A december 6-i ötös gyilkossággal kezdődött az a sorozat, ami a Marosán-féle fenyegetést valóra váltotta. Az Antall-kormány már 1993-ban felállított egy tényfeltáró bizottságot, amelynek tagja Kahler Frigyes elnök vezetésével Sortüzek – 1956 címmel megjelentette az első alapos munkát a vérengzésekről, a karhatalom, a volt ÁVH-sok és a pufajkások civil áldozatairól. Tíz évvel később, 2003-ban Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor újabb adatokkal támasztotta alá a Mától kezdve lövünk című dokumentumgyűjteményükben, hogy Kádár János és elvtársai csak kíméletlen erőszakkal tudták megtartani a hatalmukat. A Nyugati pályaudvarnál az 1956. december 6-i vörös zászlós tüntetés volt az első erőpróba, amelynek elsődleges célja a lakosság provokálása volt. Az úgynevezett tüntetők 200-300 fős csoportját szovjet páncélautók, tankok és a karhatalmi ezred erős biztosítása fedezte. A felháborodott járókelők el akarták venni a vörös zászlókat a „tüntetőktől”, és árulóknak nevezték őket. A szovjetek és a magyar karhatalmisták viszont tüzet nyitottak, mire a tömeg szétszaladt. Közben a Csémi Károly parancsnoksága alatt álló karhatalmi ezredben szolgáló Druzics Drágó néhány társával elfogott öt civilt. Berki Mihály kutatásai szerint kettőt azzal gyanúsítottak, hogy késsel akartak megtámadni egy rendőrt, másik három társukat pedig azzal vádolták, hogy kézigránátokat akartak lehajítani a Nyugati pályaudvar tetejéről. Az öt ártatlan embert minden vizsgálat, bírói ítélet nélkül a helyszínen tarkón lőtték.
A véres erőszak másnap, december 7-én Tatabányán, a pártbizottság épülete előtt folytatódott. A csaknem 2000 fős tömeg Beér János pártfunkcionárius kegyetlenkedő pufajkáscsoportjának feloszlatását követelte. A helyszínre érkezett Kőrösi György államvédelmis ezredes parancsára tüzet nyitottak rájuk. Az épület előtt hatan meghaltak, többen megsebesültek. Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor szerint ezek a kormánymegbízottak minden esetben a „rendcsinálás” parancsával, azaz tűzparanccsal érkeztek a helyszínre. A későbbiek folyamán is kiderült, hogy Kádárék nem tárgyalni akartak, hanem leszámolni.
Ezt bizonyítja, amit a hatalom 1956. december 8-án Salgótarjánban tett, mivel ez volt az októberi 26-i mosonmagyaróvári sortűz (105 halott) után a legtöbb véráldozatot követelő tömegmészárlás. A nógrádi munkástanács megfékezésére a Belügyminisztérium két megbízottat küldött, Ladvánszki Károly alezredest és Koltai őrnagyot. Ladvánszki első intézkedéseként leváltotta a forradalommal szimpatizáló tiszteket, és a rendőrséget negyvenhét karhatalmistával erősítette meg. A munkások a nógrádi munkástanácsot támogatták. Elkezdődött az erőpróba. A nógrádi munkástanács december 3–4-re negyvennyolc órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett, közben a pufajkások a falvakban terrorizálták a lakosságot. December 7-én éjszaka a karhatalom letartóztatta Gaál Lajos és Viczián István munkástanácsi tagokat, a munkástanács-küldöttséggel nem voltak hajlandók tárgyalni. A Sortüzek – 1956 dokumentum-összeállítás szerint Ladvánszki Károly mellett Salgótarjánban megjelent Házi Sándor honvéd vezérőrnagy, aki szintén a megyei főkapitányság épületében tartózkodott. A tömeget december 8-án a munkástanácsi vezetők letartóztatásával a főkapitányság előtti térre csalták, így a több mint kétezer tüntető a fegyveresek gyűrűjébe került. Először Ladvánszki és Házi kijöttek a főkapitányság épületéből, és beszéltek az első sorokban álló emberekkel. Javasolták, hogy küldjenek a tüntetőkből egy ötfős delegációt a főkapitányságra. Ezt a tömeg nem fogadta el. Erre a parancsnokok visszatértek az épületbe, majd egy karhatalmista nyomban sorozatot lőtt a levegőbe, amit a sortűz megnyitása követett. A szemtanúk szerint a golyózápor percekig tartott, a karhatalmisták kíméletlenül lőtték a menekülő, fegyvertelen embereket. A tűzcsapásban legalább 131 ember halt meg, maradt a téren, és több mint százötvenen sebesültek meg.
1956 decemberében tehát majdnem minden napra jutott sortűz vagy öldöklés. A forradalom másik kiemelkedő központjában, Miskolcon sem volt más a helyzet. December 9-én a Petőfi téren nőtüntetésre gyűltek az asszonyok. A tömeghez azonban estére egyre többen csatlakoztak – férfiak is –, a felvonulást a karhatalomnak nem sikerült megakadályoznia. Másnap, december 10-én a nyomdánál folytatódott tüntetés, ahol eldördült a sortűz. Berki Mihály hadtörténész visszaemlékezése szerint nyolcan estek áldozatul a sortűznek, és negyvenen sebesültek meg. Egerben is vérbe fojtották a sztrájkot. Gyurkó Lajos vezényletével nyitottak tüzet a védtelen tömegre. A korabeli források alapján huszonnégy ember vesztette életét.
A pécsi nőtüntetésen (december 8.) a lövöldözés közben egy asszony és a karján lévő gyermek sérült meg. Gyomán a hatalom haragja a röplapozó, plakátragasztó ifjúsági szervezetek ellen irányult. December 12-én a lefogott gyomai ifjúsági szervezetek vezetőinek kiszabadítására jelentős tömeg gyűlt össze a rendőrség épülete előtt. A rendőrök könnygázgránátokat dobtak az emberek közé, majd géppisztolysorozatot adtak le. Májer Istvánt, akit hangadónak minősítettek, célzott lövéssel súlyosan megsebesítették. Kevermes községben is a hatalom elleni tiltakozó felvonulást tartottak december 12-én. A Békés megyei karhatalom és a szovjet páncélosok nem tétlenkedtek. Először a levegőbe lőttek, majd egy kiabáló embert (Mák János) egyszerűen agyonlőttek. Zalaegerszegen a sztrájktörő postások ellen szerveztek az emberek tiltakozó megmozdulást december 13-án. A karhatalom kézitusával oszlatta fel a tömeget. Gyulán a tömeg rendhagyó módon a rendőrséget védte meg a karhatalmistákkal szemben, mivel a rendőrök a forradalmárok oldalára álltak. Csaknem ezer ember gyűlt össze december 17-én a rendőrség épületének védelmében, de itt is győzött a karhatalmisták tűzereje. Tinnye községben december 22-én az váltotta ki a népharagot, hogy a termelőszövetkezet elnöke kihívta a karhatalmistákat, ugyanis a tsz-elnök beidézett száz férfit, miután ők a termelőszövetkezetekből hazavitték az ingóságaikat. A feleségek követelték, hogy engedjék haza a férjeiket. A karhatalmi egység válasza a sortűz volt, igaz, a golyók a fejek felett süvítettek el. Egy kivételével: Mike Andrásné homlokon lőve lelte halálát.
A tömeges megtorlás az MSZMP vezetése és a Kádár-kormányzat kifejezett rendelkezései nélkül aligha jöhetett volna létre. Kahler Frigyes a forradalom utáni megtorlásokról szóló tanulmányában (Társadalom és honvédelem, 1956-os különszám, 2005) a statisztikai adatokra hivatkozik, miszerint 1956. november 4-től 1960. december 31-ig a polgári és katonai bíróságok 21 668 személyt ítéltek el államellenes bűncselekmények címén, 4961 fő felfüggesztett szabadságvesztést kapott, 16 443 embert végrehajtott, határozott tartamú szabadságvesztésre ítéltek. Zinner Tibor kutatásai szerint 1963-ig 367 embert ítéltek halálra. A bírói ítélet alapján kivégzettek száma Kahler Frigyes szerint is 300–400 ember közé tehető. Gosztonyi Péter adatai alapján a kivégzettek száma 453 fő volt. Az ellentmondó adatok ellenére is legalább huszonnégyezer ember politikai jellegű elítéléséről beszélhetünk. A jogi úton történő megtorlásokról még található bírósági végzés, irat, dokumentum. Annál kevesebb adat áll rendelkezésre a jogon kívüli megtorlásokról, így például a már tárgyalt sortüzekről vagy a pufajkásokból verbuválódott, magukat „halálbrigádoknak” nevező csoportokról.
A kádári megtorló gépezetnek azonban ez mind nem volt elég. Beszédes Biszku Béla belügyminiszter felszólalása 1957. január 14-én az MSZMP Politikai Bizottsága ülésén. Itt a következőket mondta: „Mi Nezvál igazságügyi miniszter elvtárssal kaptunk korábban (1956. december 11.) a Politikai Bizottságtól megbízást a jelentés elkészítésére. Azért merült fel, mert egyrészt túlzsúfoltság van a börtönökben. A másik ok, amiért ezt a jelentést be kell hozni a Politikai Bizottság elé, hogy az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásánál a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet, és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma.” A dokumentumot közreadó Hornyák Tibor ötvenhatos elítélt – hat évet ült – felhívta arra is a figyelmet, hogy Biszku Béla a bírósági ítéleteket túl liberálisnak tartotta. Ezért a PB-nek az „ellenforradalmárokkal” szemben a szigorú ítéletek elfogadását javasolta. A javaslat végrehajtása nem volt kérdéses.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
