Teavíz

Öt nap után ihattak újra vezetékes vizet az északkelet-kínai Harbin lakói, miután egy vegyi üzemben történt robbanás miatt egészségre ártalmas anyag került a Szonghua folyóba, ahonnan a majd négymilliós nagyváros az ivóvizet nyeri. A mérgezés rávilágít az óriási ország környezetvédelmi hálózatának hiányosságaira.

Mintha nem volna elég baja Kínának a mérgezett folyóval, még diplomatáinak is munkát adott a katasztrófa. A Szonghua ugyanis az Amur folyóba ömlik, amely az oroszországi Habarovszk térségét látja el vízzel, így az ott élők is arra kényszerülnek, hogy csak tisztított vízből igyanak. Szakemberek szerint a száz kilométer hosszú benzolszőnyeg december közepéig éri el Dél-Szibériát, ahol folyamatosan nyugtatják a lakosságot, amely az orosz hatóságok szerint már felkészült a méreg fogadására. „Nálunk nem történhet meg az, ami Harbinban” – jelentette ki magabiztosan Oleg Mitvol, a természeti erőforrásokért felelős bizottság helyettes vezetője a BBC-nek. Bár a harbiniaknak szakemberek és politikusok bizonygatták, hogy már ártalmatlan az „új” csapvíz, sokan továbbra is kételkednek ebben. Az AP hírügynökségnek nyilatkozva egy banktisztviselő, Szun Ning (Sun Ning) kijelentette, hogy bár – természetesen – bíznak a kormányban, egyelőre nem lehetnek teljesen biztosak a víz tisztaságában. Egy másik lakos szerint a visszakapcsolt víz először vörös volt, majd kissé kitisztult, és jelenleg „olyan sárga, mint a tea”. A China Daily angol nyelvű kínai lapnak nyilatkozó Zsu (Zhu) a biztonság kedvéért egyelőre nem használja, bármennyire buzdította is erre Zsang Zsuo-csi (Zhang Zhuoji), a Harbint is magában foglaló Hejlongcsiang tartomány első embere, aki a tévékamerák előtt itta meg az első korty „tiszta” vizet.
A kormányzat pedig mindent megtett azért, hogy mentse a menthetőt. Maga Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök látogatott el a katasztrófa sújtotta vidékre, és a kormos arcú munkások és katonák vastapsa közepette szólította fel a lakókat nyugalomra. Még egy áruházba is bement, hogy ellenőrizze a palackozott víz árát, s a kamerákba mosolygott a helyi vezetőkkel együtt. A legfontosabb mégis diplomáciai nyilatkozata volt: őszintén bocsánatot kért Oroszországtól a várható környezetkárosításért és a lakosságra váró kellemetlenségekért. A mea culpának volt is helye, hiszen Peking a hír felröppenésekor reflexből szőnyeg alá akarta söpörni a problémát. Ahogy arrafelé megszokott (és Csernobil esetében mi is megtapasztalhattuk), az első jelentések a Csilin városában fekvő vegyi üzem karbantartásáról szóltak, s csak a kínai média tényfeltárása (!) után volt kénytelen elismerni a kormányzat a robbanást és a várható következményeket. Közben persze folyik a felelősök keresése. A CNPC, Kína legnagyobb olajtársasága, amely a felrobbant vegyi gyárat üzemelteti, azonnali vizsgálatot kezdeményezett, amiért a nála történt katasztrófa miatt meghalt öt ember, tízezren pedig elhagyni kényszerültek otthonukat. Az üzemből mintegy százezer tonna benzol került a folyóba, amely vese- és májelégtelenséget, szívritmuszavart és rákot okozhat.
Akkor is óriási volna a baj, ha csak a mostani robbanással kellene megküzdeniük a kínaiaknak. A csilini katasztrófa idején azonban történt egy másik, nem kevésbé súlyos baleset, mégpedig a délnyugat-kínai Szecsuan régióban, Csungking városa mellett. Itt egy személy halt meg a november 24-én történt robbanásban, hatezer embert kilakoltattak, a hatóságok pedig felhívták a lakosságot, hogy ne használják a közeli folyó vizét. A helyzet kifejezetten aggasztó, mégpedig az egész országban. Kimutatások szerint mintegy 360 millió kínai nem tud biztonságos ivóvízhez jutni. A kínai tavak és folyók 70 százaléka vészesen szennyezett, egy friss kimutatás pedig arról tanúskodik, hogy a part menti tengerek fele is szörnyű állapotban van. A leginkább szennyezett részek a Pohaj-öböl, a Jangce és a Gyöngy-folyók torkolata, valamint a Hangcsoui-öböl. A hatóságok szerint mintegy száz városban vannak rendszeres vízhiányok. Az okokat valószínűleg a hatalmas gazdasági fejlődésben kereshetjük. Míg az ország GDP-je évente 8–10 százalékkal nő, a környezetvédelmi fejlesztések nem követik ezt a tempót. A folyókból és a tengerparti városokból érkező szennyezés oka a szakértők szerint az, hogy az iparosodott településeken semmiféle víztisztítást nem végeznek, egyszerűen beleengedik a szennyvizet a folyókba. Ennek eredményképp a Jangcéba ömlő kisebb folyók legnagyobb része olyan szennyezett, hogy még a földeket sem volna szabad öntözni a vizükkel. A BBC helyi tudósítása szerint Csungking városának szennyvizében nyolcvan olyan mérget lehet fellelni, amely szerepel a 101 betiltott szer listáján. Ezek azok a mérgek, amelyek már nem felelnek meg az új kínai környezetvédelmi törvényeknek. Ma Csungking szennyvizének 80 százaléka tisztítatlanul ömlik a folyóba, évente kétmilliárd tonna veszélyes méreg. Tervek persze vannak, hiszen az őrületes ütemben fejlődő Kínában ezekből soha nincs hiány. Cao Guan-huj (Cao Guanghui), a csungkingi környezetvédelmi iroda vezetője szerint ötmilliárd dollárt költenek a közeljövőben víztisztításra, amellyel a szennyvíz 70 százalékát tudják kezelni. Ez azonban csak Csungking, és hol van még az északkeleti „rozsdaövezet” leromlott gyárépületeivel, avagy Sanghaj és Peking, ahol olimpiát, illetve világkiállítást akarnak rendezni a közeljövőben. A főváros minden kimutatás – és az ott jártak tapasztalata – szerint vészesen szennyezett. A reményt a fejlődésre azonban épp a két említett világesemény jelenti, hiszen Kína sem kívánja olyan városban vendégül látni a világot, amelyben folyamatosan köhögnek az emberek. Szó van egyes nehézipari üzemek áthelyezéséről más területre, a közlekedés átszervezéséről, új utak és metrók építéséről. A hatalmas ország vizei azonban csak irdatlan beruházások révén tisztíthatók meg, amelyek mértékét egyelőre megbecsülni sem lehet.