Áramharc

Nyilvánvalóan kormányzati nyomásra nem mentek el a magyarországi energiatermelő cégek vezetői az Orbán Viktor által kezdeményezett tegnapi egyeztetésre. Ugyanakkor a „politikamentesség” jegyében az MSZP képviselőivel volt módjuk találkozni még a parlament gazdasági bizottságának ülése előtt. Miközben az összes közvélemény-kutató intézet szerint az ellenzék legnagyobb pártja jó eséllyel megnyerheti a jövő évi választásokat, addig a Fidesz elnökének a meghívója egy szakmai tárgyalásra, úgy tűnik, fabatkát sem ér. Pontosabban a kormányzati politika túsza lett a konzultáció. Ezt erősíti, hogy a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója a Klubrádióban azt fejtegette: azt kérték tőlük, „csak egycsatornás legyen az egyeztetés”. Mégis mit kockáztatnak, ha elmennek a Fidesz elnökéhez? Netán zsarolásnak engedtek? Itt tartana a politikai kultúra az uniós Magyarországon? No comment.
Orbán Viktor másfél hete jelentette be a parlamentben: azt szeretnék elérni, hogy 10 százalékkal csökkenjen az áram lakossági ára, amiért az EU-ban csak négy országban fizetnek többet. Piacellenes, demagóg, kampányízű volna a felvetés, ahogy arra a kormány részéről először Kóka János reagált? Aligha, hiszen az Európai Bizottság versenyügyi főigazgatósága is vizsgálja az erőművekkel kötött hosszú távú szerződéseket, mivel szerinte ezek burkolt – azaz illegális – költségvetési támogatást tartalmazhatnak. A történethez tartozik, hogy számítások alapján az elmúlt tíz évben csaknem 360 milliárd forintnyi osztalékot vihettek haza a magyarországi áramszolgáltatók és erőművek tulajdonosai. Egyedül az áram-nagykereskedő – az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek – nem volt képes komolyabb profitra szert tenni. Bár az áramcégek a világon mindenütt aranytojást tojó tyúkoknak számítanak, a hazai osztalék- és nyereségszint hozzávetőleg másfélszerese annak, ami a pénzügyi világban használatos úgynevezett hozamképlet szerint elérhető. A lényeg: a Horn-kormány alatt megkötött profitgarancia-szerződésnek tulajdoníthatóan hatalmas összegeket nyertek eddig itteni leányvállalataikon az energia-multicégek – egy nyugat-európai szemszögből kifejezetten szegény országban. Eközben az átlagember azt érzi, az áram fogyasztói ára évek óta meredeken ível felfelé.
Amúgy a kormányoldal nehezen vádolhatja a témában populizmussal a Fideszt, hiszen éppen Gyurcsány Ferenc „ismerte be”, már hetek óta folynak a tárgyalások az erőművekkel, amelyek eredményeként, valamint az áfacsökkenés nyomán akár 10 százaléknál is nagyobb lehet a tényleges árcsökkenés. Ám a koalíción belül sincs rend: az MSZP nyomására a parlament elé kerül ugyan a villamos energiáról szóló törvény módosítása, amely szerint visszaállítanák a termelőkre vonatkozó, egyébként meglehetősen rossz emlékű hatósági árszabályozás lehetőségét, ám az SZDSZ ezt kapásból elutasítja. A politikai rivális besározásában, a figyelem elterelésében verhetetlen MSZP-s Gál J. Zoltán eközben azt állítja, hogy az Orbán-kormány 116 milliárd forinttal rövidítette meg az adófizetőket, s hűtlen kezelést kiált. Feltéve, de nem megengedve, hogy igazat mond, akkor is marad egy megválaszolatlan kérdés. Miért nem tett semmit a kormány az elmúlt három és fél évben a most már mindenki – kivéve az SZDSZ-t – által áldatlannak tartott helyzet rendezéséért? Ahhoz, hogy felelősség kérdésében tisztábban lássunk, első lépésként nyilvánosságra kell hozni a tíz éve született hosszú távú áramvásárlási szerződéseket.
Az MSZP ismét csak visszafelé mutogat, kudarca ítélt jogszabály-módosítással manőverezik, és a politikai harcot hevíti. Ám ettől bizonyosan nem csökken az elfogadhatatlanul magas áramár.