, hogy az egyházzal végül megegyező család még az Orsinikkal is kibékült. V. Sixtus pápa unokahúgait a két egymásra oly régóta fenekedő család tagjaihoz adta feleségül, utódaiknak adományozva a Pontifikátusi Trón Helyettes Hercegei titulust. A Colonnák később is az egyház hűséges szolgái maradtak, legutolsó bíborosuk, Marcantonio 1803-ban halt meg. Mindannyian híresek voltak műveltségükről és kegyes cselekedeteikről, mintha háborút kedvelő természetük kissé lecsillapodott volna. A dél-olasz ág azonban tartogatott meglepetéseket. A szicíliai maffia létrejötte az 1840-es évekre tehető, egyik vezetője Turrisi Colonna báró volt. A gazdag ültetvényes hasonló helyzetű társaival együtt lépett be a „szektába”.
A családról megemlékezik Horthy Miklós is híres emlékirataiban. Olaszország törökországi nagykövete Colonna lányt vett feleségül. A kormányzó 1891-ben ismerkedett meg a családdal, mikor a hölgy unokaöccse egy lovasversenyen csúnyán felbukott, és Horthy gőzbárkájával szállították a nagykövetségre. A szerencsétlenül járt fiatalember huszonhat év múlva Budapestre érkezett: ő volt ugyanis Ascanio Colonna, Paliano hercege, akit Olaszország hazánkba küldött nagykövetnek. 1936-ban pedig Horthy Rómába látogatott, ahol az Örök Város első embereként is egy Colonna fogadta.
origo.hu
Esernyő nélkül ma kockázatos elindulni
