Harminchét fiú

A térség hidegháború idején meghatározó politikusai közül csak Hoszni Mubarak egyiptomi elnök áll még mindig az ország élén, máshol a fiatalok kikövetelték maguknak a helyet. Mégsem biztos, hogy a vérfrissítés közelebb hozza a békét.
Saron a maga 77 évével nem a legidősebb aktív és nagy formátumú politikus Izraelben. Simon Peresz, aki kétszer is betöltötte a miniszterelnöki tisztséget, már 1948-ban, a függetlenségi háború idején irányította a tengerészeti hadosztályokat, a knesszetbe pedig 1959-ben került be, ahol a védelmi miniszter helyettese lett. A veterán politikus máig jelentős húzóerőt képvisel, noha 83 éves. A töretlen munkakedvű Peresz mégis örök második, aki soha nem tudott stabil kormányzást megvalósítani, sőt a trónkövetelők mindig legyőzték a választásokon. A Munkapárt vezetőségéért vívott harcban 1992-ben alulmaradt a nála egy évvel idősebb Jichák Rabinnal szemben. Rabint 1995-ben lelőtték, és Peresz hozta létre az új kabinetet, egy évre rá azonban a fiatal Benjamin Netanjahu egy százalékponttal ugyan, de a helyére tudott lépni. (Netanjahu szintén egy nagy öreget, Jichak Samir egykori kormányfőt győzte le a Likud vezetőválasztásán.) Peresznek 1997-ben a párt vezetéséről is le kellett mondania, hiszen az ország leghíresebb katonája, Ehud Barak le tudta taszítani a párt éléről a nála 19 évvel idősebb politikust. Az „örök másodikat” leginkább a neve miatt csábítják a Kadima pártba, ahol valószínűleg miniszteri posztot ajánlanának neki, ha győznek a márciusi választásokon, ám Peresz még nem döntött.
A változás megérintette már a jóval kevésbé szabadelvű Szíriát is, ahol sokkal kevesebb politikus közül lehet válogatni, ráadásul demokratikus választásokat sem tartanak. A Szíriát vaskézzel irányító Háfez el-Aszad harminc éven át uralta a teljes politikai színteret. Kétségtelen, hogy stabilitást hozott az országnak, ám hibájaként emlegetik túlzott hatalmát, amelyet nem tudott, nem tudhatott átadni fiának és utódjának. Basar el-Aszad szíriai elnök 2000-ben foglalta el atyja örökét, ám valódi hatalmi bázis nem állt mögötte. Valójában akarata ellenére került az elnöki székbe, amelynek bátyja, az 1994-ben balesetben meghalt Basil volt a várományosa. Az ifjú elnök bátyja halála után visszatért Nagy-Britanniából Szíriába, a hadseregből eltávolította a régi gárda számos tagját, ezzel veszélyes ellenfelektől szabadult meg, de sok ellenséget is szerzett.
Sokkal könnyebb a helyzete II. Abdullah királynak, aki Jordániát irányítja. Huszein király fia szintén Nagy-Britanniában tanult, tudatosan készült országa irányítására. Jordánia eddig többé-kevésbé ki tudott maradni a térséget uraló káoszból, így II. Abdullah alatt meg is erősödött. A nyugati jogvédő szervezetek sokszor bírálják Jordániát az iszlamista szélsőségesek ellen vívott harca miatt, ugyanis többször megsértik a letartóztatottak emberi jogait, ám Ammán visszautasítja a vádakat. A szállodarobbantásoktól eltekintve viszonylag békés Jordániában máig él a legenda, hogy a király többször népe közé vegyülve próbálja megismerni a lakosság gondjait. Ezt a szokást az öreg király, Huszein alkalmazta nagy sikerrel, s az ő gyakorlatát követi most II. Abdullah is. Huszein király sokszor álcázta magát taxisofőrnek, és utasaitól szerzett információkat az országról. A hírek szerint az ifjú uralkodó is többször ül taxiba, vagy éppen tévériporternek adva ki magát tesz fel kérdéseket a közállapotokról.
Szaúd-Arábiában nem lehet beszélni nemzedékváltásról, ott ugyanis a fiatalabb testvér vette át bátyja örökét, miután Fahd király meghalt tavaly augusztusban. Az ország megalapítása óta (1932) a Szaúd család hat tagja uralkodott a királyságban, az alapító, Abdul-Azíz ibn Szaúd és öt fia: Szaúd, Fejszál, Háled, Fahd és a nemrég trónra lépett Abdullah (született 1921-ben), az elhunyt Fahd féltestvére. Várható utódjának azt a Szultán herceget tekintik, aki szintén az alapító fia, s alig néhány évvel fiatalabb a mostani uralkodónál. A maga után 37 fiút hagyó király hét leghatalmasabb örököse (akik mindannyian Hassza bint Ahmed esz-Szudairi és az uralkodó frigyéből születtek) tehát maga kormányozza az országot. A családi összefonódások miatt egy új nemzedék trónra lépése még várat magára, ráadásul Szudairi hét fia is közel áll a hatalomhoz, több befolyásos posztot foglalnak el. A koronaherceg fia, Bandar bin Szultán herceg egészen tavalyig az Egyesült Államokban akkreditált szaúdi nagykövet volt, s baráti kapcsolatokat ápolt az amerikai elnökkel és alelnökkel. Turki bin Fejszál herceg, a mostani washingtoni nagykövet szintén jelentős erőpozícióban van. Ő az elhunyt Fejszál király gyermeke, s Bandar herceggel együtt a hatvanadik születésnapjuk környékén járnak. Bár korábban kizárólag az említett 37 közvetlen trónörökös uralkodását engedélyezték a családi hagyományok, a családtagok elöregedése miatt ezt a lehetőséget kiterjesztették a fiúunokákra is.
Mindenesetre a középnemzedék jelenti a Közel-Kelet történelmének legújabb fejezetét. Apáik még az első világháború után születtek, fiatalon látták a másodikat, s belenőttek a hidegháborús politizálásba. Számukra fél évszázadon keresztül egyértelmű volt a két hatalmi tömb viaskodása, amelynek jó gyakorlóteret jelentett a sivatagos Közel-Kelet. Fiaiknak jó nevelést adtak, a legtöbbjük Amerikában vagy Nagy-Britanniában tanult. II. Abdullah például a Sandhurst katonai akadémia növendéke volt, ahová a mostani angol hercegek is járnak.
A fiatal nemzedéknek sokkal több lehetősége és információja van, ám gondot okoz, hogy szüleikkel ellentétben ők nem ismerik egymást, holott a térségben nagyon sokat nyomnak a latban a személyes kapcsolatok. Észrevehető, hogy a most hatalomra kerülő nemzedék sokszor igen pragmatikusan áll hozzá a nagyvilág eseményeihez, esetenként szinte radikálisan vallásos vagy nacionalista (mint egyes szaúdi vagy izraeli politikusok), szemben az öregek jóval dörzsöltebb, simulékonyabb viselkedésével.