Aki az árvizekről is hitelesen tudósított

Kit érdekel, milyen Magyarország éldegél a harsány politikai sikerpropaganda mögött? Ha a politikusokon múlna, biztosan nem derülne ki. A kereskedelmi televíziók szerint a magyar valóság a háromfejű csecsemő és a Barátok közt című szappanopera nemi élete, az elkényelmesedett, pénze és presztízse vesztett közszolgálati médiában pedig nem nagyon akad, aki Magyarország nyomába eredne. Manapság ugyanis az az igazi újságíró, aki politikusokat nyal vagy nyüszöget, és a nagyok közelsége megfényesíti az ő orcáját is. Hát persze, hogy nem lesz sztár abból, akinek még annyi esze sincsen, hogy lenyúlja a multikat. Meg akinek az a mániája, hogy nyomon követi egy szál mikrofonnal a temesi Bánságot elöntő árvíz áldozatainak a sorsát és a beígért állami újjáépítés menetét. Ezt az antisztárt úgy hívják: Bartha Csaba.
Mivel Bartha Csabát nem az érdekli, hogyan élnek a milliomosok az Antillákon, és hogy mennyiért ölné meg egy moszkvai bérgyilkos Orbán Viktort, kénytelen a közszolgálati rádióban közreadni a riportját. Írjuk le újra: a riportját. Kihalóban lévő műfaj, amelynek a helyét átveszik a pszeudoriportok, amelyekhez a szereplőket már bérelik, a történeteket megírják, egyszóval amelyek színjátékok azoknak, akik nem akarnak maguk tapasztalatokat gyűjteni, megelégednek azzal, amit a média eléjük tesz. A rendszerváltozás után tizenöt évvel is hat a puha diktatúra csendes agymosása.
Szeretünk magunknak hízelegni azzal, hogy irgalmasak és jólelkűek vagyunk, azonnal kipakoljuk a garázst, ha katasztrófa híre érkezik a világból, és nagylelkűen odaadjuk a rossz takarónkat meg a nem használt kanapénkat. A többség már csak ilyen. Azután hazamegy a szárazba, és borzongva nézi a beszámolókat. A bajbajutottak örülnek minden adománynak, már ha eljut hozzájuk, de jobban örülnének, ha tragédiájuk nem csupán néhány napos hír és vágókép lenne a médiában. A tragédia, a házat, a jószágot ért végzetes csapás ugyanis tartós nyomot hagy az ember életében.
A román kormány megígérte, hogy újjáépíti az árvízben összedőlt házakat. Tartja az ígéretét, még ha az nem is sikerült, hogy mindenkinek a tél beállta előtt fedelet húzzanak a feje fölé. December végén még volt, aki sátrazott, mert inkább vállalta a hideget, mint hogy magára hagyja az állatokat meg a készülő házat. Nem ritka, hogy lopnak. Bartha Csaba csak viszi a mikrofonját áprilistól decemberig, kérdezi az embereket, a hatóságokat, rögzíti, ki mit ígér, ki hogyan érez, mit veszített, és mit vár, mit tesz. Nem kommentál semmit. Tudja, hogy ez a történet nem róla szól. Azután hazamegy, és összerakja a riportját, az Árvíz a temesi Bánságban című műsort, megvágja szépen egyórányira, és átnyújtja a hallgatóknak. És ott vagyunk benne mi, mindannyian. Örömeinkkel, nagy lelki erőnkkel és zsörtölődésünkkel, kicsinyes irigységeinkkel, egyszóval emberi mivoltunkban. Ennyi, amit Bartha Csaba elénk rakott.
(Árvíz a temesi Bánságban, Kossuth rádió.)