Lehetne gyorsabb a hazai növekedés

2005. 11. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államháztartási hiány érdemi csökkentése és az euró 2010-es bevezetése a 2006-os választások után kerül napirendre – áll a GKI Gazdaságkutató Rt. előrejelzésében, amit az Erste Bankkal együtt készített. Egyébként a deficit az EU módszertana szerint a 2004. évi 5,4 százalék után idén a GDP 6 százaléka környékén lesz.
Az anyag szerint javul a külső egyensúly, továbbá a nyár folyamán folytatódott a gazdaság élénkülése. Olyannyira, hogy Magyarország GDP-je az év első felében 2,5 százalékponttal gyorsabban fejlődött, mint az EU. Ugyanakkor a közép-európai országok közül csak Lengyelországot előzte meg a „magyar ütem”. A felmérés alapján a legtöbb hazai ágazat gyorsulóban van, viszont a kiskereskedelmi forgalmon belül az élelmiszerek értékesítése jóval átlag alatti. Zuhant a gépjárművek eladása január–augusztus időszakban is.
A külkereskedelmi áruforgalom deficitje a tavalyi közel 4 milliárd euróról 3 milliárdra esik, mivel a kivitel gyorsabban bővül, mint a behozatal. Ezt részben az magyarázza, hogy 2004-ben, az EU-csatlakozás előtt taktikai okokból az import bővülése volt gyorsabb – áll a prognózisban, amely rávilágít arra: a munkanélküliség egy év alatt 1,2 százalékponttal, 7,3 százalékra emelkedett. Ez részben tartós marad, hiszen a kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetése nagyrészt az eleve hátrányos helyzetű fiatalokat érinti. Erre utal, hogy a 15–24 évesek munkanélkülisége egy év alatt 16,3 százalékról 19,7 százalékra emelkedett. A reálbér idén 6 százalékkal bővül. Az infláció a tavalyi – adóemelés okozta – átmeneti megugrás után tavasszal csökkent, az év végéig 3,7 százalék körül marad.

Kamatemelés jöhet. Fél százalékpontos jegybanki kamatemelést valószínűsít Magyarországon 2006 első negyedének végéig az egyik vezető londoni befektetési ház. A BNP Paribas kedden kiadott heti feltörekvő piaci helyzetelemzése szerint a romló magyarországi költségvetési alapmutatók rontották a befektetői hangulatot is – jelentette az MTI.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.