Hogyan legyél humoralista (116.)

(ADOMÁK, TANMESKETÉK
AVAGY A MELLÉBESZÉLÉS MŰVÉSZETE)
Mielőtt saját tanmeséimmel próbálkozom, egy Anthony de Mello. (Anthony de Mello jezsuita atya kétségkívül óriási humorérzékkel megáldott ember volt. Az is igaz, hogy meglátásai nem mindenben követték a szokványos katolikus elképzeléseket. Talán éppen ezért tudta emberek ezreit segíteni, vezetni imaéletükben és komoly lelki kérdésekben.)
EGY GAZDAG MOZLIM
Egy gazdag mozlim a mecsetbe ment egy lakoma után, ahol persze drága cipőit le kellett vennie, és kint kellett hagynia. Az imádság végeztével, amikor kijött, a cipőnek csak hűlt helyét találta. – Hogy mennyire gondtalan voltam! – mondta magában. – Azzal, hogy ilyen elővigyázatlanul kint hagytam a cipőket, valakit lopásra ingereltem. Pedig örömmel neki adhattam volna, ehelyett most a lopás felelőssége engem terhel.
(S akkor pár saját szerzeményem.)
EGY POHOS BANKÁR
Egy pohos bankár ribizli lekvárt főzött kikapós kedvesének. Mire az csipejére téve két kezét pusztán a szájával megkérdezte tőle: – Mért főzöd ezt a ribizke lekvárt nekem ily későn, és miért éppen te? A nyámnyila bankár nem válaszolt semmit sem, csak a sűrűsödő lekvárt még sűrűbben fúdogálva azt hűtögette. Így azok is, akik nem eszik olyan forrón a kását részesülhetnek majd belőle.
TÉVEDHETETLEN?
Az egyszerűségéről messze földön ismert Mester egyszer eltévedt egy bonyolult hegyi ösvényen. A tanítványok mindenütt keresték, csak éppen ott nem (ahol kellett volna). Mikor megkegyelmezett magának és önszántából megkerült végre, a tanítványok a helyes útról kezdték faggatni a holtfáradt Mestert. Legnagyobb megrökönyödésükre azt felelte: – Nem tudom a helyes utat, azért tévedtem el. Még én sem vagyok tévedhetetlen. A tanítványok nem érték be ennyivel és tovább erősködtek: – Akkor hát kit keressünk helyetted mesterünknek, aki minket az igazabb útra vezethet? A Mester ásított egyet… majd még kettőt, és fogmosás nélkül aludni ment.
A PÉK MEG A SZAMÁR
Egyszer egy pék meglátott egy szamarat, amint éppen… Több se kellett neki, azonnal… Arra ment egy szenesember és ráförmedt: – Miért…? Mi végre…?! Erre a szamár csak annyit mondott: … (Sőt még annyit se.)
AZ EGYSZERŰ EMBER
Mindnyájan ismerjük az egyszerű embert, amint szerény vacsorája után szállingózik. Na hát a mi emberünk éppen ebben volt nemulass. Mikor a többiek már jól beabrakoltak, neki se kellett haddelhadd.
A példa azokra hajaz, akik a több nap mint kolbász helyett a deákné vásznába burkolóznak.
A KISCSIBE ÉS A KOTLÓS
Egyszer a kiscsibe megelégelte kotlós anyját. (Többször is.)
HOL LAKIK AZ ÚRISTEN?
A történet abban az időben játszódik, amikor az ember még nem tudta a Földön, hogy hol is lakik valójában az Úristen? (Hogy hova hány centi is lehetne.) – Na te, Gábris fiam, kint voltál-e a temetőben? – mert ki szokott volt mennie minden hétfőn és csütörtök délben. (Csak hogy rímeljen.)
– Kint, kint bólogatott sűrűn a szegény ember. Aztán már ritkábban… Majd nem bólogatott biz’ a szegényember már egyszer sem.
(Meggazdagodott.)
Ezen példázat azt bizonygatja, hogy még a gazdag emberek közül sem mindegyik bólogató János, vagy rángatózó idegbeteg. (Pedig könnyebb teveszőr bundájában a tűfokától maradhatna akár holtomiglan is delirium tremens.)
PÉLDÁZAT A VASALÓZSINÓRRÓL
Mindnyájan ismerjük a vasalózsinórt. Na hát volt egy szakállas kenderű ember, aki még csak nem is hallott róla. – Aztán hogy néz az ki, és mire való is volna? Egyvalaki éppen arra tévedt és nyomban meg is válaszolt a tudatlan, nagynövésű kendermagos atyafinak. De az egy szó, mint Századvég-i műhely, annyit se értett belőle. – Hármat se búsulj ezen felett, előbb-utóbb megösmered nem csak a vasalózsinórt, magát a vasalót is. Így azok, akik pártszimpátia híján most még bizonytalan szavazóknak számítanak, a kampányok során még bizonytalanabbul gabalyodhatnak bele a vasalózsinórba.
(Akinek füle van a vallásra… az már nem ateista.)
A PÜSPÖK ÉS AZ Ő HITELEZŐJE
Amikor még csak egy bogárhátú ganajtúró pöfékelt az egyirányú földi tereken a váci püspök hónaljon rúgta egyik hitelezőjét. – Visszaköveteled-e továbbra is, amit adtál nekem? – Vissza én, feleselt az, és egyik markát ugyancsak tartogatta erre az alkalomra nagyhetykén és fenemód se kegyesen. – Majd ha a feleslegedből két marokkal szórsz nekem, s a templomban az ő egereinek, akkor a kölcsönkenyér visszajárás-ügyről is szó lehet.
Paragrafusra nem hivatkozhatott a szentebb életre törekvő ember, mert nemcsak törvények nem voltak akkoriban, még írásbeliség sem. (Így a talányos feleleteket sehonnan se olvashatták ki, mindenkinek magától kellett megfejtenie.) Ez is azt példázza, hogy még az oktalan állatnak is nyugtot hágy a sejtelem. Avagy üzenet Karinthytől: – Itt jön éppen Richelieu, saját képét viseli ő.