Médiapluralizmus

A független tájékoztatás az Európai Unió alapértékeihez tartozik, az amszterdami szerződéshez csatolt egyik jegyzőkönyv például kimondja, hogy a közösségi célokat szolgáló tájékoztatás (public broadcasting) a demokrácia és a médiapluralizmus fenntartása érdekében minden társadalom alapvető érdeke. Erre a szólásszabadság megvédése céljából és annak érdekében van szükség, hogy a média a társadalom széles rétegeinek nézeteit tükrözze.
A valóság azonban mindennek ellenkezője. A média feletti ellenőrzés mind kevesebb és kevesebb számú érdekcsoport kezébe kerül, olyanokéba, mint például a Time Warner, a Bertlesmann vagy pedig Rupert Murdoch médiabirodalma. Mint Noam Chomsky, a Massachusetts Institute of Technology professzora, a Manufacturing Consent című könyvében kifejtette: „A média igen gazdag emberek kezében van, vagy olyan vezetőkében, akiket a tulajdonosok ellenőriznek. Az egyes médiacsoportok közötti kapcsolat szoros, és más üzleti csoportokkal, bankokkal és kormányokkal fontos közös érdekeik vannak.”
A nemzetközi üzleti elit nézeteit legmarkánsabban talán a Murdoch-csoporthoz tartozó Financial Times és az Economist fejezi ki. Egy szólamon játszó zenekarrá változik e két lap, illetve az érdekeltségi körbe tartozó média, ha valaki vagy valamilyen esemény, például egy-egy dél-amerikai vagy ázsiai ország államosítást emlegető (és esetleg végre is hajtó) új elnöke, valamely globalizációellenes megmozdulás vagy bármely egyéb nemzeti érdekeket védő intézkedés nem tetszik e nemzetközi elitnek. Chomsky szerint a nagy médiabirodalmak riportereiket és szerkesztőiket eleve úgy választják ki, hogy munkájuk mennyire felel meg a tulajdonosok érdekeinek, az attól eltérő nézeteket képviselők eléggé mérsékelt karrierre számíthatnak.
Az Európai Parlament képviselői a médiapluralizmus kérdését igyekeznek napirenden tartani, legutóbb például Manuel Barroso beiktatás előtti parlamenti meghallgatásakor vetette fel e problémát két olasz képviselő. Barroso válaszából kitűnt, hogy e téren a bizottság képviselői az elvek hangoztatásán túlmenően semmit sem szándékoznak tenni, amit bizonyára helyesen tesznek, ugyanis a bizottságnak és magának Barrosónak sem mindegy, hogy a mit ír róluk mondjuk az Economist vagy a Financial Times.