Érző magyar ember nem mehet el szótlanul Puskás Öcsi története mellett. Nem a futballzseni régi históriáira gondolok, azt mindnyájan ismerjük – a mostaniakra. Azokra, amelyekből látni, hogyan bánik most ez a nemzet hetvennyolc éves élő legendájával, azzal az emberrel, akinek révén még a glóbusz tájékozatlanabbik fele is megtanulta, merre van Magyarország…
Öcsi bácsi – Puskás Ferenc – sokkal többet tett ezért a nemzetért (még választott hazájában, Spanyolországban is), mint amit most, idősen, betegen visszakap.
Visszakap?
A hivatalos gyurcsányi Magyarországnak nyűggé lett az eddig volt talán leghíresebb magyar sportoló. Hogy ő volt az, ma már bizonyítani nem tudja szegény. (Mi tudjuk!) A Kútvölgyi kórház betegágyából már nem tud kifutni a gyepre, nincs kapáslövés, nincs fejesgól. Puskás Öcsi ma már nem tud pontot hozni, nincs haszon benne, felejtsük el.
Ez a meztelen materializmus, ilyenkor lehet tetten érni.
És itt már régen nem a futballról, a sportról megy a szó – egy szellemében tudatosan elfuserált ország vezetőinek gondolatvilágát látni lemeztelenítve. Kollégám írta a minap, jobb kifejezést keresve sem találni: a Puskásról beszélő vezető percemberek „lejárt szavatosságú áruként” említik a nemzet kiemelkedő személyiségét. Nincs benne haszon…
Az sem zavarja a „becsüsöket”, hogy közben a nagyvilágban Puskás Ferenc értéke jottányit sem csökkent – csak a saját hazájában, a mostani monetáris Magyarországon. És ezt szégyellnünk kell, mert szégyellni való. Ami szívbe markoló, a hajlott korú egykori csodafutballista gyógykezelésének támogatására megmozdult a sportvilág – ha már saját hazáját nem érdekli a régi kincse.
Nem tudjuk becsülni értékeinket.
origo.hu
Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt
