Tiszta Szlovákia

Lehetséges, hogy mérföldkő lesz Szlovákia jelenkori történelmében november 4., a zsolnai születésű 21 éves diák, Daniel Tupy halálának napja. Négy barátjával sétált a Duna jobb partján, Pozsonyligetfaluban, amikor rájuk támadt egy bőrfejűekből álló csoport. A szkinhedek ütötték, rúgták őket, majd elővették késeiket, és Daniel nyolc szúrást kapott. Kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Daniel Milo, az Emberek a Rasszizmus Ellen Polgári Társulás elnöke szerint – aki elsőként mondta ki, hogy Pozsonyligetfaluban neonácik támadtak a fiatalokra – a zsolnai diáknak azért kellett meghalnia, „mert hosszú volt a haja, és gitár volt nála”. Magyarán: mert más volt a megjelenése, mint amilyet egyesek elvárnak Szlovákia lakosságától. November 9-én a parlament megszakította ülését, hogy a képviselők is részt vehessenek azon a „csendes, gyertyás tüntetésen”, amelyet az említett polgári társulás hirdetett meg a neonáci brutalitás burjánzása ellen. Ötezren vonultak fel a szlovák fővárosban – Szlovákia történelmében első alkalommal –, hogy elítéljék a türelmetlenséget és a gyilkos brutalitást.
Ne feszegessünk most olyan kérdéseket, hogy sok vagy kevés az ötezer felvonuló, ha a tüntetés meghirdetéséhez a pozsonyi egyetemek rektorai és diákszervezetei, valamint művészek és kereskedelmi rádióállomások is csatlakoztak. Azt se firtassuk, mi az oka annak, hogy bár a nyomozó hatóság kétezer szkinhedről tud, s ötszázat tart „a szervező kemény magnak”, valamennyien szabadlábon vannak, s Daniel Tupy gyilkosait még mindig csak keresik, holott a támadásnak több szemtanúja is volt. Induljunk el másik „nyomon”, amely hír formájában szinte minden szlovákiai sajtótermékben megjelent, de részletezésre senki sem találta méltónak.
Daniel Milo a zsolnai diák meggyilkolása után felhívta a figyelmet, hogy a bőrfejűek november 4. előtt többször is támadtak, aktivizálódtak, ami összefüggésben állhat azzal, hogy Szlovákia főügyésze a törvények értelmében a legfelsőbb bíróságon kezdeményezte a Szlovák Testvériség – Nemzeti Párt betiltását, mert az általa hirdetett eszmék ellentétesek Szlovákia alkotmányával és törvényeivel. Az indoklás leegyszerűsítve az, hogy neonáci, fasisztoid programja van. Milo azt is elmondta, hogy tudomásuk szerint a bőrfejűek támadásainak addig hét áldozata volt, valamennyien romák, akik ugyanúgy ártatlanul haltak meg, mint Daniel Tupy. Nekik nem a hajuk hossza, hanem a bőrük színe miatt kellett meghalniuk, de – mint Milo finoman megjegyezte – reméli, ezzel nincs összefüggésben a mostani társadalmi és politikai felháborodás, miközben a romák halálát nagy csend övezte.
Olyan nagy csend, mint amilyen általában a kérdés felvetését is övezi.
A Szlovák Testvériség – Nemzeti Párt akkor került a közvélemény érdeklődésének középpontjába, amikor az idén március 15-én, a forradalom évfordulóján Rozsnyón tartott felvonulást, és a masírozók szó szerint leköpdösték a Kossuth-szobornál elhelyezett magyar trikolóros koszorúkat. A rendőri jelentés szerint a majd kétórás rendezvény – amely során a beszédet mondó bőrfejűt „vezérként” éltette a katonai rendben felsorakozók hada, miközben a szónok a zsidókat, a romákat és a magyarokat szapulta, „tiszta Szlovákiát” követelve – „incidensek nélkül, rendben zajlott”, s nem volt ok közbeavatkozásra. Akkor lett újra vezető hír a szlovákiai médiában a „testvériség”, amikor tagjai július 5-én Révkomáromba vonultak, hogy Cirill és Metód hittérítőkre emlékezzenek, de mert ott is a fentebb jelzett módon jártak el, egy magyar fiatalokból verbuválódott csoport ellentüntetést tartott. Sajnálatos módon elhangzott körükben a „Heil!” köszöntés, a rendőrség így közülük állíthatott elő három embert a fasizmus propagálásáért, s a hatóság jelentése szerint a Szlovák Testvériség „békés felvonulását zavarták meg” közbekiabálásaikkal a magyar fiatalok. A szlovák társadalom felháborodását – és a hivatalos szervek figyelmét – csak akkor váltotta ki a szervezet, amikor hívei augusztusban, a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján tiszta szlovák lakosságú városokban, Besztercebányán és Zólyomban vonultak fel, s az 1944-es antifasiszta mozgalmat „a szlovák nemzet ellen elkövetett puccsnak” nevezték, a háborús bűnös Jozef Tisót éltették és szentté avatását követelték. Csak ez az esemény vezetett el odáig, hogy októberben a párt betiltását kezdeményezte a szlovák főügyész.
Visszhangtalan maradt Daniel Milo jelzése, pedig a bőrfejűek „problémája” nem új keletű Szlovákiában. Nem tudom, akad-e valaki Szlovákiában, aki emlékszik Michal Kovácnak, az önálló ország első köztársasági elnökének 1993-as beiktatására. Egy magyar újságíró azt kérdezte az új államfőtől, miként viszonyul az olyan jelenségekhez, mint például alig tíz éves fiának esete, akit szlovák szkinhedek térdre kényszerítettek, és arra szorítottak, hogy kérjen bocsánatot a magyar nemzet nevében az „ezeréves magyar elnyomásért”. Kovác azt mondta, a tolerancia híve, de minden nemzetnek szüksége van a „nemzeti elkötelezettségű fiatalokra”. Talán maga Michal Kovác is elfelejtette ezt a kérdést, s ma már másként viszonyul a bőrfejűekhez, de tény, hogy Vladimír Meciarral annak idején nem azért került ellentétbe, mert utóbbi kormánykoalícióra lépett a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal, amely ugyancsak Jozef Tiso szentté avatását szorgalmazta akkoriban. Persze mindenki változhat idővel, Slota is már csak Budapest lerombolására szólítja fel a szlovákokat, ha kicsit felönt a garatra. Ez azonban nem diszkvalifikálja a nemzetiek elnökét, olyannyira nem, hogy Ivan Gasparovic köztársasági elnök tavaly államfőjelöltként többek között vele kötött szerződést, és hozta létre az ötpárti Nemzeti Erők Konföderációját, s az ő támogatásukkal nyerte el az ország első emberének posztját. Akkoriban több szlovák politológus és szemleíró is „a latens nacionalizmus jelenlétéről” beszélt a szlovák politikában, de ma már erről sincs szó. Csak remélni merem – Daniel Milo után szabadon –, hogy a „latens nacionalizmus” kifejezés nem azért tűnt el a szlovák politológusok szótárából, mert időközben az ország legnépszerűbb politikusának, az önmagát szociáldemokratának nevező Robert Ficónak leghűségesebb koalíciós partnere lett Ján Slota. Vagy mert a megyei önkormányzati választások előtt például Nyitra megyében a Szlovák Nemzeti Párt az egyik alappillére volt annak a Szlovák Nagykoalíciónak, amelyet a Magyar Koalíció Pártja ellen hoztak létre, megspékelve Mikulás Dzurinda Szlovák Keresztény és Demokratikus Uniójával, valamint Pavol Hrusovsky Kereszténydemokrata Mozgalmával.
Lehet, mérföldkő lesz Szlovákia jelenkori történelmében 2005 novembere első péntekének dátuma. A zsolnai fiú halála sokakat elgondolkoztatott, antirasszista és antifasiszta tüntetéseket váltott ki. Talán belefér ebbe a megmozdulásba a nacionalizmus elítélése is. A latensé is. Mert sosem lehet tudni, melyik bűnös érzés tolerálása válik gyilkos fegyverré.