Magyar Nemzet: Önök olyan magyar termékek gyártói és forgalmazói, amelyek jó hírünket viszik a világba. Miben változott meg a helyzetük uniós csatlakozásunk óta, mit kell tennünk azért, hogy versenyképesek legyünk? Az európai integráció hívei, illetve az unió szervei hajlamosak azt a benyomást kelteni, hogy a folyamatnak mindenki nyertese. Lassan bővülő európai gazdaság mellett ez logikailag lehetetlen; az egyik ország nagyarányú piacszerzésének az egységes piacon belül egyértelműen a másik kárára kell történnie.
Takács Ferenc: Annak, hogy az EU létezik, minden tagállam nyertese, így Magyarország is. EU nélkül a sok kicsi, korábban zárt piacú országban nem létezne versenyképes gazdaság, anélkül pedig nem lehetne a jelenlegi életszínvonal. Sokan az EU-csatlakozás pillanatától vártak valami drámai változást, javulást, s ezek az emberek most csalódtak. Egy egységes, nagy európai piacon, amely alig bővül, és erőteljesen nyitott harmadik országok felé, egyértelműen az adott ország versenyképességén múlik, tud-e fejlődni, vagy éppen visszaesik. Ez az újonnan csatlakozó országoknak nagyon kemény kihívás. Különösen nehéz a kis és a közepes cégeknek, hiszen a konkurenseiknél már lehet, hogy az üknagyapa kezdte el tökéletesíteni a céget és a terméket. Még nagyobb a hátrányunk a marketingben. Hiába állítunk elő kiváló terméket, ha ezt a fogyasztó nem ismeri, vagy ha éppen tudja is – például a magyar akácmézről –, hogy az, de nem sikerül közvetlenül piacra juttatni. Ennek ellenére semmi értelme siránkozni, hanem fel kell venni a kesztyűt, már csak azért is, mert nincs és nem lesz más lehetőség. Valóban nem a legfőbb előnye az EU-tagságnak az extra fejlesztési források megszerzésének a lehetősége, bár nem elhanyagolható. Jelenleg agrár- és élelmiszer-feldolgozást megcélzó fejlesztéseknél a beruházási érték 40-50 százalékát meg lehet szerezni támogatásként. Korábban soha nem volt ilyen mértékű fejlesztési támogatásra lehetőség. Nem hiszem, hogy Magyarország ne tudna a lehetőségekkel élni. A magyar ember kemény, kitartó fajta. Amennyiben tiszta és világos a feladata, képes leküzdeni azt, bármilyen nehéz helyzetből kell is indulnia. Amitől félek: hajlamosak vagyunk várni a csodát. Eljön újra Mátyás király, és mindenkinek ad egy zsák aranypénzt. Sajnos a politikusaink is erősítik ezt.
Leépítés pályázati pénzekkel?
Kovács Tibor: Az export a minőségi bor esetében meglehetősen nehéz kérdés. Sajnos a világban ma nem fizetnek két eurónál magasabb árat a magyar bor palackjáért. Ezért a belső piac sokkal fontosabb a borászatok számára. A külföld csak esetleges és csak a nagy tömegű, olcsó bort termelő borászatoknak stratégiai kérdés. Itthon egyre inkább elismerik a magyar bor hírnevét, és egyre erősödik a borkultúra. Jelenleg csak ebben bízhatunk. Az EU-ba lépés semmilyen könnyebbséget nem hozott, sőt sajnos a szabadabb import miatt még hátrányt is jelentett. Idő vagy pénz kellene a magyar bor nevének elismertetésére, de erre, habár a szándék már egyre több helyen megfogalmazódik, nincs igazi akarat és elképzelés. Az EU nagy bortermelő országainak egyetlen stratégiai érdekük van: az új tagországok minél kisebb területen termeljenek minél kevesebb bort. A mi érdekünk ennek pont a fordítottja, de sajnos nekünk semmilyen eszközünk nincs ezt elérni, ellenben nekik minden adott ehhez. Nem véletlen, hogy mind a lepárlást, mind az ültetvények kivágását örömmel és bőkezűen támogatják. Ez olyan játszma, amelyben a magyaroknak nem kellene részt venniük. Nem lehet azért örökre ható áldozatokat hozni, például kivágni az ültetvényt csak azért, mert egyesek szerint ezekben az években nem megy jól a borszakmának. Ez természetesen nem is igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a lepárlási kvóták kihasználatlanok maradtak, és minden fejlesztésre szánt támogatást tízszeresen túljegyeznek. A szakma él és fejlődne, ha nem azzal foglalkoznának, hogy miként lehet leépíteni EU-pénzek segítségével. Ez a mezőgazdaságban is a leglassabban változó területek egyike, nem szabad gyors és felelőtlen lépéseket tenni. Egy rossz évet követhet egy jó vagy két még rosszabb, és ezek alapvetően megváltoztatják a helyzetet. 2005 után például borhiánnyal lehet számolni. Sajnos ezt a rést a hamisítás teljesen be fogja tömni.
MN: A tagság elsődleges előnye nem a közösségi támogatásokban keresendő. Az unió elsősorban nem azért nagy lehetőség, mert extra fejlesztési forrásokat bocsát rendelkezésre. A tagság legnagyobb előnye az, hogy a belépő ország vállalkozásai előtt megnyílik az egységes belső piac, azaz elérhető a ma már sok száz millió fogyasztó. Ha az adott ország cégei versenyképesek, és ebből adódóan a lehetőséggel élni tudnak, akkor adott a gyors gazdasági növekedés lehetősége. Sajnos azonban azok az országok, amelyek erre nem képesek, nem egyszerűen csak elesnek egy lehetőségtől, hanem kifejezetten rosszul is járhatnak. Magyarország esetében ez már gyakorlatilag a rendszerváltozás utáni piacnyitás másfél évtizedében bekövetkezett. Az uniós tagság esélyt ad arra, hogy hazai piacainkat visszaszerezzük, a külföldieket pedig megszerezzük. Ám ez csak akkor történhet meg, ha az uniós támogatások mellett a magyar gazdasági szereplők versenyképességére is koncentrálunk, és elfogadjuk, hogy gazdasági értelemben az unió központi eleme az egységes belső piac, a verseny. De vajon tisztességes ez a verseny?
Négy-öt év folyamatos harc
T. F.: Nem értek egyet azzal, hogy a rendszerváltozás utáni másfél évtizedben veszítettünk volna az EU-piacainkból. Ellenkezőleg: a KGST-piacokról a magyar kivitel áttevődött az EU-piacokra. Senki nem vette meg tőlünk a továbbiakban a szocialista mezőgazdaság, élelmiszeripar és ipar igénytelen tömegtermékeit. Nem kell elfelejteni, mi sem vettük meg a Ladát, a Zaporozsecet. Tisztességes-e a verseny az EU-n belül? Az Európai Unió valójában nem unió. Nem uniója a tagállamoknak, Brüszszel a tagállamok GDP-jének egy-két százaléka fölött rendelkezik. Ennek az elosztásán (és befizetésén) folytatott végeláthatatlan huzavonára megy el a közösségi energiák nagy része. Az EU, akárminek nevezik is, valójában nem több, mint egy tagországok közötti fejlett szabadkereskedelmi egyezmény távlatilag teljesen megszűnő belső határokkal és közös pénzzel, valamint harmadik országok felé egységes kereskedelmi rendszerrel. Brüsszel lehetőségeihez képest tisztességesen próbál őrködni ennek az egyezménynek a betartásán. Mivel az öszszes végrehajtói hatáskör, például az élelmiszerek ellenőrzése nemzeti felügyelet alatt van, sajnos adott a lehetőség a tisztességtelen piacvédelemre. Ezt mi például Szlovákiában tapasztaltuk meg. Nekünk hibátlan terméket lehet csak a szlovák piacon tartani, mert számíthatunk a legnagyobb odafigyelésre, ami rendben is van. A szlovák termékek ellenőrzésére már közel sem jut ennyi energia. Mindamellett a csatlakozás itt is sokat javított a helyzetünkön. Egy másik, de hasonló témakör: az uniós szabályozások. A nagy anyagi forrású gazdasági csoportok jelentős befolyással bírnak az EU-szabályozások kialakítására. El kell ismerni, viszont nem árt tisztában lenni vele, hogy ennek a módja a jó lobbitevékenység és nem a korrupció. Az ágazatot, amiben dolgozom, komoly hátrányok érik amiatt, hogy természetes értékeiben tönkretett mézeket törvényesen forgalomban lehet tartani anélkül, hogy erre legalább a fogyasztót figyelmeztetni kellene. Másik ilyen probléma, hogy a méz esetében törvényes lehetőség van a valódi származási hely teljes elrejtésére. Egy „EU-s – nem EU-s mézkeverék” megjelöléssel forgalomba hozott, de 90 százalékban kínai alapanyagot tartalmazó mézről nem tudja a fogyasztó, hogy mit vásárol. Ha tudná, nem venné meg. Ez a szabályozás úgy születhetett meg, hogy a nagy, 80-90 százalékban unión kívüli importmézet csomagoló cégek sokkal jobban tudták képviselni az érdekeiket, mint a szinte nem is létező EU-s méhészszervezetek. Ezen sincs értelme siránkozni. A világ így működik. Aki képes az érdekeit megfelelően képviselni és védeni, csak az boldogul. Az EU csak a lehetőséget adhatja mindenkinek. Ágazatunk ezen az úton is elindult, ezért mentek a magyar méhészek Brüsszelbe tüntetni. Mikor lesz ennek eredménye? Kell hozzá négy-öt év folyamatos harc.
A magyar méz világviszonylatban és minden tekintetben a legkiválóbbak között van. Nagyon gazdag természetes értékekben. Ezt az a számtalan szerves és szervetlen értékes összetevő adja, ami a természetből jön, és ami annyira fontos a szervezetünknek az iparilag előállított, tartalmatlan élelmiszerek nagyarányú térhódítása miatt. Nagyon fontos: a magyar méhészek ezt a mézet úgy termelik, hogy ezek az értékek semmit nem sérülnek. A magyar méznek kiválók az érzékszervi tulajdonságai is, és ami óriási jelentőségű, mi termeljük meg az EU-ban legnagyobb piaci részaránnyal rendelkező fajtaméz, az akácméz döntő többségét. Kiváló terméket állítunk elő, mégis történelmének talán legnagyobb válságát éli meg a magyar méhészet.
Az ok, hogy a mézünket eddig csak nyersanyagként tudtuk eladni, amit a nagy töltőüzemek javítómézként használtak fel. Ennek az eredménye az is, hogy az átlagos EU-akácméz fogyasztói árának a magyar méhész alig a 15 százalékát kapja meg. Mit kellene tenni? Bebizonyosodott, hogy nem elég kiváló minőségű terméket előállítani, azt világszínvonalon be is kell tudni csomagolni, úgy, hogy természetes értékeiből ne veszítsen. És ami a legfontosabb: a terméket el kell tudni juttatni a piacainkra. Amihez többek között jó marketing kell.
A verseny tisztessége
K. T.: A borágazatban a nyitott piac előnye csupán illúzió. Ez csak a marketingpénzekkel rendelkező nagy országok borászatai számára lehetőség. A tőkehiánnyal és adósságokkal küzdő kis magyar borászatoknak inkább hátrány. Fejlesztési pénzek és olcsó hitelek kellenének, hogy technológiailag fejlődni tudjunk. Ausztriához mérten fényévekre vagyunk e tekintetben. Még legalább 10 év szükséges ilyen támogatás mellett, mert a borászatok nem rendelkeznek még a megfelelő önrésszel sem. Sajnos a legnagyobb baj mégsem a hatékonysággal van, hanem a piaccal. Közösségi marketing nélkül lehetetlen visszaszerezni az exportpiacokat. Az eddigi nagyon halvány próbálkozások teljesen eredménytelenek voltak. Alapvetően nem tudjuk, mi a bormarketing, hiszen az előző 50 évben, amikor ez kialakult, mi nem voltunk benne a világ vérkeringésében. Hogy tisztességes-e a verseny? A verseny soha nem tisztességes. És akinek több a pénze és nagyobb a tudása, az tetemes előnyökkel indul. Sajnos nekünk se pénzünk, se versenyismeretünk nincs. Belső piacunkat folyamatosan elveszítjük. A bor esetében az egységes belső piac semmilyen előnnyel nem jár. Viszont van egy óriási előnye bármely más ágazattal szemben. A szekszárdi borkészítés nem telepíthető át Kínába. Búzát, autót, számítógépet bárhol lehet gyártani. Szekszárdi bort csak Szekszárdon. Ezt soha nem tudja tőlünk senki elvenni. Ezért ha felépítjük a márkaminőséget, és piacokat szerzünk, az mindig a miénk marad.
Az elfelejtett eredetvédelem
MN: A magyar jogszabályok – az uniós joggal összhangban – nem ismerik a hungaricum fogalmát, hanem ehelyett a földrajzi eredetvédelemmel foglalkoznak, azaz oltalomban részesülhet az eredetmegjelölés, ha a termék különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője ennek a földrajzi származásnak tulajdonítható. Jelenleg alig több mint tíz termékünk részesül ilyen védelemben, például a tokaji bor, a makói hagyma, a gyulai kolbász vagy a szegedi fűszerpaprika-őrlemény. Egyesek szerint hungaricum az a termék, amely nagy hagyományokkal bír, kiemelkedő minőségű, nemzetközileg ismert és elismert, valamint alkalmas arra, hogy arról egy külföldi Magyarországot azonosítsa. Nyugaton nem azért lehet eladni a legtöbb terméket, mert azok hungaricumok, hanem pont fordítva: a jó minőségű és erős márkaértékű produktumok erősítik az országról kialakult kedvező képet. Az Európai Bizottság európai élelmiszerek külföldi promóciós tervét is finanszírozza. Brüsszel így évi 5,8 millió eurót (körülbelül másfél milliárd forint) fordít az európai borok, sajtok, olajbogyók, zöldségek és gyümölcsök imázsának erősítésére.
K. T.: Sajnos a kommunizmus teljesen tönkretette az eredetvédelmi hagyományokat. Ha megnézünk egy századelős szakácskönyvet, akkor láthatjuk, sok termék esetében (még lisztre is) javaslatot tesz, hogy honnan szerezzük be, milyen tájegység terméke a legalkalmasabb egy bizonyos étel elkészítésére. Ezt csak újabb néhány évtized, de inkább évszázad alatt lehetne újra megtanulni. Sajnos a bevásárlóközpontok által olcsó árak bűvöletére tréningelt vásárlóknak nincs semmi indíttatásuk megteremteni ezt a hagyományt. Fogyasztói igény nélkül pedig nem fog kialakulni. Olaszországban, Franciaországban minden falunak megvan a saját specialitása, vagy barack, vagy lekvár, vagy sütemény, vagy kolbász, de valami van. Ennek idehaza semmi jelét nem látni. Az én személyes legfőbb célom ennek elősegítése. Ehhez meg kellene szüntetni a borhamisítást. Segíteni kéne a piacok erősödését, a csalókat, az álőstermelőket kiszűrni, és nagyon kemény kormányzati propaganda kellene a szemléletformálásra.
T. F.: Mi egyelőre a Kiváló Magyar Élelmiszer használatának a jogosultságát nyertük el. Abszolút egyet lehet érteni az EU eredetvédelmi törekvéseivel és azzal, hogy harmadik országokban is fellép ez ügyben. Nem örülnénk, ha például egy amerikai vagy kanadai cég levédetné a magyar akácméz nevet. Ez is egy érv az EU mellett. Magyarország ereje kevés lenne az ilyen irányú általános érdekeink hatékony védelmére. Nagyon örülünk az EU promóciós kampányának az EU-n kívüli piacokon. Részt is vettünk ilyenen Japánban. A baj, hogy erre EU-szinten 5,8 millió euró nagyon kevés. Maximum üzletember-találkozókat lehet belőle szervezni. Olyan promócióra, ami a fogyasztóhoz is elér, ennek minimum a százszorosa kellene. Megjegyzem, hosszú távon több haszna lenne, mint a közvetlen termelési támogatásokra kifizetett óriási összegeknek.
MN: Milyen jövőképük van?
K. T.: Hiszek abban, hogy a magyar bor nagyon sikeres lehet a világban, és az ország profitálhat mind anyagilag, mind erkölcsileg ebből. Történelmileg hazánk az egyik legnagyobb bortermelő nemzet volt. Ezt a pozíciót már nagyon nehéz lesz viszszaszerezni, de Európa vezető bortermelő országai közé még újra felzárkózhatunk. Ehhez azonban előbb saját országunkban kell rendbe tenni a dolgokat. Erős bor- és gasztronómiai kultúra nélkül nem tudunk jelentős bortermelő és -exportáló nemzetté válni. Én a magam területén célként tűztem ki a gasztronómia és a bor jobb összekapcsolását, hogy a vidék embereinek újra legyen kedvük a hagyományaikkal foglalkozni, hogy ne a nagy tömegű, olcsó és silány termelés legyen a mérce, hanem legyen becsületük a míves dolgoknak. Szeretném, ha nálunk is minden faluban akadna legalább egy különlegességgel foglalkozó személy, legyen az hentes vagy pék. Fontosnak tartom, hogy újra kialakuljon a termelő és a vásárló közötti szorosabb kapcsolat, és a falusiak ne a bevásárlóközpontokba járjanak húsért. Ez meg tudna valósulni kormányzati segítség nélkül is, de csak 20-25 év alatt. Marketingtámogatással viszont 10 év alatt eredményt lehetne elérni.
Világszínvonalú csomagolásban
T. F.: Nagyon határozott jövőképünk van. Eljutottunk 20 év alatt szakmai tudásban arra a szintre, hogy a magyar mézet világszínvonalon képesek leszünk becsomagolni. Belefogtunk ennek érdekében egy több száz millió forintos beruházásba, ami rengeteg innovatív elemet tartalmaz. Ennek a legfontosabb berendezéseit a napokban próbáltuk ki – sikerrel. Erre a fejlesztésre pályázatot nyújtottunk be, aminek az elbírálása a közeljövőben várható. Pozitív elbírálás esetén képesek leszünk a magyar méz jelentős hányadát a jelenlegi legfejlettebb színvonalat meghaladó módon csomagolni. Tervezzük egy közös cég alapítását vagy egy magas szintű és hoszszú távú együttműködés kialakítását megfelelő tartalékokkal rendelkező, agilis méhészek egy jelentős csoportjával. Ha mindez sikerrel jár, teljes energiánkkal az eladásra, egy minden szempontból élvonalbeli termék marketingjére tudunk majd összpontosítani.
Kovács Tibor. Öt éve van a borszakmában, előbb forgalmazóként dolgozott, három éve termelő 36 hektáron. Borászati célja, hogy a mai uniformizálódó borkultúrában megőrizze egyediségét. Nagy hangsúlyt fektet olyan jellegzetes magyar fajtákra, mint a kadarka. Cége birtokában van a borvidék egyik legnagyobb kadarkaültetvénye. Míg sokan a kadarkából a divatnak megfelelően igyekeznek testes bort készíteni, ők egyedüliként Magyarországon egész fürtös erjesztéssel a kevésbé testes kadarkákat készítik, mert e borfajta értékeit az illatában és az ízében vélik meglelni. A világfajták közül a merlot és a cabernet franc-t tartják a szekszárdi klíma és talaj számára a legmegfelelőbbnek.
Takács Ferenc. Harmadik generációs méhészcsaládból származik. Egyetemista évei kezdetétől jelentős saját méhészetet (80 család) épített fel. A nyolcvanas évek közepén néhány évig elsősorban a méhészetből élt. 1984-től 1986-ig titkára volt az akkor megalakuló Magyar Méhészegyesületnek. 1986-tól foglalkozik mézcsomagolással és -értékesítéssel. Jelenleg cége adja a magyar mézexport és a belföldi eladás egyharmadát. Ezenkívül fele arányban tulajdonosa Európa talán legnagyobb (6000 méhcsalád) méhészetének. 1987-ben kezdte az exportot. Nagyon sok országban adnak el (például USA, Szingapúr, Japán, arab országok), de az exportértékesítésük 90 százaléka az EU-ba megy.
