A kábítás határa

Önként, saját elhatározásból állt tegnap bíróság elé a Kendermag egyesület szóvivője. Feljelentette magát, hogy kiderüljön, hol a tűrés határa: a bíróság szerint veszélyes-e a társadalomra, ha az ember otthon, hét végén, egyedül elszív egyetlen szál marihuánás cigarettát. A bírónak ugyanis megadatott a jog, hogy a társadalomra veszélyesség csekély foka miatt megszüntesse a törvény alapján megindított eljárást. Ebben az ügyben ez nem történt meg. A verdikt úgy szólt: a kábítószerrel visszaélő szóvivő büntetése 70 ezer forint. Az elítélt fellebbezett, szerinte egy kis cigaretta még megbocsátható.

Ügyes. Csak nem tudni, ha így haladunk, holnap ki miféle újabb leckét ad fel a hatóságnak, hogy elfogadottá tegye a törvényben tilalmazott magatartást. S vajon mi oka lenne az igazságszolgáltatásnak, hogy kiterjessze a kivételes esetekre fenntartott jogértelmezés lehetőségét, és lerontsa vele a törvényeket? Ezen az alapon egyesületbe tömörülhetnének a csalók és a sikkasztók vagy az enyveskezűek is. Tüntetéseken is követelhetnék „szenvedélyük” legalizálását, mondván, annak egyik-másik vetülete nem is veszélyes a társadalomra. Mondjuk, ha a családtag csak otthon lop, ne akarják meghurcolni.

A drogfogyasztás részleges legalizálására többször tettek reménytelen kísérletet a pártolók, mégpedig ismert közéleti emberek, politikusok, sőt a jelenlegi kormánykoalíció támogatásával. A végül elfogadott liberális szabályokat azonban 2004. december 13-án megsemmisítette az Alkotmánybíróság. A kormánytöbbség képtelen volt arra, hogy az előírt határidőig, vagyis tavaly május 31-ig kijavítsa a büntető törvénykönyv hibáit. Erre már nem is lesz ideje. Szakértői egyébként is úgy gondolják, nem biztos, hogy a büntetőjog feladata, hogy fellépjen ezen a téren.

Az okfejtés nem igazán érthető – számos részletet újra kell szabályozni –, bár az igaz: leginkább pénz kellene a drogkérdés megoldásához: a gyógyításhoz, a megelőzéshez, a szerencsétlen helyzetbe jutott fiatalok támogatásához. A kurzus elején erről megfogalmazott milliárdos ígéretek azonban semmivé foszlottak. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter időnként átad ugyan egy-egy mellékszárnyat a reménytelenség határán álló valamelyik gyógyító intézményben, de ezzel be is fejezte segítő ténykedését. Közreműködése: koldusnak alamizsna. Az SZDSZ által felügyelt törvény-előkészítés mellett így csődöt mondott az ugyancsak szabad demokraták irányítása alatt álló szociális-megelőző rendszer is. Nemkülönben az oktatás, hiszen a tanügy is részt kért a megoldásból: az iskolai közös kábítószer-fogyasztás – az egyértelmű tiltás helyett – jól körülírt önálló része volt a bukásra ítélt törvénynek.

Ezek után tehát egy kis pótcselekvés, egy-egy figyelemelterelő önfeljelentő akció a civil holdudvar részéről, hogy leplezzük kudarcunkat. Hol a tűcsereprogramban részt vevő, bűnsegédnek tekintendő szociális munkás kér büntetést a saját fejére, hol meg a füves-drogos jelenti fel önmagát, szorgalmazva: legyen mégis szabad, ami tilos. Később aztán a megengedő ítélkezési gyakorlatra hivatkozva – fű alatt – megszüntethetnénk a tilalmazó paragrafust.

Ugyanakkor továbbra sem a drogfogyasztás kiterjesztése a cél – a kábulat joga nem ismerhető el. Sőt, az AB így fogalmazott: „A drogmentesítés olyan államcél, amely a bűnmegelőzéssel is elválaszthatatlan kapcsolatban áll.” Polgári engedelmességi mozgalomnak nevezett fellépéseikkel ugyanakkor továbbra is megpróbálják kábítani a hatóságokat a céltudatos civilek. A Kendermag is, amely a büntető rendelkezések megváltoztatását tűzte ki célul az alapszabályában. Törekvése eddig nem volt sikeres.