A Lidl és az Aldi diszkontláncok magyarországi megjelenésével új helyzet állt elő a hazai élelmiszer-kiskereskedelem piacán. A két, német nyelvterületről érkező, úgynevezett hard diszkontlánc agresszív, árgyilkos üzletpolitikával igyekszik vásárlókat vonzani magához. A Lidl már működő hazai üzletei a mezőgazdasági termelők tiltakozását váltották ki beszerzési ár alatti értékesítési áraikkal. A vásárlók pedig azt tapasztalhatták, hogy a hipermarketekben megszokottnál szűkebb a kínálatuk, s jórészt ismeretlen gyártmányú termékeket árusítanak – kétségtelenül alacsony áron. A vásárlás körülményei is szerényebbek, a boltok kevésbé komfortosak, a hipermarketek mérsékelt csillogásához, kényeztetéséhez képest is „fapadosak”.
A Lidl és az Aldi megjelenésének következtében át kell gondolniuk tevékenységüket a hipermarketláncoknak is. Lapértesülések szerint a Tesco a korábbiaknál keményebb feltételeket szabott kiemelt kelet-európai beszállítóinak. Az áruházlánc kelet-európai szervezetének vezetői decemberben egyeztetéseket kezdeményeztek 14 legnagyobb multinacionális partnerükkel, köztük a Procter and Gamble-lel, a Nestlével és a Masterfoodsszal. Az éves beszállítói tárgyalásokon azzal az ajánlattal álltak elő, hogy a szokásos kedvezmények 80 százalékát előre, a számla kiállításakor kérik, a fennmaradó részt pedig utólag számolják el. Danks Emese, a cég szóvivője kérdésünkre azt mondta: egyszerűsíteni kívánták a szisztémát, s mindenki számára átláthatóbbá tenni a pénzmozgást. A gyártók azonban nem örülnek az új fizetési rendszernek. Egyrészt attól tartanak, hogy csökkenhet márkáik értéke, másrészt attól, hogy a megállapodás megszegése esetén nem tudnák visszatartani a jutalmakat és a díjakat.
Ez a fajta árszabás egyébként Nyugat-Európa több országában is működik, s szakmai hírek szerint a Lidl is ilyen kedvezményrendszerrel dolgozik. Ha a Tescónak sikerül elfogadtatnia a feltételeit, akkor szinte olyan olcsón kínálhatná a világmárkákat, mintha azok saját márkás termékek lennének. Ebben az esetben legfeljebb más hipermarketek tudnák felvenni vele a versenyt, a kisebb üzletek pedig további hátrányba kerülnének.
Más hírek szerint a Tesco ugyanakkor megsarcolja azt a beszállítók által megfizetett hat szolgáltatócéget, amelyet tavaly szeptemberben kijelölt, hogy áruházaiban a polcokat feltölthesse. Sajtóértesülések szerint az áruházlánc óránként és emberenként 150 forintot kér ezektől a szervizcégektől, amelyek így a beszállítóiknak is kénytelenek többet számlázni. A beszállítókat az is felháborította, hogy a Tesco negyvenötről hatra korlátozta azoknak a polcrendező és árufeltöltő cégeknek a számát, amelyekkel áruik kipakolására szerződhettek. Kérdésünkre a Tesco szóvivője cáfolta, hogy a cég korlátozta a polcrendező cégek számát.
Nem vitás, minden kereskedelmi cég, így a Tesco is, bizonyára komolyan odafigyel, és lépéseket tesz, ha fajsúlyos ellenfél jelenik meg a piacon – mondta el kérdésünkre Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára ugyanakkor közölte, hogy a beszerzési árra vonatkozó információ a kereskedelmi láncok féltve őrzött üzleti titka, ezért nem csoda, ha arról nem nyilatkoznak. A beszerzési ár mértéke azonban perdöntő az adott áruházlánc sikere szempontjából. Vámos szerint erre jó hazai példa a CBA, a Coop és a Reál hálózatok beszerzési politikája, amelynek révén mindeddig átvészelhették a nagy áruházláncok megjelenését és térnyerését.
A „gigászok” küzdelmének, vagyis a félkontinensnyi beszerzési potenciállal rendelkező cégek árharcának könnyen lehet, hogy a kisebbek esnek áldozatul. Nyugat-Európa több országában megélnek egymás mellett a hipermarketek és a hard diszkontok, ám a kis boltok, a sarki fűszeresek túlélési esélyeit tovább rontja a kíméletlen verseny.
origo.hu
Vogel Evelin elismerte, ő készítette a hangfelvételeket
