Hatástalanítanák az iráni atombombát

Esélytelenség igen, nyugalom azonban annál kevésbé jellemezte az európai trojka – Németország, Franciaország és Nagy-Britannia –, valamint Irán képviselőinek tegnapi bécsi vitáját. Az álláspontok közeledésére elvi okokból sincs esély, hiszen míg a nyugati hatalmak attól tartanak, Teherán atombombát állíthat elő atomerőműveiben, Irán kitart amellett, hogy a nukleáris technikát neki is – mint minden más államnak – joga van felhasználni békés célokra.

Irán és Európa kapcsolatát az egymás felé tett legutóbbi óvatos lépések ellenére a távolodás jellemezte az elmúlt évben. Nem sokat változtatott ezen a felek tegnapi, az osztrák fővárosban lezajlott találkozója sem. A nézeteltérés nem csupán biztonságpolitikai szintű, hiszen mind az EU trojka (s persze az Egyesült Államok), mind Irán elvi kérdésként kezeli a nukleáris terveket. Vagyis senki sem engedhet. Bécsben tegnap a német, a francia és a brit tárgyalók afelől puhatolóztak, Irán elképzelhetőnek tartja-e, hogy magáról az urándúsításról ne kelljen lemondania, ám azt ne határain belül, hanem Oroszországban végezze.
Maga a felvetés is jelzi, hogy a tárgyalásokat a bizalom teljes hiánya jellemzi, sőt, a nyugati illetékesek valójában biztosra veszik, hogy Teherán nem csupán energiatermelésre, hanem katonai célokra is felhasználná nukleáris kapacitását. Ebben a légkörben már-már provokatívnak tűnhet a perzsák azon felvetése, miszerint külföldi, például amerikai befektetők, szakértők is részt vehetnének az ország területén lévő urándúsító létesítmények építésében, működtetésében. A Nyugat válasza az iráni ötletre eddig határozott nem volt.
Teherán álláspontjának megértéséhez mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az iszlám köztársaság kül- és biztonságpolitikájának – az ország kőkemény védelmének szavatolásán túl – a regionális hatalmi szerep megőrzése az alapvető célja. Az afganisztáni tálib rezsim, valamint Szaddám Huszein Irakja egyaránt ellensége volt Teheránnak, az amerikaiak benyomulása azonban gyengítette Irán geopolitikai-hatalmi státusát.
Az elmúlt év legfontosabb eseménye mindazonáltal a nyári elnökválasztás volt, melynek révén a reformszellemiségű Mohammed Hatámi helyét a nyugati sajtóban negatív jelzőkkel bőven ellátott Mahmúd Ahmadinedzsád vette át. Bár Teherán egykori polgármestere Irán első olyan elnöke, aki nem tagja a klérusnak, valójában tény, hogy az ország az elmúlt hónapokban a konzervatív vallási vezetés által elképzelt irányba mozdult el.
Pedig bár az ország biztonságpolitikai alapelvei, vagyis a függetlenség, az elrettentő erő és a regionális hatalom fenntartása gyakorlatilag az 1979-es forradalom óta nem változtak – legföljebb a Khomeini ajatollah idejét jellemző önfeláldozó fanatizmust váltotta fel egyfajta racionálisabb szemlélet –, külpolitikai téren Iránt az elmúlt években viszonylagos nyitottság jellemezte. A reformernek mondott erők háttérbe szorulása óta azonban, főként Ahmadinedzsád Izrael-ellenes kijelentései miatt, Irán ismét „szalonképtelenné” vált a nyugati körökben. Kommunikációs szinten mindenképpen fontos tényező ezzel párhuzamosan az is, hogy George Bush amerikai elnök a minap ismét a „gonosz tengelyéhez” sorolta a középkeleti országot, melyet az utóbbi időben többször megfenyegettek azzal is, hogy ügyét a Biztonsági Tanács elé viszik. Ez azonban Teheránt aligha zavarja, sőt, a forradalmi logikát követve, ahogy fokozódik rajta a nyomás, Irán annál hevesebb ellenállást fog a jövőben is tanúsítani.
Az amerikai kapcsolatokat illetően ez persze nem meglepetés, a kérdés csak az, miként változik a perzsa országgal eddig elnézőbbnek mutatkozó, sőt vele komoly kereskedelmi forgalmat lebonyolító európai országok hozzáállása a kérdéshez.