Napokon belül befejeződik a kazincbarcikai kórház 2,6 milliárd forint értékű rekonstrukciója, s amennyiben január végétől teljes kapacitással üzemel az intézmény, bizonyára drasztikus adósságállomány-emelkedéssel kell számolni az eddig „megtermelt” csaknem kétszázmillió mellett – hívta fel a figyelmet Trencsényi Erzsébet igazgató, aki tagja a Magyar Kórházszövetség vezetőségének, valamint alelnöke az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ). Gyors adósságnövekedésre pedig azért lehet számítani, mert a tízemeletes kórházépület rekonstrukciójának ideje alatt az intézmény felét nem fűtötték, s a betegek jelentős részét más Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egészségügyi centrumokba irányították, de így sem sikerült maradéktalanul megfelelni a fizetési kötelezettségeknek. Pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) úgy fizetett a vegyészváros egészségügyi komplexumának, mintha a kórház teljes kapacitással működött volna.
Az igazgatónő közölte, decemberben harmincnégymillió forint támogatást nyújtott Kazincbarcika önkormányzata a kifizetetlen számlák egy részének rendezésére, viszont a város önzetlen segítségével korántsem oldódnak meg a problémák. Szavai szerint a tavalyi 19 százalékos gázáremelés, az egyéb rezsikiadások növekedése, illetve az idén áprilisban újra kötelező bérfejlesztés tovább rontja helyzetüket. Rámutatott: az ágazat válságát maga az állam generálja, hiszen többlettámogatás helyett ebben az évben 29,6 milliárd forintot vesznek el az egészségügytől. Trencsényi Erzsébet elmondta, az általa vezetett intézmény átadását követően várhatóan csaknem duplájára növekszik majd a betegforgalom, következésképpen a kiadás is. Eközben a bevétel alig változik, sőt reálértékében inkább csökken. A kazincbarcikai fekvőbeteg-ellátás költségeire államilag meghatározott OEP-támogatást – csaknem egymilliárd forintot – teljes mértékben kimerítették, holott a felújítás ideje alatt félgőzzel üzemelt a kórház.
Az igazgató főorvos határozott véleménye, hogy az egészségügynek nem volna szabad politikafüggőnek lennie, márpedig egyelőre az. Nincs országosan kidolgozott betegellátási finanszírozási koncepció. Sem a járó- és fekvőbeteg-ellátás színvonalának fejlesztését, sem a háziorvosi szolgálatot, sem az ügyeleti rendszer működőképességének stabilizálását illetően nem történt előrelépés az elmúlt tizenöt évben. Trencsényi Erzsébet számára úgy tűnik, nem is keresi lázas igyekezettel a megoldásokat a kormány, noha lenne kiút a nehéz helyzetből. Az idei költségvetésben a finanszírozási arányok számait például meglehetősen összekeverték az Egészségügyi Minisztérium közgazdászai, még a gyakorlott gazdasági szakemberek sem mindig értik az ok-okozati öszszefüggéseket. Újabb variációként az idén összevonták a járó-, a fekvőbeteg-ellátás és a computer tomográf (CT) szakellátás kasszáját, s a korábbi gyakorlattal ellentétben kivették a rendszerből a laboratórium és a fekvőbeteg-ellátás támogatását, helyette bevezették a teljesítményvolumen-korlátot (a betegforgalmat akarja kordában tartani), ami megint csak a pénzelvonásról szól.
Trencsényi Erzsébet nehezményezi, hogy az íróasztal mellett döntik el a kórházak, a sürgősségi betegellátó centrumok sorsát, nem kérdezik meg az érintetteket az ügyről, vagy ha mégis megkérdezik, nem veszik figyelembe a javaslatokat. Az egyeztetés hiánya miatt kidolgozatlan a sürgősségi ellátás, az eddigi híresztelések ellenére ugyanis mind a mai napig nem lehet tudni: hol és mikor létesülnek majd ezek az intézmények. Hogyan lehetne komoly sürgősségi osztályt létrehozni kiváló szakemberek közreműködésével – adott hangot tanácstalanságának –, ha a sürgősségi ellátáshoz csak az elismert orvosok adottak, megfelelő infrastrukturális körülmények viszont nincsenek. Számára érthetetlen, hogy amíg a sürgősségi betegcentrumok létrehozásáról cikkezik naponta a sajtó, a beteg hazaszállítása vidéken tíz-tizenkét órát vesz igénybe a mentőautók hiánya miatt. Egyelőre sok a kérdés, kevés a válasz. Saját kórházában az igazgatónő megköveteli a politikamentes gyógyító munkát, s hiszi, sikerült megvalósítani betegcentrikus elképzeléseit. Mint mondta, az egészségügy reformja tizenöt éve várat magára, de mivel 2006 a választások éve, szerinte az idén valószínűleg nem lesz olyan politikai erő, amely vállalná a népszerűtlen intézkedések meghozatalát az egészségügyi rendszer teljes átalakítására vonatkozóan. Ugyanakkor azt sem titkolta, voltak már összetűzései az EDDSZ alelnökeként az egészségügyi kormányzat jelenlegi illetékeseivel, különösen a finanszírozás kérdésében távoliak az álláspontok.
Trencsényi Erzsébet úgy látja, a kialakult pénzügyi helyzetért mindenki a kórházakat, illetve az intézmények vezetőit szidja. Az adósság persze folyamatosan növekszik, ugyanakkor elismerte: a pénzügyi nehézségekkel küzdő intézmények gazdasági szakemberei önmagukat csapják be, ha a kiadások teljesítését átütemezik. Az adósság ettől még adósság marad, amit ki kell fizetni, s legjobb, ha mihamarabb megtörténik a számlák kiegyenlítése. A finanszírozás rossz, s ez a jelenség nem tartható sokáig, mert előbb-utóbb összedől az OEP kártyavára. Egészségügyi szervező-vezetőként a kazincbarcikai igazgatónő azt mondja, gyorsan kellene lépni a gondok leküzdése érdekében, hiszen a strukturális problémákat ismerik az egészségpolitikusok, csak éppen nem merik meglépni azt, ami elkerülhetetlen. Az alapoktól kezdve szükséges a reform, de inkább állami közreműködéssel, mert hozzá hasonlóan sok kórházigazgató ellenzi a privatizációt.
Trencsényi Erzsébet kijelentette, a megoldás semmiképpen nem a piaci alapú egészségügyi ellátás bevezetése. Szerinte a tőke embertelen, s nincs más célja, mint kiszedni a pénzt a biztos üzletből. Kiskunhalast említette példaként, az alföldi városban ugyanis a magánosítás ellenére bocsátottak el százhúsz embert, az adósság azonban megmaradt. Az igazgatónő rámutatott: a betegkövető finanszírozás helyett a kapkodás jellemzi az ellátási kötelezettségek okozta kiadások teljesítését. Az igazgatónő EDDSZ-alelnökként Rácz Jenő miniszternek is elmondta a véleményét, megemlítve, hogy a tárca érdekérvényesítő képessége rendkívül gyenge kormányon belül. A tárcavezető nem értett egyet a szakszervezeti állásponttal, s azt mondta: az érdek-képviseleti szerveknek a minisztert kellene támogatniuk. – Jó, jó – válaszolta Trencsényi –, csak az a kérdés, mi lesz a beteggel…
origo.hu
Orbán Viktor: Apának lenni jó! De nagyapának a legjobb!
