Őméltósága Mohamed bin Rasid al-Maktum sejk, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke és alelnöke, Dubai ura kifejezte részvétét Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah sejk, Kuvait emírjének halála miatt. Mohamed sejk Szabah el-Ahmed asz-Szabah kuvaiti miniszterelnöknek és a Szabah család tagjának adta át népe üzenetét – jelentette a kuvaiti vezető halála utáni napon az Egyesült Arab Emírségek hírügynöksége. Mohamed sejk, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke és alelnöke, Dubai ura csak néhány nappal azelőtt vált Dubai és az Egyesült Arab Emírségek legfontosabb személyiségévé, és máris részvétet kellett nyilvánítania a szomszéd vár emírjének halála miatt. Pedig elődje, testvére, Maktum sejk nem volt igazán idős, mindössze 62 éves, és épp Ausztráliában tartózkodott, amikor a halál érte. Híres volt a lósport iránti szeretetéről, Ausztráliába is épp emiatt utazott. Mohamed sejk 1995 óta tudja, hogy fivére után hivatalosan is ő fogja irányítani a hét emírségből álló államközösséget, ugyanis fivére az alapok lerakása után a háttérbe húzódott, és öccsére hagyta a napi ügyek intézését.
Az ország gazdagságát Maktum sejk kiváló üzleti és politikusi tehetsége alapozta meg. Azt ugyanis a kutatásokból tudta, hogy az 1958-ban Abu-Dzabi mellett megtalált olajkincs nem mérhető a szaúdi források bőségéhez, azaz 2010 környékén az ő tengerpartjuk is csak strandolásra lesz jó. Ha viszont strandolás, akkor az a turisták ezreit jelenti, így Dubai emírje lassan átalakította a gazdagság szerkezetét. Egyre-másra nőttek ki a földből a csodaszállodák, amelyek megnyitására a leghíresebb sztárokat hívták meg. A nevezetessé vált felvételeken a jelenlegi világelső teniszező, Roger Federer játszik Andre Agassival, az amerikaiak kiválóságával a Burj al-Arab szálloda tetején kialakított pályán. A világ egyetlen hétcsillagos szállodája 321 méterre magasodik a tengerpart fölé, s olyan hírverést csaptak körülötte, hogy turistalátványosságként mutogatják azoknak, akik nem tudják kifizetni a szálloda csillagászati árait. A második világháborút követő időkben azonban ez mind csak álom volt, vagy még az sem, a lakosság sivatagi nomádokból állt. A néhai Maktum sejk azonban az olajkincs megtalálása előtt nem sokkal utakat épített, kibővítette Abu-Dzabi kicsiny kikötőjét, megnyitotta a külföldiek előtt az ország szabad kereskedelmi zónáját. Az emírség belsejében azonban továbbra is az az elsőrendű szempont, hogy minden vállalkozásnak legalább 51 százaléka az Egyesült Arab Emírségek kezében legyen. Meglódította a gazdaságot az olajkincs felfedezése, ám jelenleg az emírség GDP-jének mintegy hat százaléka származik a folyékony arany exportjából. A gazdagság hírére azonban megjelentek a betelepülők, akik 1975-re több mint félmillióra duzzasztották a korábbi 180 ezer fős lakosságot. Becslések szerint napjainkban 3,2 millió ember lakik az emírségek területén, amelyből 20 százalék az ország állampolgára. Elemzők valószínűsítik, hogy az olajkincs elapadásakor további kétmillió ember él majd a hét emírségben, így a lakosság 90 százaléka „turista” lesz.
Gyökeresen átalakult a városállam is a gazdasággal párhuzamosan. Új épületeket húztak fel, presztízsvállalkozásokat hoztak tető alá (mint a mesterséges szigetvilág, amely megháromszorozza Dubai partvonalának hosszát), és a számlát mindig a sejk családja fizette. A szkeptikus elemzők már a hetvenes évek során jelezték, hogy a tervek nem állnak összhangban a kereslettel, ám a jövő a sejk igazát bizonyította. A sivatagos, semmiféle műemlékkel nem rendelkező, elviselhetetlen klímájú emírségbe özönlenek a turisták, talán csak azért, mert felépült az infrastruktúra.
A történet hasonló Kuvait esetében is, ám az ottani eseményekre nagyobb hatással volt a harmincas években talált kincs és a politika. A nemrégiben elhunyt emír ellen húsz évvel ezelőtt merényletet kíséreltek meg, ám azt túlélte. Tíz éve Irak elfoglalta országát, amelyet az amerikai csapatok visszaszereztek neki, ám végül egy agyvérzés erősebb volt nála. Öt éven át uralkodott névleg emírsége felett, s most hatalma az általa választott távoli rokonra, Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejkre szállt. A jövőt azonban valószínűleg nem az új uralkodó jelenti, hiszen maga is 75 éves, és rákbetegséggel kezelik. Kuvait ereje voltaképp az olajban rejlik, ezért nem is foglalkozik saját védelmével, hanem megveszi a biztonságát az amerikaiaktól. A kuvaiti bázisok stratégiai szempontból aranyat érnek az Egyesült Államoknak, a szimbiózis pedig kiválóan működik annak ellenére, hogy az iraki háború óta több merényletet hajtottak végre amerikaiak ellen. Az új uralom beköszöntével valószínűleg semmi sem változik, sem a gazdaság szerkezetében, sem a diplomáciai kapcsolatokban. Dzsábir sejk családja csaknem 250 éve uralkodik a sivatagos földdarabkán, ám a néhai emír különlegesnek számított. Palotája nagy, ám viszonylag egyszerű ház volt csupán. Irak támadása idején a szaúdi Taif városában egy újságírónak azt mondta, nincs semmi vágya, csak egy kis sátor, amelyben elélhet Kuvait földjén. Dzsábir sejk dubai szomszédjához hasonlóan gondolkozott a jövőről, ám az olajnak több szerepet szánt országa életében. Két évvel az uralkodása kezdete előtt, 1976-ban létrehozta a Jövő Nemzedékek Alapját, amely az olaj utáni időket hivatott biztosítani. Azóta az olajbevételek 10 százaléka ebbe a pénzalapba folyik. Becslések szerint a kezelt összeg mára 60 milliárd dollárra rúg. A jövő nemzedékei egyébként itt is jórészt külföldiek által kiszolgált maroknyi állampolgárból állnak. Nagyjából 960 ezerre tehető a kuvaitiak száma az országban, akik mellett 1,64 millió külföldi dolgozik. Támadása idején Szaddám Huszein ezt is mondta a kuvaitiakról: lusták, hiszen senki sem hajlandó dolgozni. Ezt erősítik meg a kint dolgozó futballedzők is, akik elsősorban a motivációs lehetőséget keresik, ugyanis a milliomos ifjak egyike sem hajt keményen, hogy megakadjon rajta egy-egy híres szakember szeme. A szakember valószínűleg annyit keres, amennyit ő kap zsebpénzként az apjától.
A két öböl menti államban egyébként – talán gazdagságuk miatt – szinte semmilyen demokratikus vívmány nem ágyazódott be a közvéleménybe, így a törvények is jellegzetesen közel-keletiek. Dzsábir sejk például 1986-ban feloszlatta a parlamentet, mert kritizálta a kormányt. A törvényhozók 1992-ig össze sem ültek, akkor is csak azért, mert közbeszólt az iraki háború. A mostanság nyiladozó reformok mind amerikai nyomásra születtek. A demokratikus jogok bizonyos fokú megadása azonban nem akadályozta meg az emírt abban, hogy 1999-ben újra feloszlassa parlamentjét, mivel szerinte a képviselők visszaéltek alkotmányos jogaikkal. Később azonban engedélyezte a nők részvételét a választásokon, amelyeken akár képviselői helyet is szerezhetnek. Nem rajta múlt, hogy a parlament konzervatív többsége elutasította a törvényjavaslatot. Erre végül tavaly májusban került sor. Kuvait a demokratikus vívmányok szempontjából jobban áll, mint az említett Egyesült Arab Emírségek, ahol semmilyen választott testület nem működik, és tervbe sincs véve ezek bevezetése. Igaz, ilyen gazdagság mellett erre az ott lakóknak valójában nincs is igényük.
origo.hu
Orbán Viktor: Nem pihenünk, zajlik a kormányülés, hajrá, Dominik! - Képek
