Újabb konfliktus Brüsszellel

Miután hazánk sorozatban nem teljesíti a túlzott deficit lefaragásával kapcsolatos teendőket, vagyis nem tudja a terveknek megfelelően csökkenteni az államháztartási hiányt, s nem tesz eleget a közösségi felszólításoknak, idén már másodszor kritizálta a magyar kormányt az uniós pénzügyminiszterek tanácsa. Első pillantásra természetesen jogos a kérdés: Brüsszel gyakorolhat-e kontrollt nemzeti kormányok fölött az államháztartási hiány szempontjából? S nekünk mindenáron eleget kell-e tenni az előírásoknak? Egyáltalán: miért csípi az EU szemét (is) a tetemes deficit?
Magyarország az Európai Unió tagjaként számos jogi, gazdasági-pénzügyi kötelezettséget vállalt. Ezek egyike a saját magunk által vállalt, úgynevezett konvergencia, vagyis felzárkózási program, míg a másik az Európai Unió stabilitási és növekedési paktuma, mely elvileg egyformán érvényes az eurózónatagokra és a nem eurózónatagokra is. Az előbbi leegyszerűsítve arról szól, hogy az euró átvételéhez teljesíteni kell meghatározott feltételeket, míg az utóbbi azon gazdasági kritériumokat írja elő, amelyek az uniós országok mindegyikére vonatkoznak. Az említett két feltételrendszer természetesen nem zárja ki egymást, sőt. De vegyük a konkrétumokat.
Az Európai Unió stabilitási és növekedési paktuma szerint egy tagállamnak nem lehet három százaléknál magasabb az államháztartási hiánya. Ez a szabály elvileg egyformán érvényes az eurózónatagokra és a nem eurózónatagokra. Azoknak pedig, akik még nem vezették be a közös pénzt, úgynevezett konvergenciaprogramban kell törekedniük arra, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek, ha nem is azonnal, de legalább egy néhány éves átmeneti időszak után. Azzal sem árulunk el újdonságot, hogy az euró bevezetését az öszszes új tagállam vállalta, bár a menetrend országról országra különbözik. Itt jegyezzük meg, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hazánk az utolsó a kandidáló államok táborában. Csakhogy fejben tartsuk: az Orbán-kormány 2007-re, legkésőbb 2008-ra tervezte az euró bevezetését, a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány a közös nyugati pénz átvételének céldátumát viszont 2010-re tolta ki. Mindenki előtt ismert, hogy szakértők már utóbbinak is kétlik a teljesíthetőségét. Ennek az az oka, hogy euróövezeti tagság számszerű feltételeit (maastrichti kritériumok) nem tudjuk produkálni. Mik is ezek? Az államháztartás éves hiánya nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, a bruttó államadósság nem érheti el a GDP 60 százalékát, az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációjú ország átlagát, míg a hosszú lejáratú kamatráták legfeljebb két százalékponttal lehetnek magasabbak a csatlakozáskor a három legalacsonyabb inflációjú ország megfelelő kamatlábai átlagánál. A magyar konvergenciaprogram két eshetőséggel, egy normál és egy optimista verzióval számol.
Ugyanakkor mindkét eset nagyon súlyos terheket ró a magyar gazdaságra: az államháztartás kiadásainak GDP-hez mért arányát 2008-ig a GDP 47 százalékára csökkentenék. Ennek révén megnyílik a lehetőség a lakossági adóteher mintegy két százalékpontos csökkentésére, s így az 2008-ra eléri a 37 százalékot. Ám mindez csak akkor igaz, ha Magyarország le tudja hívni az uniós forrásokat, ellenkező esetben ugyanis nettó befizető országgá válunk. Halkan jegyezzük meg: a 2004-es év – az Állami Számvevőszék kimutatásai szerint – ilyen volt. A felzárkózási program részletei közé tartozik a társaságok adóterheinek csökkentése is.
A gondot az okozza, hogy a magyar kormány nem fogja tudni tartani sem a 2005-re, sem a 2006-ra kitűzött deficitcélokat, amelyeket az uniós pénzügyminiszterek tanácsa is jóváhagyott márciusban. Az Európai Bizottság ezt október 20-án kelt ajánlásában állapította meg. Ráadásul a grémium azért tett új ajánlásokat, mert októberben kiderült, hogy Budapest trükközött a statisztikákkal, és a központi költségvetésen kívül kalkulálta az autópálya-építés költségeit – ez a várt 3,6 százalék helyett 6,1 százalékra módosította az idei deficitcélt, felborítva az egész korrekciós programot. A fő probléma hazánkkal most az, hogy a szóban forgó brüsszeli ajánlás, amelyet jóváhagytak az uniós pénzügyminiszterek, nem csak az egyébként is borult korrekciós programot kérdőjelezi meg, de az azóta felújított célokat is.
Brüsszel szerint a 2006-ra prognosztizált 5,2 százalékos – mellesleg új – hiánycél nem biztos, hogy tartható, mert az adóreform és a családi pótlék emelése még tovább ronthatja az államháztartási helyzetet – bár a Gripen vadászgépek költségét beleszámítják, korábban még ez sem sikerült.
Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa tehát újból elmarasztalta Magyarországot az államháztartási konszolidációs program sikertelen végrehajtásáért és a tanács korábbi ajánlásainak figyelmen kívül hagyása miatt kedden. Ide kívánkozik, hogy egyelőre megússzuk a pénzügyi szankciókat, mivel hazánk nem tagja az eurózónának. Ugyanakkor Joaquín Almunia uniós pénzügyi biztos egy minapi interjúban utalt arra, hogy „valós lehetőség”, hogy olyan eljárást indít, ami a felzárkóztatási támogatások kifizetésének felfüggesztéséhez vezethet, ha Magyarország nem tudja megoldani a problémát. Erre pedig lehetőséget adnak az uniós szerződések. A biztos éppen a napokban figyelmeztetett rá, hogy nagyon szigorúan fogja elbírálni az új tagállamok felkészültségét, mielőtt engedélyezné belépésüket az euróövezetbe. Almunia a témával kapcsolatosan azt mondta: ha csak félig-meddig kész államháztartással és gazdasággal veszik át a közös pénzt az új tagországok, köztük hazánk is, akkor abból később súlyos nehézségeik származhatnak.
Noha a diplomáciai nyelvezet diszkréten fogalmaz, megértük azt a szégyent, hogy az új helyzetet értékelve az Európai Bizottság – várhatóan januárban – újabb ajánlásokat tesz arra nézvést, hogy Magyarországnak mit kell majd tennie a deficit három százalék alá csökkentése érdekében. Vagyis a magyar költségvetési irányelvek Brüsszelben készülnek majd jövőre, nem a magyar Pénzügyminisztériumban.
Mire is van szükség a magyar gazdaságban, hogy elkerüljük a folyamatos uniós elmarasztalásokat, valamint a költségvetési folyamatok is kezelhetők legyenek, s bevezethessük az eurót? Mindenekelőtt új gazdaságpolitikára és strukturális reformokra van szükség. Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy tartja: ezért az állandó reformokra kell felkészíteni az országot. Hogy tisztában legyünk a helyzettel: az euró bevezetésének érdekében 1300 milliárd forinttal kell csökkenteni a hiányt, ám szakértői számítások alapján hosszabb távon ennél is nagyobb mértékben, kétezermilliárddal kell lefaragni a deficitet annak érdekében, hogy tartós gazdasági egyensúly alakuljon ki. Fentebb említettük, a GDP újraelosztásának mértékét a jelenlegi 50 százalékról 40 százalékra kell csökkenteni. Fontos tényező az is, hogy a tartós gazdasági növekedés és az egyensúly megvalósítása érdekében a teljes népességből a jelenlegi 38 százalékról 45 százalékra szükséges emelni a foglalkoztatottságot.
Árstabilitásra van szükség, azaz évi háromszázalékos inflációnál nem nagyobbra, tehát az infláció felpörgetésével nem lehet megoldani a költségvetés konszolidációját. Úgy tűnik, a közös nyugati pénz minél gyorsabb bevezetését, illetve az államháztartás konszolidációját a piac fogja kikényszeríteni. Ugyanakkor a gazdasági stabilizáció az euró bevezetése nélkül is elengedhetetlen.